2007/12/20
Shalom
Bontják a határt. Ha minden a terv szerint halad, 24 órán belül leellenőrizzük, hogy maradt-e belőle valami.
2007/12/19
Mud On Your Face
Svájci tartózkodásom legelső napjaiban feltűnt, hogy úton-útfélen hirdetnek egy bizonyos „We Will Rock You” című musicalt, melyet a Queen két zeneileg aktív tagja, valamint egy számomra ismeretlen brit komedista-író-rendező írtak, és év végéig játsszák nagyjából naponta Zürichben. Lévén hogy elég nagy Queen-rajongó vagyok, egyértelmű volt, hogy valamikor meg kell nézni. Mivel lusta is vagyok, egyértelmű volt, hogy addig fogom halasztani, amíg csak lehet. Így történt, hogy ma estére jó kis programunk volt (néhány bátor jelentkezővel karöltve).
Előtte szerencsére picit utánaolvastunk, hogy miről is lesz szó. Az egész egy kitalált történet, sok-sok zenei betéttel. Valamikor 300 év múlva játszódik, amikor az emberek merev szabályok szerint, fentről, a globális szoftvercégtől jövő ideológiák alapján élik unalmas életük, a hatalom elnyomta a szabadságot, és ezzel együtt a rockzenét és az igazi hangszereket is. Megpróbálnak visszaemlékezni a régi szép időkre, például felidézik, hogy 2008-ban Svájc megnyerte az EB-t, de a régi nagy rocksztárokat (mint például DJ Bobo) és rockslágereket (pl. 99 Luftballons) csak hírből ismerik. Alapvetően humoros darab, kár, hogy a poénok nagy részét nem értettem. Az még hagyján, hogy a prózai részek németül voltak (szerencsére nem svájciul), de képesek voltak a dalok egy részét is lefordítani – leginkább azokat, melyeket a karhatalom képviselői énekeltek. Ezeknél annyit azért értettem, hogy jelentősen eltér a tartalom az eredeti dalszövegtől, tehát feltételezem, hogy az angol verzióban is vannak elég komoly módosítások.
Történetünk két főhőse (a fiú Galileo Figaro, és a lány Scaramouche) próbálnának kitörni (I Want To Break Free; I Want It All; ...) a nyomasztó világból (Innuendo (sajnos csak a nyomasztó rész, a spanyolgitáros nem); Under Pressure; Death On Two Legs instrumentális bevezetője; ...), közben találkoznak egy nagyobb hippicsapattal, akik hasonló cipőben járnak, így csatlakoznak hozzájuk. A hippik mind híres emberek nevét viselik, például az egyik srácot Britney Spears-nek hívják, a másikat pedig egy alkalommal a karhatalmat képviselő egyik kihallgató ürge „Herr Madonna”-nak szólítja.
Mindeközben a hatalmat képviselő szoftvercég próbálja őket megregulázni és a gépizenés egyen világukba beilleszteni (Radio Ga Ga, Video Gu Gu, Internet Ga Ga; Play The Game; ...).
A történetben persze ott van az elmaradhatatlan szerelmi szál (Somebody To Love; Who Wants To Live Forever; sajnos főleg jól ismert Queen slágerek voltak, pedig egészen odáig elment a történet, hogy a Get Down, Make Love is jöhetett volna). A lány többször is mondta a fiúnak, hogy milyen béna neve van, de ettől a ponttól kezdve Galileo Figaro helyett Galileo Gigolo-nak hívta.
Előkerül egy videokazetta, de csak pár másodpercnyi anyag van rajta, a Bohemian Rhapsody klipjének legeleje. Belelkesülnek a szereplők, és ellátogatnak a híres Wembley stadion romjaihoz, ahol hogy-hogynem a fal egy darabja egyszercsak leomlik, és előkerül egy gitár (természetesen egy Red Special-klón). Innen kezdve őrült rock (We Will Rock You), majd happy end katarzissal (We Are The Champions; Bohemian Rhapsody).
