2010/03/31
2010/03/29
Hatvanhétésfél
Most hétvégén elkezdődött számomra a bicikliszezon. Ticinoban tekeregtem, mert ott volt szép idő. Ami pedig a hegyeket illeti: nos, voltak, és ahhoz képest hogy szezon első napjaiban mindig tök rossz kondiban vagyok és a legkisebb dombok is gondot okoznak, most könnyebben gurult fölfelé a bicikli mint tavaly bármikor. Hogy miért is? Hát ezért:
Igazi rajztehetség veszett el bennem, ugye?
Létezik egy legendás, híres-hírhedt fogalom, a „Google Fifteen”. Ez annak a fedőneve, hogy új Google tagok általában 15 fontot, azaz csaknem 7 kilót felszednek a rengeteg ingyen kajának köszönhetően. Én sem voltam ez alól kivétel.
Háromszor veri ezt kenden...! Kettő már meg is volna, javában a harmadikon munkálkodom.
Azon gondolkodom, hogy ki kéne adnom egy könyvet „Hogyan fogyjunk le szenvedés- és éhezésmentesen, étkezési szokásainkat fel nem adva, minden nap degeszre zabálva magunkat kétharmad év alatt tizenöt kilót” címmel. Az alcím lehetne valami olyasmi, hogy „Garantált, klinikailag bizonyított, 83%-kal hatékonyabb módszer” – épp akkora lódítás volna, mint a főcím. Na jó, könyv helyett inkább itt írom meg, hogyan jártam sikerrel.
A módszer nagyon egyszerű. Mindössze két dologra kell odafigyelni.
Első: Mérleg
Könyörtelenül szükség lesz egy digitális mérlegre. (Köszi az UHU csapatnak!) Analóg mérleg felejtős, mivel nem lehet róla kellő pontossággal leolvasni az értéket, és egyébként is elállítódik meg minden.
Rengetegszer hallom fogyni szándékozó emberektől, hogy nem mernek ráállni, mert félnek a mutatott értéktől. Valóban, ha valaki csak elvétve áll rá a mérlegre és mindig elszörnyed az eredménytől, neki a mérleg ellenség. Ha azonban rendszeresen ráállsz, napokon belül jó barát lesz.
Kell találni egy olyan helyet, ahol nincs útban, de mindig útba esik. Minden nap legeslegalább egyszer (ébredés utáni folyóügyek elintézése és reggelizés között – ez tűnik számomra a legegyenletesebbnek), de lehetőség szerint sokkal többször, akár 6-8 alkalommal is meg kell méredzkedni. Egy szál semmiben (azt hiszem nem véletlenül hívják fürdőszobamérlegnek), mivel minimális öltözék is dobhat pár tized kilót a mutatott értéken, és ezt a zajt ki szeretnénk szűrni. Meg persze minden apró trükköt megpróbál bevetni az ember annak érdekében, hogy minél kisebb számot lásson.
Hogy miért is fontos a mérleg? Azért, mert kapsz visszajelzést. Ez pedig elengedhetetlen a kellő lelkierő összegyűjtéséhez és egyéb áldozat meghozatalához. Ha látod, hogy két tized kilóval könnyebb vagy, mint múlt héten ugyanekkor, az hihetetlen ösztönzést ad a folytatáshoz. (Egy hét alatt két tized kiló gyakorlatilag semennyi. Simán lemegy minimális odafigyeléssel. És máris évi tíz kiló mínusznál tartunk.)
Tulajdonképpen, ha jól belegondolok, én sosem kezdtem el fogyókúrázni. Nem volt elhatározás. Régesrég tudtam hogy nem oké a helyzet, röviddel a gugliban kezdés után meg már nagyon rossz volt, de sosem tettem ellene semmit. Egyszerűen elkezdtem rendszeresen ráállni a mérlegre kíváncsiságból, a többi meg mind jött magától, hiszen láttam csökkenni a számokat egy-egy végigbiciklizett nap után, és úgy éreztem, tudom tartani a jó irányt.
