Szóval ugyebár kidőltem aludni pár órát. Legalábbis ez lett volna a szándékom. Nem örülök neki, hogy 9 órányi alvás lett belőle, és késő délután ébredtem. Ez azt jelenti, hogy még teljes egészében a kaliforniai időzónára vagyok ráállva. Emiatt sajnos a zürichi főpályaudvaron tartott fagyást is átaludtam. Tudjátok, olyan fagyás, mint amilyenen San Franciscóban is voltunk nemrég, csak most tényleg kipróbáltam volna, milyen dolog öt percre mozdulatlannak maradni, így nézni a mit sem értő emberek csodálkozó tekintetét.
Este Petivel sétáltunk egy jó nagyot a környéken meg dumcsiztunk közben. Felsétáltunk picit magasabbra, ahol a lakóházak már véget érnek és gyönyörű kilátás nyílik Zürich fényeire. Itt két kissrác kisebb méretű nejlonzacskókat töltött meg vízzel egy kútnál, egy egész pad tele volt velük. Lelkesen mesélték hogy várják a barátaikat és majd csatáznak egy nagyot. Hmmm. Ehhez szerintem még nagyon hideg van. De mondtam nekik, hogy ha nem bánják, egyszer nyáron nagyon szívesen csatlakozom hozzájuk.
Visszafelé elég éhes voltam, így nagyon megörültem egy nyitva tartó kebaposnak (nem bírom begépelni ezt a szót, valahányszor nekifutok, mindig „bekap” lesz belőle – lehet hogy még mindig éhes vagyok?). Betértem hát. Viszont derengett, hogy csak kevés pénz van nálam. Megnéztem, mennyi is az annyi, ekkor vettem észre hogy az a kevés tényleg nagyon kevés, ráadásul nem is frank, hanem dollár. (Nem mintha nem 1:1 arányba lehetne most váltani a kettőt.) Peti nem hozott pénzt. Kártyát nem fogadnak el. Szerintetek ilyen szituban mi történik?
Megkérdezték, hogy itt lakunk-e a környéken. Helyesebben az egyik asztalnál ülő srác kérdezte meg, aki akkor vendégnek tűnt, bár később a pult mögött is megfordult. Mondtuk hogy igen. Ja, akkor nincs probléma, itt úgyis egy nagy család vagyunk, meg egyébként is pár frank igazán nem nagy tétel, majd hétfőn megadjátok. És már kérdezte is, hogy akkor két kebap jöhet-e. Csak én voltam éhes, így csak egyet kértünk. Nekik ez az egész tök természetes volt. Nekem meg égett a pofám, és rosszul éreztem magam. Mindenesetre a hitelre kapott kebap fincsi volt. Jól esett volna egy üdítő is hozzá, de azt már végképp nem lett volna pofám kérni. Csak el ne felejtsem a hétfőt tényleg itt kezdeni!
2008/03/16
2008/03/15
100% packet loss
Megérkeztem sikeresen, időben. Nem késtem le a gépet. Csak a bőröndöm a csatlakozást. Állítólag holnap érkezik.
Gyönyörű idő van már így kora hajnalban is. Jó lenne biciklizni egy hatalmasat. Bár attól félek, könyörtelenül kidőlök aludni pár órát. A repülőn – nem meglepő módon – nem sokat sikerült.
Gyönyörű idő van már így kora hajnalban is. Jó lenne biciklizni egy hatalmasat. Bár attól félek, könyörtelenül kidőlök aludni pár órát. A repülőn – nem meglepő módon – nem sokat sikerült.
2008/03/14
Haza
Nem, annyira még nem haza, csak picit. Zürichig. Aztán egy héttel később húsvétra teljesen haza.
Holnap, azaz pénteken (a nemzetközi π napon) hajnalban indulok. Még jó, hogy időben megnéztem a jegyet. Ciki lett volna ezt is lekésni. (Bár még nem kizárt.) Ugyanis a pénteket még itt szándékoztam tölteni munkával, ennek szellemében foglaltam le a repülőt. Legalábbis ennek szellemében akartam lefoglalni. Erre lám-lám, péntek reggel 8-kor indul a gép.
Örök rejtély marad, hogy pontosan hol is csúszott be a hiba. Két lehetőséget tudok elképzelni, de soha nem fog már kiderülni, hogy ezek helytállóak-e.