Helyenként kicsit sok volt a szöveg számomra (nem meglepő, hiszen nem értettem), de sokszor azon is tudtam röhögni, ahogy a többiek röhögnek. Az előadás maga szerintem remek volt. Az énekesek sokkal-sokkal jobbak voltak, mint amire számítottam, ami a Queent ismerve nagyon magas lécet jelent. A zene is nagyon profin meg volt csinálva, és számomra csak a legvégén derült ki, hogy nem felvételről ment, hanem élőben nyomták a színpad mögött, ami nagyon dícséretes. Persze lehetett volna még több zene, meg picivel több kevésbé ismert dal is tőlük.
Londonban állítólag jövő szeptemberig játsszák. Tippem szerint nem németül. Hiba lenne kihagyni.
Nehéz összehasonlítani egy ragyogó, kulturált színházi előadást egy szűk sörözőbeli iszogatós-telitorokbóléneklős koncerttel (I Want Ital). Mindkettő nagyon jó. Utóbbi december 28-án este a QUP jóvoltából Pesten, a Rock Randevúban. Én ott leszek!
Ui.: Brian May folytatta a zenélés miatt harminciksz éve félbeszakított tanulmányait, és most októberben megszerezte a PhD-t csillagászatból. Egyik szemem örül; őszinte gratula! Másik szemem bánatos; jobban örülnék, ha inkább többet zenélne...
Ui.#2: A Queen szerintem (és sokan mások szerint) egyik legjobb dalának az a címe, hogy '39. Nem tudni, szándékos volt-e, vagy pusztán véletlen, de nagylemezeiken sorra haladva ez a harminckilencedik daluk. Nekem pedig ez lett harminckilencedik blogbejegyzésem. Hogy is volt az a bizonyos összeesküvéselmélet? :-)
Előtte szerencsére picit utánaolvastunk, hogy miről is lesz szó. Az egész egy kitalált történet, sok-sok zenei betéttel. Valamikor 300 év múlva játszódik, amikor az emberek merev szabályok szerint, fentről, a globális szoftvercégtől jövő ideológiák alapján élik unalmas életük, a hatalom elnyomta a szabadságot, és ezzel együtt a rockzenét és az igazi hangszereket is. Megpróbálnak visszaemlékezni a régi szép időkre, például felidézik, hogy 2008-ban Svájc megnyerte az EB-t, de a régi nagy rocksztárokat (mint például DJ Bobo) és rockslágereket (pl. 99 Luftballons) csak hírből ismerik. Alapvetően humoros darab, kár, hogy a poénok nagy részét nem értettem. Az még hagyján, hogy a prózai részek németül voltak (szerencsére nem svájciul), de képesek voltak a dalok egy részét is lefordítani – leginkább azokat, melyeket a karhatalom képviselői énekeltek. Ezeknél annyit azért értettem, hogy jelentősen eltér a tartalom az eredeti dalszövegtől, tehát feltételezem, hogy az angol verzióban is vannak elég komoly módosítások.
Történetünk két főhőse (a fiú Galileo Figaro, és a lány Scaramouche) próbálnának kitörni (I Want To Break Free; I Want It All; ...) a nyomasztó világból (Innuendo (sajnos csak a nyomasztó rész, a spanyolgitáros nem); Under Pressure; Death On Two Legs instrumentális bevezetője; ...), közben találkoznak egy nagyobb hippicsapattal, akik hasonló cipőben járnak, így csatlakoznak hozzájuk. A hippik mind híres emberek nevét viselik, például az egyik srácot Britney Spears-nek hívják, a másikat pedig egy alkalommal a karhatalmat képviselő egyik kihallgató ürge „Herr Madonna”-nak szólítja.
Mindeközben a hatalmat képviselő szoftvercég próbálja őket megregulázni és a gépizenés egyen világukba beilleszteni (Radio Ga Ga, Video Gu Gu, Internet Ga Ga; Play The Game; ...).
