Stanford

Pénteken ellátogattunk a Computer History Museum-ba. Ha már egyszer itt van a cég szomszédságában. Nagyon érdekes volt, és az idegenvezető is jókat mesélt, jó hosszan is ráadásul, amiből én most nem írok le semmit sem.

Aztán tipikus döglő semmittevő hétvége következett. A semmittevés érdekes dolog. Ha az embernek nincs semmi dolga, de mégis csinál valamit, az nagyon jó. Ha nincs semmi dolga, és ennek megfelelően nem is csinál semmit, csak punnyad, na az viszont nagyon rossz.

A szombat tök punnyadósnak indult, kábé délután 2 volt, mire tudtam magammal mit kezdeni (értsd: fel voltam ébredve, meg voltam reggelizve, és megszületett az elhatározás, hogy nem punnyadással kéne a nap hátralevő részét tölteni). Ekkor biciklire fel, irány akármerre! Még nem meséltem, de most is biciklivel járok minden nap, ami az első héten kissé kellemetlen volt a rendszeres esőben, sárhányó nélkül. Most már van sárhányóm és az eső sem esik, tipikus majálisos idő van. Szóval a véletlen irány történetesen épp a Palo Alto nevű szomszéd „falu” lett, ott is a Stanford University. Többektől hallottam, hogy szép, és meg kell nézni, de ezzel együtt is sikerült felülmúlnia várakozásaimat. Majdhogynem nagyobb biciklivel, mint a Műegyetem gyalog. Még tó is van benne. És tényleg nagyon szép, amihez a tavaszhoz illően virágzó fák, meg a trópusi hangulatú növények is hozzájárulnak. De leginkább az lepett meg, hogy még így hétvégén is tele van emberekkel, akik játszanak, napoznak, kávéznak, vagy éppen tanulnak.

Este shoppingolás, mert az néha még nekem is jót tesz. Sokmindent néztem, és vettem is pár nadrágot meg pólót. Betévedtem ugyanis az egyik nagy áruházlánc boltjába, ahol a magyar hasonlókhoz képest sokkal többféle és ráadásul értelmesen kinéző cucc volt, pofátlanul olcsón. És végre valahol a hosszúnadrágok méretét nem egyetlen számmal jellemzik, hanem két egymástól függetlennel: derékbőség és szárhosszúság. Nem kell felhajtással vacakolni, egyszerűen megkeresem azt, amelyik mindkét szempontból pont jó.

Még később este beültünk vacsizni, majd utána filmet néztünk. Van tévé az apartmanokban, és lehet választani ilyen „apa kezdődik” típusú módon. Ausztrál kollégánk rögtön kiszúrta a The Castle című vígjátékot, ami azon kevés filmük közé tartozik, ami bejárta a nagyvilágot. Igaz, hogy a hülye ausztrál kiejtés miatt még annyit sem értettem belőle, mint a többi angol nyelvű filmből, de még így is nagyon jókat röhögtem. És az is kiderült, hogy az „I reckon” mondatkezdés is tipikus ausztrál szokás. „Dad reckons fishing is 10% brains and 95% muscle, the rest is just good luck.” Na berakok még egy idézetet az imdb-ről. Arról van szó, hogy a rakat repülő, ami ház fölött zúg el, mennyire lecsökkenti az ingatlan értékét. „He say plane fly overhead, drop value. I don't care. In Beirut, plane fly over, drop bomb. I like these planes.” Ha valakinek szembejön ez a film, és szeretne szórakozni egy jót, határozottan ajánlom!

Vasárnapra nagyjából a szombati napközbeni program megismétlése jutott, kevesebb punnyadással és sokkal több stanfordi tekeréssel, amely ezúttal a fényképek készítését sem mellőzte.