Az egyik magyarázat szerint simán elnéztem az AM-et PM-nek. (Ugye, hülye amerikaiak, akik nem ismerik a 24 órás rendszert, ráadásul a 11am-et 12pm követi, majd azt az 1pm, csak mert így a leglogikátlanabb.)
A másik magyarázat picit bonyolultabb, de szerintem ez a valószínűbb. Az idefele út időpontját illetően hosszan hezitáltam, hogy pénteken vagy szombaton induljak, sokáig a szombat volt az esélyesebb, de végülis a péntek nyert. Az elektronikus foglaló rendszereknek általában megvan az a rossz tulajdonságuk, hogy ha kitöltöm az oda- és a visszaút időpontját, majd az odaútén változtatok, akkor a visszautat is korrigálják, arra számítva, hogy a távol töltött napok számán nem kívánok változtatni. Elképzelhető, hogy ebbe a csapdába estem bele, amikor az utazás kezdő időpontját átraktam szombatról péntekre: nem vettem észre, hogy a rendszer a visszautat is előrébb hozta egy nappal.
Ma lefoglaltam a húsvéti hazalátogatásra is a jegyet. Megnéztem több weboldalt is, az esélyes légitársaságok oldalait közvetlenül, valamint általános repjegyfoglaló oldalakat is.
Némelyik újdonságként hirdeti azt a fantasztikus és hihetetlen szolgáltatást, hogy az oda- és a visszaút napját nem kell pontosan megadnom, van egy olyan lehetőség, hogy plusz-mínusz 1 nap difivel is keressen. Persze ez egy darab pipa: ha kiválasztom, mindkét időpontra vonatkozik. Ügyes.
Bizonyos fejlettebb példányok eljutottak odáig, hogy külön az oda- és külön a visszaútra adhatom meg, sőt, választhatok plusz-mínusz 1, 2 vagy 3 napot is. Jelenleg úgy fest, itt tart az evolúció.
Tisztelt légitársaságok, tisztelt honlaptervezők, tisztelt programozók! Nem jutott eszetekbe, hogy történetesen lehet hogy én két egymást követő nap valamelyikén szeretnék repülni? Mi értelme annak, hogy az 1 konkrét nap helyett választhatom 3 vagy 5 egymást követő nap bármelyikét is, de 2-t vagy 4-et nem?
Sőt, nem jutott eszetekbe, hogy esetleg szűkebb feltételeket is meg szeretnék adni? Például csütörtök délután vagy péntek délelőtt szeretnék hazarepülni (mert csütörtökre nem szeretnék szabit kivenni, pénteken viszont minél több időt szeretnék otthon tölteni), és ugyanezen ok miatt hétfő este, vagy kedd reggel szeretnék visszarepülni? Nem lehetne megoldani, hogy mind az oda-, mind a visszaútra óra pontossággal adhassam meg a legkorábbi és legkésőbbi lehetséges időpontot? Csak mert akkor talán még kényelmesen használható is lenne a rendszer.
Ha pedig megadom a visszaút időpontját, akkor azt azért adom meg, mert akkor szeretnék visszarepülni, nem máskor. Még ha az odaút időpontján változtatok is később. Ha a visszaút időpontján is változtatni szeretnék, akkor majd én szólok, mmmkay?
Holnap, azaz pénteken (a nemzetközi π napon) hajnalban indulok. Még jó, hogy időben megnéztem a jegyet. Ciki lett volna ezt is lekésni. (Bár még nem kizárt.) Ugyanis a pénteket még itt szándékoztam tölteni munkával, ennek szellemében foglaltam le a repülőt. Legalábbis ennek szellemében akartam lefoglalni. Erre lám-lám, péntek reggel 8-kor indul a gép.
Örök rejtély marad, hogy pontosan hol is csúszott be a hiba. Két lehetőséget tudok elképzelni, de soha nem fog már kiderülni, hogy ezek helytállóak-e.
Az egyik magyarázat szerint simán elnéztem az AM-et PM-nek. (Ugye, hülye amerikaiak, akik nem ismerik a 24 órás rendszert, ráadásul a 11am-et 12pm követi, majd azt az 1pm, csak mert így a leglogikátlanabb.)