A történetben persze ott van az elmaradhatatlan szerelmi szál (Somebody To Love; Who Wants To Live Forever; sajnos főleg jól ismert Queen slágerek voltak, pedig egészen odáig elment a történet, hogy a Get Down, Make Love is jöhetett volna). A lány többször is mondta a fiúnak, hogy milyen béna neve van, de ettől a ponttól kezdve Galileo Figaro helyett Galileo Gigolo-nak hívta.
Előkerül egy videokazetta, de csak pár másodpercnyi anyag van rajta, a Bohemian Rhapsody klipjének legeleje. Belelkesülnek a szereplők, és ellátogatnak a híres Wembley stadion romjaihoz, ahol hogy-hogynem a fal egy darabja egyszercsak leomlik, és előkerül egy gitár (természetesen egy Red Special-klón). Innen kezdve őrült rock (We Will Rock You), majd happy end katarzissal (We Are The Champions; Bohemian Rhapsody).
Helyenként kicsit sok volt a szöveg számomra (nem meglepő, hiszen nem értettem), de sokszor azon is tudtam röhögni, ahogy a többiek röhögnek. Az előadás maga szerintem remek volt. Az énekesek sokkal-sokkal jobbak voltak, mint amire számítottam, ami a Queent ismerve nagyon magas lécet jelent. A zene is nagyon profin meg volt csinálva, és számomra csak a legvégén derült ki, hogy nem felvételről ment, hanem élőben nyomták a színpad mögött, ami nagyon dícséretes. Persze lehetett volna még több zene, meg picivel több kevésbé ismert dal is tőlük.
Londonban állítólag jövő szeptemberig játsszák. Tippem szerint nem németül. Hiba lenne kihagyni.
Nehéz összehasonlítani egy ragyogó, kulturált színházi előadást egy szűk sörözőbeli iszogatós-telitorokbóléneklős koncerttel (I Want Ital). Mindkettő nagyon jó. Utóbbi december 28-án este a QUP jóvoltából Pesten, a Rock Randevúban. Én ott leszek!
Ui.: Brian May folytatta a zenélés miatt harminciksz éve félbeszakított tanulmányait, és most októberben megszerezte a PhD-t csillagászatból. Egyik szemem örül; őszinte gratula! Másik szemem bánatos; jobban örülnék, ha inkább többet zenélne...
Ui.#2: A Queen szerintem (és sokan mások szerint) egyik legjobb dalának az a címe, hogy '39. Nem tudni, szándékos volt-e, vagy pusztán véletlen, de nagylemezeiken sorra haladva ez a harminckilencedik daluk. Nekem pedig ez lett harminckilencedik blogbejegyzésem. Hogy is volt az a bizonyos összeesküvéselmélet? :-)
2007/12/17
Brumm
Sokminden történt csütörtök óta. Miért pont csütörtök? Mert addig tudok visszaemlékezni, ott történt az elmúlt idők első emlékezetes eseménye. Igazából egy-két nappal hamarabb kezdődhetett azáltal, hogy megjött az igazi hideg, miközben nekem még minden téli cuccom otthon van. Csütörtökön a szervezetem egy jó kis megfázás keretében ezt tudatta is velem. Azért emlékezetes ez az esemény, mert még mindig tart, de szerencsére nem komoly. Picit aluszékonyabb vagyok, de szerencsére nem folyik ki a szemem a monitor előtt. Sőt, pénteken kifejezetten jól haladtam a programozással. Rájöttem, hogy fel kell rakni a fejhallgatót, berakni valami jó zenét, kábé 5-10 percig a zene elvonja a figyelmem mindentől (a munkát is beleértve természetesen), de utána ez megfordul, és segít belezökkenni a teendőkbe és kizárni a külvilágot. Fontos, hogy ne legyen halk a zene, mert akkor végig az vonja el a figyelmet. Legalább közepes hangerejű, de inkább picit hangos legyen, akkor könnyű elérni, hogy ne kelljen rá figyelni.