A gyakori mérés során megismered, hogy egy-egy étkezés vagy ürítés hirtelen mennyit változtat a testsúlyon, vagyis hogy mekkora rövidtávú ingadozás természetes. De azért is kell rendszeresen méredzkedni, hogy egy-két hónap alatt ráérezz a hosszútávú ingadozásokra. Rengeteg meglepetést tartogatnak a számok. Felfedezed a heti periodicitást, amely a hétköznapok és hétvége közti eltérő életstílusból és eltérő étkezési szokásokból adódik. (Én például hónapokon át úgy fogytam, hogy hétfőtől péntekig minden egyes héten nőtt a súlyom, és közben tudtam hogy ez rendben van!) Megismered a napi ingadozást is, beleértve azt a teljesen meglepő tényt, hogy reggel ébredéskor mást mutat a mérleg mint előző este lefekvéskor, holott közben nem is jártál abban a bizonyos helyiségben (nem a kamrára gondolok :)). Találós kérdés: miért?
Ha gondolod, vezetheted papíron vagy elektronikusan az értékeket. Én nem teszem. Amit teszek viszont: fél kilónként újabb és újabb célt állítok be. Most először csökkent le 82 kg-ra a mutatott érték? Hip hip hurrá, kiadós vacsorával ünnepelünk (csak viccelek!), azonnal 81,5 kg a következő cél, holott tudom hogy eleinte a 82 is nagyon ritka lesz, az ingadozások miatt simán visszamegy akár 83,5-ig is az érték. Néhány kéttel később egyszercsak 81,5-öt mutat a mérleg, hurrá, azonnal irány a 81! És így tovább... Ezzel párhuzamosan az elfogadható maximumot is csökkentgetem, tehát például azt mondom hogy már nem inoghat be egy pillanatra sem 84 fölé. Ezt persze nehezebb megtippelni, és itt sikerélményre nincs esély, csak csalódásra, ezért ez kevésbé fontos mozzanat. Azt hiszem, a fél kilós pszichés egység teljesen jól működik. Ha az elején nem az lett volna a cél, hogy leadjak fél kilót, aztán ha sikerült akkor jön az újabb fél kilós cél és így tovább, hanem az hogy leadjak tizenötöt, egész biztosan nem tartanék sehol.
Ha elutazol pár napnál hosszabb időre, akkor ugye tudod már, hogy mi lesz az a szokatlan tárgy, amit nem szabad otthonfelejtened? Ha otthonhagyod, az utazás végén garantáltan kellemetlen élményben lesz részed. Ha viszont magaddal viszed, akár még Miamiból is megblogolhatod hogy 70.0-t láttál.
Második: Mérsékelt étkezés
Van egy jó meg egy rossz hírem. Melyikkel kezdjem?
Kezdem a rosszal, mert azt már úgyis kitaláltad. Bizony jóval kevesebbet szabad csak enni. Bizony része a fogyókúrának, hogy néha éhezni is kell egy kicsit.
Cserébe gyorsan elárulom a jó hírt is: Ezt csak elkezdeni nehéz. Ha már elkezdted, és elindultak a kilók lefelé, akkor a tempót tartani nagyon könnyű!
Sokan az étrend változtatásával, vagy rendszeres étkezési szokások kialakításával kezdik a fogyókúrát. Én nem így tettem. Továbbra is mindenevő vagyok, és még most is kissé rendszertelenül kajálok.
Amin viszont változtattam, és szerintem kulcsfontosságú lépés volt: igyekszem csak akkor enni, ha éhes vagyok. Az éhség és a jóllakottság között van egy roppant széles semleges zóna, amikor még nem éhes az ember, de már jól esne nassolni. Na ez az, amikor még nem szabad enni!
Az első guglis hónapokban tonnaszámra zabáltam a mindenféle csokikat, csak azért, mert ott voltak és finomak. Meg is látszott az eredménye. Nemrégiben kezem ügyébe került egy Bounty szelet, leraktam az asztalomra az egér közelébe, és láss csodát, két napon át ott maradt. A szervezet meglepően gyorsan, néhány hét alatt hozzászokik az új mentalitáshoz, a nassolás megszűnéséhez. És ha ez egyszer megtörtént, akkor onnan kezdve nem éhesen már nem kívánja az elé tett ételt, pláne ha az nem is csalogat az illatával.
Úgy vettem észre, sokat segít, ha néha egy ideig éhes az ember. Azt mondják, nem szabad átesni a ló túloldalára: ha sokat éhezik az ember, akkor a szervezet megtanulja, hogy amint ételhez jut, mindent el kell raktározni belőle. Nyilván nem ez a cél. De néha igyekszem két-három órán keresztül az éhség ellenére még várni az evéssel. Ez hétköznap roppant nehéz, mivel van egy dolog, amit lehetetlen kissé éhesen csinálni: koncentrálni. Márpedig egy szoftverfejlesztő munkájához ez elengedhetetlen. Sok mást, például punnyadni, takarítani, blogolni, kirándulni vagy biciklizni simán lehet – fontos azonban, pláne sportolásnál, hogy legyen kéznél vésztartalék kaja, és semmiképp se húzzuk addig, hogy a szervezet gyengének érezze magát, nem a kimerülés a cél.