A másik magyarázat picit bonyolultabb, de szerintem ez a valószínűbb. Az idefele út időpontját illetően hosszan hezitáltam, hogy pénteken vagy szombaton induljak, sokáig a szombat volt az esélyesebb, de végülis a péntek nyert. Az elektronikus foglaló rendszereknek általában megvan az a rossz tulajdonságuk, hogy ha kitöltöm az oda- és a visszaút időpontját, majd az odaútén változtatok, akkor a visszautat is korrigálják, arra számítva, hogy a távol töltött napok számán nem kívánok változtatni. Elképzelhető, hogy ebbe a csapdába estem bele, amikor az utazás kezdő időpontját átraktam szombatról péntekre: nem vettem észre, hogy a rendszer a visszautat is előrébb hozta egy nappal.
Ma lefoglaltam a húsvéti hazalátogatásra is a jegyet. Megnéztem több weboldalt is, az esélyes légitársaságok oldalait közvetlenül, valamint általános repjegyfoglaló oldalakat is.
Némelyik újdonságként hirdeti azt a fantasztikus és hihetetlen szolgáltatást, hogy az oda- és a visszaút napját nem kell pontosan megadnom, van egy olyan lehetőség, hogy plusz-mínusz 1 nap difivel is keressen. Persze ez egy darab pipa: ha kiválasztom, mindkét időpontra vonatkozik. Ügyes.
Bizonyos fejlettebb példányok eljutottak odáig, hogy külön az oda- és külön a visszaútra adhatom meg, sőt, választhatok plusz-mínusz 1, 2 vagy 3 napot is. Jelenleg úgy fest, itt tart az evolúció.
Tisztelt légitársaságok, tisztelt honlaptervezők, tisztelt programozók! Nem jutott eszetekbe, hogy történetesen lehet hogy én két egymást követő nap valamelyikén szeretnék repülni? Mi értelme annak, hogy az 1 konkrét nap helyett választhatom 3 vagy 5 egymást követő nap bármelyikét is, de 2-t vagy 4-et nem?
Sőt, nem jutott eszetekbe, hogy esetleg szűkebb feltételeket is meg szeretnék adni? Például csütörtök délután vagy péntek délelőtt szeretnék hazarepülni (mert csütörtökre nem szeretnék szabit kivenni, pénteken viszont minél több időt szeretnék otthon tölteni), és ugyanezen ok miatt hétfő este, vagy kedd reggel szeretnék visszarepülni? Nem lehetne megoldani, hogy mind az oda-, mind a visszaútra óra pontossággal adhassam meg a legkorábbi és legkésőbbi lehetséges időpontot? Csak mert akkor talán még kényelmesen használható is lenne a rendszer.
Ha pedig megadom a visszaút időpontját, akkor azt azért adom meg, mert akkor szeretnék visszarepülni, nem máskor. Még ha az odaút időpontján változtatok is később. Ha a visszaút időpontján is változtatni szeretnék, akkor majd én szólok, mmmkay?
2008/03/11
Kirándulós
A hétvégét kollégáim, és lógó nyelvű zsiráfom társaságában töltöttem, akit időközben munkatársaim kollektíve elkoboztak tőlem és közös zsiráfunkká nyilvánítottak.
Szombat. Reggeli, majd kocsibérlés a sarkon. – Szeretnénk egy kocsit a hétvégére, lehetőleg nyílttá alakíthatót (te jó ég, itt kezdődnek a problémák, már tudom, hogy angolul „convertible”, de nem tudom hogy magyarul mi. Szóval ami váltogatható hogy rendes vagy pedig cabrio). – Ugyanmár, felejtsétek el hogy itt van ilyen. Csak hagyományos autónk van. Tessék, itt a kulcs. (Nem ám hogy milyen fajtát szeretnénk, mennyibe kerül, ilyesmi.) – Jó lenne GPS is. – Hát az nincs. – Hát akkor sajnos bukó, bérlünk máshol. – Nos, egy éppen van, de nincs hozzá töltő, az majd csak holnap lesz, gyertek vissza érte. – De nekünk ma kéne, nincs feltöltve véletlenül? – Lássuk csak: de, fel van töltve. – Oké, akkor elvisszük és bírja amíg bírja. Adminisztratív teendők következtek, majd megkaptuk a kulcsot és mentünk az autóhoz. A GPS-t ottfelejtettük, Martin egyedül ment érte vissza kábé másfél perccel később. Állítólag valami ilyesmi párbeszéd zajlott le: – Hopp, itthagytuk a GPS-t. – Miféle GPS? Nekünk nincs GPS-ünk. Végül valahogy csak sikerült megkaparintani. A hab a tortán: a táskájában benne volt a szivargyújtóra csatlakoztatható töltő kábel is.
