Kirándulós

A hétvégét kollégáim, és lógó nyelvű zsiráfom társaságában töltöttem, akit időközben munkatársaim kollektíve elkoboztak tőlem és közös zsiráfunkká nyilvánítottak.

Szombat. Reggeli, majd kocsibérlés a sarkon. – Szeretnénk egy kocsit a hétvégére, lehetőleg nyílttá alakíthatót (te jó ég, itt kezdődnek a problémák, már tudom, hogy angolul „convertible”, de nem tudom hogy magyarul mi. Szóval ami váltogatható hogy rendes vagy pedig cabrio). – Ugyanmár, felejtsétek el hogy itt van ilyen. Csak hagyományos autónk van. Tessék, itt a kulcs. (Nem ám hogy milyen fajtát szeretnénk, mennyibe kerül, ilyesmi.) – Jó lenne GPS is. – Hát az nincs. – Hát akkor sajnos bukó, bérlünk máshol. – Nos, egy éppen van, de nincs hozzá töltő, az majd csak holnap lesz, gyertek vissza érte. – De nekünk ma kéne, nincs feltöltve véletlenül? – Lássuk csak: de, fel van töltve. – Oké, akkor elvisszük és bírja amíg bírja. Adminisztratív teendők következtek, majd megkaptuk a kulcsot és mentünk az autóhoz. A GPS-t ottfelejtettük, Martin egyedül ment érte vissza kábé másfél perccel később. Állítólag valami ilyesmi párbeszéd zajlott le: – Hopp, itthagytuk a GPS-t. – Miféle GPS? Nekünk nincs GPS-ünk. Végül valahogy csak sikerült megkaparintani. A hab a tortán: a táskájában benne volt a szivargyújtóra csatlakoztatható töltő kábel is.

Irány San Franciscótól kicsit északra Napa Valley (gy.k. Napa-völgy), borkóstolás. Az a „kicsit” az persze amerikai léptékben értendő, legalább még egyszer annyi mint SF-ig, szép nyár eleji tájakon. Útközben kicsit megálltunk repülőgépeket nézegetni. Megérkezésünkkor kajáltunk és szereztünk térképet, rajta bejelölve a borkóstolóhelyek. Úgy gondoltam, elkezdünk sétálni egyik helyről a másikra, hosszában végig, a térkép alapján mondjuk maximum 2 mérfőldnek tippeltem volna a hosszanti irányt. Hát nem, szerencsére a többiek jobban képben voltak, az első szimpi helyig, ami a térkép negyedénél sincs, 6 mérföldet kellett autópályázni. Itt sikeresen pont elértünk egy idegenvezetett bemutatót.

Magyarországon ahhoz vagyok szokva, hogy az idegenvezetők monoton, unott hangon, félig kiabálva darálják végig a szinte szóról szóra betanult szövegeket. Itt a számtech múzeumban, és most a bortúránál is épp az ellenkező, kifejezetten pozitív élményben volt részem: a vezető nagyon-nagyon értett ahhoz, amiről mesélt, élvezetes volt, és úgy éreztem, mint ha mi lennénk az egyetlen csoport, akinek valaha is elmeséli mindezeket. Azt hiszem, többet tanultam a borokról és a készítési módjukról, mint valaha korábban. (Itt főleg „szénsavas bor”-nak hívott nedűt, magyarul pezsgőt készítenek, de nem hasznáhatják rá a Champagne szót.) Ráadásul angol szókincsem is olyan roppant hasznos hétköznapi szavakkal bővült, mint például az élesztőgomba (yeast).

Már elég késő volt, csak arra maradt idő, hogy két további helyen megkóstoljuk az ott kínált borokat. Tizennéhány után már igencsak jól éreztem magam, és a szokásosnál természetesen sokkal többet beszéltem, amit a többiek igencsak jó néven vettek. Mondjuk a borok nem voltak annyira hűde jók. Némelyik jó volt persze. Csak már nem emlékszem hogy melyikek.

A nap végén még felkocsikáztunk SF mellett a Twin Peaks hegyek egyikére (aminek semmi köze az azonos című tévésorozathoz), onnan csodáltuk meg a kilátást, tiszteletünkre még tűzijátékot is rendeztek valahol a távolban.

Rövid éjszaka. Egy órával kevesebb. Itt már kezdődik a nyár, időszámításilag is.

„Tornádómentes, kirándulós” vasárnap. Méretes túrázás Muir Woods-ban, ami szintén SF-tól északra van. Fenyőillat. Napsütés, kánikula. Csodálatos kilátás a Golden Gate Bridge-re és az óceánra. Itt említeném meg, hogy életem egyik hatalmas rejtélyét sikerült megfejtenem nemrégiben. Soha nem értettem, miért hívnak egy piros hidat aranyszínűnek. Kiderült, hogy a Golden szó nem a Bridge jelzője, hanem a Gate-é, az öböl bejáratát jóval a híd létezése előtt is Golden Gate-nek hívták. Egyébként viccesek ezek az amerikaiak a rövidítésekkel. Például a nagy zöld közlekedési táblákon, amik a megfelelő sávot mutatják, nemes egyszerűséggel csak annyi áll, hogy G G Br.

A kirándulás után remek steak várt ránk az egyik SF-i étteremben, pozsy kedvéért megemlítem, hogy egy Apple bolt szomszédságában, így volt hol eltöltenünk az időt az asztal felszabadulásáig. Nekem jutott a józan sofőr szerepe, de késő este bepótoltuk a borhiányt egy kis sajt és cheesecake társaságában.

Még mindig kellemesen fáradt vagyok a túra után. Remekült telt a hétvége!

„Ahhoz meg drága a vasárnapom, hogy elmenjek lóf***t rajzolni a szavazólapra.”