Manapság így néz ki egy hétköznapom: Reggel általában beérek reggelire, de vagy egyáltalán nem eszem semmit, vagy mondjuk egy joghurtot, vagy valami hasonló méretűt. Ebédre szűk adag főétel, és néha desszert, bár meglepően gyakran egyszerűen nem kívánom az édességet, vagy ha kívánom is, könnyen ellen tudok állni (vagy ha nem, az sem baj – ha a mérleg szépen nézett rám legutóbb, akkor belefér, ha meg csúnyán, akkor ez önmagában úgyis elég lelkierőt ad hogy ellenálljak a kísértésnek). Aztán általában délután két vékony szelet kenyér valami felvágottal meg sajttal, vagy egy pohár müzli, vagy valami kevéske meleg vacsora. Meg mondjuk egy szelet csoki. Ennyi. Hétvégén meg általában még ennél is jóval kevesebb, sőt, sokszor teljesen kimarad a meleg étel (nem tudom hogy ez segít-e, vagy csak megszokás). Nem is olyan régen ennek az étrendnek a puszta gondolatától is éhenhaltam volna.
Hát, ez volna az én receptem.
Érdekességként, minap hallottam a kockafej diétája (szabad magyar fordítás általam) oldalról. Informatikus-üzletember csóka úgy uszkve negyvenévesen picit elgondolkodott azon, hogy ha világhírű szoftvercég alapítójaként, valamint világhírű termékük programozójaként elég sokra vitte az életben, akkor nehogymár azokkal a fránya kilókkal ne tudjon mit kezdeni. Ezt a problémát is programozóként közelítette meg, és saját módszerének köszönhetően fél év alatt megszabadult a fölösleges harminc kilótól, és azóta is (immár húsz éve) köszöni, jól tartja magát. Ahogy olvastam honlapján a módszerét és magyarázatait (nálam sokkal-sokkal részletesebben fejti ki), megdöbbentő volt látni, hogy kísértetiesen ugyanazokra az elemekre építkezünk. Nemhiába, ezek az informatikusok...
Igazi rajztehetség veszett el bennem, ugye?
Létezik egy legendás, híres-hírhedt fogalom, a „Google Fifteen”. Ez annak a fedőneve, hogy új Google tagok általában 15 fontot, azaz csaknem 7 kilót felszednek a rengeteg ingyen kajának köszönhetően. Én sem voltam ez alól kivétel.
Háromszor veri ezt kenden...! Kettő már meg is volna, javában a harmadikon munkálkodom.
Azon gondolkodom, hogy ki kéne adnom egy könyvet „Hogyan fogyjunk le szenvedés- és éhezésmentesen, étkezési szokásainkat fel nem adva, minden nap degeszre zabálva magunkat kétharmad év alatt tizenöt kilót” címmel. Az alcím lehetne valami olyasmi, hogy „Garantált, klinikailag bizonyított, 83%-kal hatékonyabb módszer” – épp akkora lódítás volna, mint a főcím. Na jó, könyv helyett inkább itt írom meg, hogyan jártam sikerrel.
A módszer nagyon egyszerű. Mindössze két dologra kell odafigyelni.
Első: Mérleg
Könyörtelenül szükség lesz egy digitális mérlegre. (Köszi az UHU csapatnak!) Analóg mérleg felejtős, mivel nem lehet róla kellő pontossággal leolvasni az értéket, és egyébként is elállítódik meg minden.
Rengetegszer hallom fogyni szándékozó emberektől, hogy nem mernek ráállni, mert félnek a mutatott értéktől. Valóban, ha valaki csak elvétve áll rá a mérlegre és mindig elszörnyed az eredménytől, neki a mérleg ellenség. Ha azonban rendszeresen ráállsz, napokon belül jó barát lesz.