Irány San Franciscótól kicsit északra Napa Valley (gy.k. Napa-völgy), borkóstolás. Az a „kicsit” az persze amerikai léptékben értendő, legalább még egyszer annyi mint SF-ig, szép nyár eleji tájakon. Útközben kicsit megálltunk repülőgépeket nézegetni. Megérkezésünkkor kajáltunk és szereztünk térképet, rajta bejelölve a borkóstolóhelyek. Úgy gondoltam, elkezdünk sétálni egyik helyről a másikra, hosszában végig, a térkép alapján mondjuk maximum 2 mérfőldnek tippeltem volna a hosszanti irányt. Hát nem, szerencsére a többiek jobban képben voltak, az első szimpi helyig, ami a térkép negyedénél sincs, 6 mérföldet kellett autópályázni. Itt sikeresen pont elértünk egy idegenvezetett bemutatót.
Magyarországon ahhoz vagyok szokva, hogy az idegenvezetők monoton, unott hangon, félig kiabálva darálják végig a szinte szóról szóra betanult szövegeket. Itt a számtech múzeumban, és most a bortúránál is épp az ellenkező, kifejezetten pozitív élményben volt részem: a vezető nagyon-nagyon értett ahhoz, amiről mesélt, élvezetes volt, és úgy éreztem, mint ha mi lennénk az egyetlen csoport, akinek valaha is elmeséli mindezeket. Azt hiszem, többet tanultam a borokról és a készítési módjukról, mint valaha korábban. (Itt főleg „szénsavas bor”-nak hívott nedűt, magyarul pezsgőt készítenek, de nem hasznáhatják rá a Champagne szót.) Ráadásul angol szókincsem is olyan roppant hasznos hétköznapi szavakkal bővült, mint például az élesztőgomba (yeast).
Már elég késő volt, csak arra maradt idő, hogy két további helyen megkóstoljuk az ott kínált borokat. Tizennéhány után már igencsak jól éreztem magam, és a szokásosnál természetesen sokkal többet beszéltem, amit a többiek igencsak jó néven vettek. Mondjuk a borok nem voltak annyira hűde jók. Némelyik jó volt persze. Csak már nem emlékszem hogy melyikek.
A nap végén még felkocsikáztunk SF mellett a Twin Peaks hegyek egyikére (aminek semmi köze az azonos című tévésorozathoz), onnan csodáltuk meg a kilátást, tiszteletünkre még tűzijátékot is rendeztek valahol a távolban.
Rövid éjszaka. Egy órával kevesebb. Itt már kezdődik a nyár, időszámításilag is.
„Tornádómentes, kirándulós” vasárnap. Méretes túrázás Muir Woods-ban, ami szintén SF-tól északra van. Fenyőillat. Napsütés, kánikula. Csodálatos kilátás a Golden Gate Bridge-re és az óceánra. Itt említeném meg, hogy életem egyik hatalmas rejtélyét sikerült megfejtenem nemrégiben. Soha nem értettem, miért hívnak egy piros hidat aranyszínűnek. Kiderült, hogy a Golden szó nem a Bridge jelzője, hanem a Gate-é, az öböl bejáratát jóval a híd létezése előtt is Golden Gate-nek hívták. Egyébként viccesek ezek az amerikaiak a rövidítésekkel. Például a nagy zöld közlekedési táblákon, amik a megfelelő sávot mutatják, nemes egyszerűséggel csak annyi áll, hogy G G Br.
A kirándulás után remek steak várt ránk az egyik SF-i étteremben, pozsy kedvéért megemlítem, hogy egy Apple bolt szomszédságában, így volt hol eltöltenünk az időt az asztal felszabadulásáig. Nekem jutott a józan sofőr szerepe, de késő este bepótoltuk a borhiányt egy kis sajt és cheesecake társaságában.
Még mindig kellemesen fáradt vagyok a túra után. Remekült telt a hétvége!
