Trekerés

Van egy közvetlen kolléganőm, akivel mindenütt összefutok. Elkezdhetném sorolni, hogy találkoztam már vele Zürich főpályaudvarán, az Ikea környékén, az egyik legjobb ajándékboltban, és már nem is emlékszem hogy hány másik helyszínen; ezek egyenként nem túl izgalmasak, de tényleg annyi ilyen volt, hogy már meg sem lepődünk, csak újra nagyot röhögünk. Mint például pár hónapja a Golden Gate Bridge lábánál, amikor persze tudtuk, hogy mindketten Mountain View-ba utazunk, és naná hogy ez a tágabb környék leghíresebb nevezetessége, nade akkor is, pont egyszerre ugyanott... Két hete szombaton pedig Bellinzonában, Zürichtől két és fél órányi vonatozásra szálltunk le egyazon vonatról. Persze ismét valamelyest meg lehet indokolni: egyedül ezen a környéken volt szép idő az országban, és a híresebb Lugano és Locarno városokba tett látogatások alkalmával átutazóban mindketten külön-külön felfigyeltünk arra, hogy tök jó várak vannak itt.

Azt a hétvégét az olasz, a következőt a francia részen töltöttem, tök céltalanul kolbászolva fel-alá, várakat, városokat, miniatűr Svájcot nézegetve és miniatűr vonatokon utazva. Tavaly tavasszal–nyáron párszor csináltam hasonlót, például májusban egy hosszú hétvége mindhárom napját a Genfi-tó partján töltöttem biciklistül, de akkor mindhárom nap hazautaztam. Most egyszerűbb megoldást választottam, egy-egy éjszakát ott töltöttem random B betűs városokban, messze Zürichtől. A képek egy részét már feltöltöttem, másik részére még picit várnotok kell. Ja, és a Genfi-tó hidegebb, mint tavaly ilyenkor volt, most még tovább tartott nyakig bemászni. Miután sikerült, hihetetlenül fantasztikusan üdítő érzés volt úszni egyet! Annyira jó volt, hogy aztán éjjel még egyszer vállaltam a tortúrát.

Hogy ne nézzetek teljesen hülyének emiatt, megosztok inkább egy másik titkot is, ami miatt annyira hülyének fogtok nézni, hogy az előzőt el is felejtitek! Minden gyerek imád mezítláb mászkálni friss zöld fűben, vagy épp bárhol máshol; természetesen én is. Például a cégben nyáron gyakran vagyok így, és messze nem én vagyok az egyetlen. A bellinzonai várnézegetés során is úgy döntöttem, hogy rövid időre megszabadulok a szandáltól, csak úgy, mert az tök jó érzés. A rövid időből aztán nagyjából a másnap és a következő hétvége túlnyomó része lett. Mert tényleg tök jó érzés, és még nincs annyira meleg, hogy a forró beton miatt ne lehetne megtenni. Mondjuk kissé extrémre fogtam a figurát; egy-két óra után úgy megszokja az ember, hogy nem zavarják olyan apróságok, mint például vonatozás és hajózás, a chilloni vár árnyékos termeinek jéghideg kőpadlója, vagy mondjuk egy jó kis zuhé. Egyébként nemcsak jó érzés, hanem tök praktikus is egyben, például sokat egyszerűsít azon, ha egy pillanatra bele akarom lógatni a lábamat a tóba, meg aztán végre remélhetőleg eltelik egy nyár úgy, hogy nem jegyzi meg minden második ismerősöm a két fehér csík láttán, hogy de viccesen barnult le a lábfejem.

A tavalyi hasonló országnéző túrákkal ellentétben idén a biciklim sajnos nem volt nálam, pedig sokszor jól jött volna. Sajnos még tavaly nyáron elkövettem azt a hibát, hogy hazavittem egy túrára. Persze visszahozni ismét hiba lett volna, mert akkor otthon megint nem marad. A probléma megoldására egészen máig várni kellett. Ez roppant jó eredmény, ha azt nézzük, hogy a mai volt a második nap, amit drótszamárnézegetéssel töltöttem. Az ember elsuhan többszáz bicó előtt, némelyiket közelebbről szemügyre veszi, közben okosodik, hogy milyet is szeretne, mi miért jó vagy nem jó stb., icipicit letisztul a kép, de még mindig nem tudja eldönteni, hogy inkább ilyet vagy inkább olyat, inkább egyszerűbbet vagy inkább komolyabb profibbat, és akkor már jönnek a konkrét jelöltek, de az egyikben ez nem tetszik picit, a másikban az, a harmadik brutálisan drága, a negyedik túl nagy, az ötödik csúnyácska, meg egyébként is a bőség zavara, aztán egyszercsak ott van (most valaki hirtelen öntsön pofán egy pohár vízzel, mielőtt olyan hülyeséget találok mondani, hogy „a nagy Ő”) az a kerékpár, amelyik minden szempontból fantasztikusan jó, de ez még mind semmi... nem fogjátok elhinni... immár harmadszor fogtok hülyének nézni... a legeslegfontosabb tulajdonsága: Gyönyörű!!! Elegáns, letisztult, semmi sallang, semmi fölösleges elem. Ezüstszürke váz, pont a tökéletes szürke árnyalat, pont a tökéletes csillogás, hasonlóan csillogó, igényesen megmunkált felszínű fekete kormányrúd, fekete teló, nyilván fekete kerekek és sok egyéb apróság szintén fekete, a vázon a feliratok feketék egy kevés pirossal megfűszerezve, ami leírva furcsának tűnhet szürke alapon, de tényleg jól néz ki. Hab a tortán, hogy a srác leemelt a polcról egy fekete és egy szürke kulacstartót, mindkét szín tökéletesen passzolt, hosszú percekig nem tudtam eldönteni, hogy melyiket válasszam (lehet tippelni:)).

Ígérem, a holnapi trekerés közben csinálok képeket! [Frissítés: ma már holnap van, az ígéretnek megfelelően íme néhány kép.]