Kell találni egy olyan helyet, ahol nincs útban, de mindig útba esik. Minden nap legeslegalább egyszer (ébredés utáni folyóügyek elintézése és reggelizés között – ez tűnik számomra a legegyenletesebbnek), de lehetőség szerint sokkal többször, akár 6-8 alkalommal is meg kell méredzkedni. Egy szál semmiben (azt hiszem nem véletlenül hívják fürdőszobamérlegnek), mivel minimális öltözék is dobhat pár tized kilót a mutatott értéken, és ezt a zajt ki szeretnénk szűrni. Meg persze minden apró trükköt megpróbál bevetni az ember annak érdekében, hogy minél kisebb számot lásson.
Hogy miért is fontos a mérleg? Azért, mert kapsz visszajelzést. Ez pedig elengedhetetlen a kellő lelkierő összegyűjtéséhez és egyéb áldozat meghozatalához. Ha látod, hogy két tized kilóval könnyebb vagy, mint múlt héten ugyanekkor, az hihetetlen ösztönzést ad a folytatáshoz. (Egy hét alatt két tized kiló gyakorlatilag semennyi. Simán lemegy minimális odafigyeléssel. És máris évi tíz kiló mínusznál tartunk.)
Tulajdonképpen, ha jól belegondolok, én sosem kezdtem el fogyókúrázni. Nem volt elhatározás. Régesrég tudtam hogy nem oké a helyzet, röviddel a gugliban kezdés után meg már nagyon rossz volt, de sosem tettem ellene semmit. Egyszerűen elkezdtem rendszeresen ráállni a mérlegre kíváncsiságból, a többi meg mind jött magától, hiszen láttam csökkenni a számokat egy-egy végigbiciklizett nap után, és úgy éreztem, tudom tartani a jó irányt.
A gyakori mérés során megismered, hogy egy-egy étkezés vagy ürítés hirtelen mennyit változtat a testsúlyon, vagyis hogy mekkora rövidtávú ingadozás természetes. De azért is kell rendszeresen méredzkedni, hogy egy-két hónap alatt ráérezz a hosszútávú ingadozásokra. Rengeteg meglepetést tartogatnak a számok. Felfedezed a heti periodicitást, amely a hétköznapok és hétvége közti eltérő életstílusból és eltérő étkezési szokásokból adódik. (Én például hónapokon át úgy fogytam, hogy hétfőtől péntekig minden egyes héten nőtt a súlyom, és közben tudtam hogy ez rendben van!) Megismered a napi ingadozást is, beleértve azt a teljesen meglepő tényt, hogy reggel ébredéskor mást mutat a mérleg mint előző este lefekvéskor, holott közben nem is jártál abban a bizonyos helyiségben (nem a kamrára gondolok :)). Találós kérdés: miért?
Ha gondolod, vezetheted papíron vagy elektronikusan az értékeket. Én nem teszem. Amit teszek viszont: fél kilónként újabb és újabb célt állítok be. Most először csökkent le 82 kg-ra a mutatott érték? Hip hip hurrá, kiadós vacsorával ünnepelünk (csak viccelek!), azonnal 81,5 kg a következő cél, holott tudom hogy eleinte a 82 is nagyon ritka lesz, az ingadozások miatt simán visszamegy akár 83,5-ig is az érték. Néhány kéttel később egyszercsak 81,5-öt mutat a mérleg, hurrá, azonnal irány a 81! És így tovább... Ezzel párhuzamosan az elfogadható maximumot is csökkentgetem, tehát például azt mondom hogy már nem inoghat be egy pillanatra sem 84 fölé. Ezt persze nehezebb megtippelni, és itt sikerélményre nincs esély, csak csalódásra, ezért ez kevésbé fontos mozzanat. Azt hiszem, a fél kilós pszichés egység teljesen jól működik. Ha az elején nem az lett volna a cél, hogy leadjak fél kilót, aztán ha sikerült akkor jön az újabb fél kilós cél és így tovább, hanem az hogy leadjak tizenötöt, egész biztosan nem tartanék sehol.
Ha elutazol pár napnál hosszabb időre, akkor ugye tudod már, hogy mi lesz az a szokatlan tárgy, amit nem szabad otthonfelejtened? Ha otthonhagyod, az utazás végén garantáltan kellemetlen élményben lesz részed. Ha viszont magaddal viszed, akár még Miamiból is megblogolhatod hogy 70.0-t láttál.
Második: Mérsékelt étkezés
Van egy jó meg egy rossz hírem. Melyikkel kezdjem?
Kezdem a rosszal, mert azt már úgyis kitaláltad. Bizony jóval kevesebbet szabad csak enni. Bizony része a fogyókúrának, hogy néha éhezni is kell egy kicsit.