„Ahhoz meg drága a vasárnapom, hogy elmenjek lóf***t rajzolni a szavazólapra.”
Szombat. Reggeli, majd kocsibérlés a sarkon. – Szeretnénk egy kocsit a hétvégére, lehetőleg nyílttá alakíthatót (te jó ég, itt kezdődnek a problémák, már tudom, hogy angolul „convertible”, de nem tudom hogy magyarul mi. Szóval ami váltogatható hogy rendes vagy pedig cabrio). – Ugyanmár, felejtsétek el hogy itt van ilyen. Csak hagyományos autónk van. Tessék, itt a kulcs. (Nem ám hogy milyen fajtát szeretnénk, mennyibe kerül, ilyesmi.) – Jó lenne GPS is. – Hát az nincs. – Hát akkor sajnos bukó, bérlünk máshol. – Nos, egy éppen van, de nincs hozzá töltő, az majd csak holnap lesz, gyertek vissza érte. – De nekünk ma kéne, nincs feltöltve véletlenül? – Lássuk csak: de, fel van töltve. – Oké, akkor elvisszük és bírja amíg bírja. Adminisztratív teendők következtek, majd megkaptuk a kulcsot és mentünk az autóhoz. A GPS-t ottfelejtettük, Martin egyedül ment érte vissza kábé másfél perccel később. Állítólag valami ilyesmi párbeszéd zajlott le: – Hopp, itthagytuk a GPS-t. – Miféle GPS? Nekünk nincs GPS-ünk. Végül valahogy csak sikerült megkaparintani. A hab a tortán: a táskájában benne volt a szivargyújtóra csatlakoztatható töltő kábel is.
Irány San Franciscótól kicsit északra Napa Valley (gy.k. Napa-völgy), borkóstolás. Az a „kicsit” az persze amerikai léptékben értendő, legalább még egyszer annyi mint SF-ig, szép nyár eleji tájakon. Útközben kicsit megálltunk repülőgépeket nézegetni. Megérkezésünkkor kajáltunk és szereztünk térképet, rajta bejelölve a borkóstolóhelyek. Úgy gondoltam, elkezdünk sétálni egyik helyről a másikra, hosszában végig, a térkép alapján mondjuk maximum 2 mérfőldnek tippeltem volna a hosszanti irányt. Hát nem, szerencsére a többiek jobban képben voltak, az első szimpi helyig, ami a térkép negyedénél sincs, 6 mérföldet kellett autópályázni. Itt sikeresen pont elértünk egy idegenvezetett bemutatót.
Magyarországon ahhoz vagyok szokva, hogy az idegenvezetők monoton, unott hangon, félig kiabálva darálják végig a szinte szóról szóra betanult szövegeket. Itt a számtech múzeumban, és most a bortúránál is épp az ellenkező, kifejezetten pozitív élményben volt részem: a vezető nagyon-nagyon értett ahhoz, amiről mesélt, élvezetes volt, és úgy éreztem, mint ha mi lennénk az egyetlen csoport, akinek valaha is elmeséli mindezeket. Azt hiszem, többet tanultam a borokról és a készítési módjukról, mint valaha korábban. (Itt főleg „szénsavas bor”-nak hívott nedűt, magyarul pezsgőt készítenek, de nem hasznáhatják rá a Champagne szót.) Ráadásul angol szókincsem is olyan roppant hasznos hétköznapi szavakkal bővült, mint például az élesztőgomba (yeast).
Már elég késő volt, csak arra maradt idő, hogy két további helyen megkóstoljuk az ott kínált borokat. Tizennéhány után már igencsak jól éreztem magam, és a szokásosnál természetesen sokkal többet beszéltem, amit a többiek igencsak jó néven vettek. Mondjuk a borok nem voltak annyira hűde jók. Némelyik jó volt persze. Csak már nem emlékszem hogy melyikek.
A nap végén még felkocsikáztunk SF mellett a Twin Peaks hegyek egyikére (aminek semmi köze az azonos című tévésorozathoz), onnan csodáltuk meg a kilátást, tiszteletünkre még tűzijátékot is rendeztek valahol a távolban.
Rövid éjszaka. Egy órával kevesebb. Itt már kezdődik a nyár, időszámításilag is.
„Tornádómentes, kirándulós” vasárnap. Méretes túrázás Muir Woods-ban, ami szintén SF-tól északra van. Fenyőillat. Napsütés, kánikula. Csodálatos kilátás a Golden Gate Bridge-re és az óceánra. Itt említeném meg, hogy életem egyik hatalmas rejtélyét sikerült megfejtenem nemrégiben. Soha nem értettem, miért hívnak egy piros hidat aranyszínűnek. Kiderült, hogy a Golden szó nem a Bridge jelzője, hanem a Gate-é, az öböl bejáratát jóval a híd létezése előtt is Golden Gate-nek hívták. Egyébként viccesek ezek az amerikaiak a rövidítésekkel. Például a nagy zöld közlekedési táblákon, amik a megfelelő sávot mutatják, nemes egyszerűséggel csak annyi áll, hogy G G Br.
A kirándulás után remek steak várt ránk az egyik SF-i étteremben, pozsy kedvéért megemlítem, hogy egy Apple bolt szomszédságában, így volt hol eltöltenünk az időt az asztal felszabadulásáig. Nekem jutott a józan sofőr szerepe, de késő este bepótoltuk a borhiányt egy kis sajt és cheesecake társaságában.
Még mindig kellemesen fáradt vagyok a túra után. Remekült telt a hétvége!
„Ahhoz meg drága a vasárnapom, hogy elmenjek lóf***t rajzolni a szavazólapra.”
2008/03/03
Stanford
Pénteken ellátogattunk a Computer History Museum-ba. Ha már egyszer itt van a cég szomszédságában. Nagyon érdekes volt, és az idegenvezető is jókat mesélt, jó hosszan is ráadásul, amiből én most nem írok le semmit sem.
Aztán tipikus döglő semmittevő hétvége következett. A semmittevés érdekes dolog. Ha az embernek nincs semmi dolga, de mégis csinál valamit, az nagyon jó. Ha nincs semmi dolga, és ennek megfelelően nem is csinál semmit, csak punnyad, na az viszont nagyon rossz.
A szombat tök punnyadósnak indult, kábé délután 2 volt, mire tudtam magammal mit kezdeni (értsd: fel voltam ébredve, meg voltam reggelizve, és megszületett az elhatározás, hogy nem punnyadással kéne a nap hátralevő részét tölteni). Ekkor biciklire fel, irány akármerre! Még nem meséltem, de most is biciklivel járok minden nap, ami az első héten kissé kellemetlen volt a rendszeres esőben, sárhányó nélkül. Most már van sárhányóm és az eső sem esik, tipikus majálisos idő van. Szóval a véletlen irány történetesen épp a Palo Alto nevű szomszéd „falu” lett, ott is a Stanford University. Többektől hallottam, hogy szép, és meg kell nézni, de ezzel együtt is sikerült felülmúlnia várakozásaimat. Majdhogynem nagyobb biciklivel, mint a Műegyetem gyalog. Még tó is van benne. És tényleg nagyon szép, amihez a tavaszhoz illően virágzó fák, meg a trópusi hangulatú növények is hozzájárulnak. De leginkább az lepett meg, hogy még így hétvégén is tele van emberekkel, akik játszanak, napoznak, kávéznak, vagy éppen tanulnak.
Este shoppingolás, mert az néha még nekem is jót tesz. Sokmindent néztem, és vettem is pár nadrágot meg pólót. Betévedtem ugyanis az egyik nagy áruházlánc boltjába, ahol a magyar hasonlókhoz képest sokkal többféle és ráadásul értelmesen kinéző cucc volt, pofátlanul olcsón. És végre valahol a hosszúnadrágok méretét nem egyetlen számmal jellemzik, hanem két egymástól függetlennel: derékbőség és szárhosszúság. Nem kell felhajtással vacakolni, egyszerűen megkeresem azt, amelyik mindkét szempontból pont jó.