Cserébe gyorsan elárulom a jó hírt is: Ezt csak elkezdeni nehéz. Ha már elkezdted, és elindultak a kilók lefelé, akkor a tempót tartani nagyon könnyű!
Sokan az étrend változtatásával, vagy rendszeres étkezési szokások kialakításával kezdik a fogyókúrát. Én nem így tettem. Továbbra is mindenevő vagyok, és még most is kissé rendszertelenül kajálok.
Amin viszont változtattam, és szerintem kulcsfontosságú lépés volt: igyekszem csak akkor enni, ha éhes vagyok. Az éhség és a jóllakottság között van egy roppant széles semleges zóna, amikor még nem éhes az ember, de már jól esne nassolni. Na ez az, amikor még nem szabad enni!
Az első guglis hónapokban tonnaszámra zabáltam a mindenféle csokikat, csak azért, mert ott voltak és finomak. Meg is látszott az eredménye. Nemrégiben kezem ügyébe került egy Bounty szelet, leraktam az asztalomra az egér közelébe, és láss csodát, két napon át ott maradt. A szervezet meglepően gyorsan, néhány hét alatt hozzászokik az új mentalitáshoz, a nassolás megszűnéséhez. És ha ez egyszer megtörtént, akkor onnan kezdve nem éhesen már nem kívánja az elé tett ételt, pláne ha az nem is csalogat az illatával.
Úgy vettem észre, sokat segít, ha néha egy ideig éhes az ember. Azt mondják, nem szabad átesni a ló túloldalára: ha sokat éhezik az ember, akkor a szervezet megtanulja, hogy amint ételhez jut, mindent el kell raktározni belőle. Nyilván nem ez a cél. De néha igyekszem két-három órán keresztül az éhség ellenére még várni az evéssel. Ez hétköznap roppant nehéz, mivel van egy dolog, amit lehetetlen kissé éhesen csinálni: koncentrálni. Márpedig egy szoftverfejlesztő munkájához ez elengedhetetlen. Sok mást, például punnyadni, takarítani, blogolni, kirándulni vagy biciklizni simán lehet – fontos azonban, pláne sportolásnál, hogy legyen kéznél vésztartalék kaja, és semmiképp se húzzuk addig, hogy a szervezet gyengének érezze magát, nem a kimerülés a cél.
Manapság így néz ki egy hétköznapom: Reggel általában beérek reggelire, de vagy egyáltalán nem eszem semmit, vagy mondjuk egy joghurtot, vagy valami hasonló méretűt. Ebédre szűk adag főétel, és néha desszert, bár meglepően gyakran egyszerűen nem kívánom az édességet, vagy ha kívánom is, könnyen ellen tudok állni (vagy ha nem, az sem baj – ha a mérleg szépen nézett rám legutóbb, akkor belefér, ha meg csúnyán, akkor ez önmagában úgyis elég lelkierőt ad hogy ellenálljak a kísértésnek). Aztán általában délután két vékony szelet kenyér valami felvágottal meg sajttal, vagy egy pohár müzli, vagy valami kevéske meleg vacsora. Meg mondjuk egy szelet csoki. Ennyi. Hétvégén meg általában még ennél is jóval kevesebb, sőt, sokszor teljesen kimarad a meleg étel (nem tudom hogy ez segít-e, vagy csak megszokás). Nem is olyan régen ennek az étrendnek a puszta gondolatától is éhenhaltam volna.
Hát, ez volna az én receptem.
Érdekességként, minap hallottam a kockafej diétája (szabad magyar fordítás általam) oldalról. Informatikus-üzletember csóka úgy uszkve negyvenévesen picit elgondolkodott azon, hogy ha világhírű szoftvercég alapítójaként, valamint világhírű termékük programozójaként elég sokra vitte az életben, akkor nehogymár azokkal a fránya kilókkal ne tudjon mit kezdeni. Ezt a problémát is programozóként közelítette meg, és saját módszerének köszönhetően fél év alatt megszabadult a fölösleges harminc kilótól, és azóta is (immár húsz éve) köszöni, jól tartja magát. Ahogy olvastam honlapján a módszerét és magyarázatait (nálam sokkal-sokkal részletesebben fejti ki), megdöbbentő volt látni, hogy kísértetiesen ugyanazokra az elemekre építkezünk. Nemhiába, ezek az informatikusok...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