Még később este beültünk vacsizni, majd utána filmet néztünk. Van tévé az apartmanokban, és lehet választani ilyen „apa kezdődik” típusú módon. Ausztrál kollégánk rögtön kiszúrta a The Castle című vígjátékot, ami azon kevés filmük közé tartozik, ami bejárta a nagyvilágot. Igaz, hogy a hülye ausztrál kiejtés miatt még annyit sem értettem belőle, mint a többi angol nyelvű filmből, de még így is nagyon jókat röhögtem. És az is kiderült, hogy az „I reckon” mondatkezdés is tipikus ausztrál szokás. „Dad reckons fishing is 10% brains and 95% muscle, the rest is just good luck.” Na berakok még egy idézetet az imdb-ről. Arról van szó, hogy a rakat repülő, ami ház fölött zúg el, mennyire lecsökkenti az ingatlan értékét. „He say plane fly overhead, drop value. I don't care. In Beirut, plane fly over, drop bomb. I like these planes.” Ha valakinek szembejön ez a film, és szeretne szórakozni egy jót, határozottan ajánlom!
Vasárnapra nagyjából a szombati napközbeni program megismétlése jutott, kevesebb punnyadással és sokkal több stanfordi tekeréssel, amely ezúttal a fényképek készítését sem mellőzte.
Aztán tipikus döglő semmittevő hétvége következett. A semmittevés érdekes dolog. Ha az embernek nincs semmi dolga, de mégis csinál valamit, az nagyon jó. Ha nincs semmi dolga, és ennek megfelelően nem is csinál semmit, csak punnyad, na az viszont nagyon rossz.
A szombat tök punnyadósnak indult, kábé délután 2 volt, mire tudtam magammal mit kezdeni (értsd: fel voltam ébredve, meg voltam reggelizve, és megszületett az elhatározás, hogy nem punnyadással kéne a nap hátralevő részét tölteni). Ekkor biciklire fel, irány akármerre! Még nem meséltem, de most is biciklivel járok minden nap, ami az első héten kissé kellemetlen volt a rendszeres esőben, sárhányó nélkül. Most már van sárhányóm és az eső sem esik, tipikus majálisos idő van. Szóval a véletlen irány történetesen épp a Palo Alto nevű szomszéd „falu” lett, ott is a Stanford University. Többektől hallottam, hogy szép, és meg kell nézni, de ezzel együtt is sikerült felülmúlnia várakozásaimat. Majdhogynem nagyobb biciklivel, mint a Műegyetem gyalog. Még tó is van benne. És tényleg nagyon szép, amihez a tavaszhoz illően virágzó fák, meg a trópusi hangulatú növények is hozzájárulnak. De leginkább az lepett meg, hogy még így hétvégén is tele van emberekkel, akik játszanak, napoznak, kávéznak, vagy éppen tanulnak.
Este shoppingolás, mert az néha még nekem is jót tesz. Sokmindent néztem, és vettem is pár nadrágot meg pólót. Betévedtem ugyanis az egyik nagy áruházlánc boltjába, ahol a magyar hasonlókhoz képest sokkal többféle és ráadásul értelmesen kinéző cucc volt, pofátlanul olcsón. És végre valahol a hosszúnadrágok méretét nem egyetlen számmal jellemzik, hanem két egymástól függetlennel: derékbőség és szárhosszúság. Nem kell felhajtással vacakolni, egyszerűen megkeresem azt, amelyik mindkét szempontból pont jó.
Még később este beültünk vacsizni, majd utána filmet néztünk. Van tévé az apartmanokban, és lehet választani ilyen „apa kezdődik” típusú módon. Ausztrál kollégánk rögtön kiszúrta a The Castle című vígjátékot, ami azon kevés filmük közé tartozik, ami bejárta a nagyvilágot. Igaz, hogy a hülye ausztrál kiejtés miatt még annyit sem értettem belőle, mint a többi angol nyelvű filmből, de még így is nagyon jókat röhögtem. És az is kiderült, hogy az „I reckon” mondatkezdés is tipikus ausztrál szokás. „Dad reckons fishing is 10% brains and 95% muscle, the rest is just good luck.” Na berakok még egy idézetet az imdb-ről. Arról van szó, hogy a rakat repülő, ami ház fölött zúg el, mennyire lecsökkenti az ingatlan értékét. „He say plane fly overhead, drop value. I don't care. In Beirut, plane fly over, drop bomb. I like these planes.” Ha valakinek szembejön ez a film, és szeretne szórakozni egy jót, határozottan ajánlom!
Vasárnapra nagyjából a szombati napközbeni program megismétlése jutott, kevesebb punnyadással és sokkal több stanfordi tekeréssel, amely ezúttal a fényképek készítését sem mellőzte.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