Az egyetlen bibi, hogy viszonylag kicsi a fejhallgató, a fülemet fizikailag a fejemhez préseli, ami nem túl kellemes egy idő után. A télikabát mellett az otthoni fejhallgatóm is szerepel a Top 10 Nagyon Hiányzó Cuccok listámon. Hangminőségre viszont nagyon jó a fejhallgató, vagy csak nekem kezd egyre vájtabb lenni a fülem, mert több számban is rátaláltam a zongorafutamra, ami eddig elbújt előlem. Érdekes, valahogy sokszor a többi hangszert jobban meghallom a pop-rock zenében, mint a zongorát (már feltéve persze, hogy nem az a fő hangszer, hanem csak egy a nagyon sok közül). Majd ha elhozom otthonról a fejhallgatómat, akkor összehasonlítom a kettőt, kíváncsi leszek.
A programozás után viszont már nem kellett fejhallgató, élőben jött a rock a céges ünnepváró bulin. Kicsit lassan és nehézkesen indult be (viszont jó volt a kaja), de aztán a buli is remek volt. Élőben tolt valami zenekar sok fúvóssal és egyéb rockhoz szükséges hangszerekkel valami általam meghatározhatatlan típusú zenét, ami annyira nem tetszett, de kétségtelenül nagyon profik voltak. A szünetben volt air guitar verseny, ahol igazi rockzene részletekre kellett az önkéntes jelentkező kollégáknak produkálniuk magukat. Nem kis meglepetésünkre a szobánkban ülő csöndes, vékony hangú, visszahúzódó természetűnek tűnő pakisztáni leányzó toronymagasan vitte a pálmát – akarom mondani a felfújható gumigitárt, ami a nyertesnek járt. Aztán ismét a zenekar jött, majd a végén DJ, kábé hajnali kettőig.
Szombaton értelemszerűen nem keltem túl korán, mondjuk 11 körül. Este 8-ra hivatalos voltam Henrik lakásavatójára, előtte két dolgot terveztem csinálni: mosni és karácsonyi bevásárolni. Reggel jött e-mail Balázstól (nem a lakótársamtól, ő most otthon van, hanem a másiktól), hogy mit szólnék este egy pókerpartihoz, meg hogy hol legyen. Írtam neki, hogy nekem aznap nem jó, de másnap este jöhetnek hozzánk. Persze Petinek, lakótársamnak elfelejtettem szólni erről. És én is megfeledkeztem az egészről, miután szombat estig nem jött válasz erre a felvetésre. Na de ne szaladjunk előre ennyire.
Szóval megtelt a szennyestartóm, ami két adagnyi mosandót jelent. Lementem, láttam hogy megy a mosógép, de a vége felé jár. Petivel picit tanakodtunk, hogy mi a teendő, ha valakinek lejár a programja, de nem megy érte. Ő azt mondta, hogy neki már pakolta ki valaki a cuccait, szerinte ez teljesen rendben van. Én is így gondoltam, ezért picivel később, déltájt lementem, hogy lesz ami lesz, most már biztos lejárt az a program, elindítom az enyémet. Ámde épp lent volt a srác, pakolta át a kimosott cuccait a szárítóba, és mutatta, hogy van nála még egy adag. Jó fejnek tűnt (itt még), kérdezte hogy nekem csak egy adag-e, udvarias akart lenni és talán előreengedni, de mivel mondtam, hogy nekem két kör is lesz, és egyébként is ő volt ott előbb, rakja be ő, aztán utána jövök én. Zárójeles megjegyzés, hogy ami ágyneműt, lepedőt, törölközőt, ilyesmiket készült berakni, azok úgy néztek ki ránézésre, mint amiket én már legalább 5 éve kidobtam volna a kukába, és amiken tippem szerint egy mosás nem sokat segít.
Irány be a városba. Ajándéknézegetés. Naná hogy nem találtam semmit persze. Egy vagy talán másfél óra nézelődés után vissza haza a mosógép miatt. Az adott cuccok persze benn voltak a mosógépben, én szedtem ki azokat és raktam a gép tetejére. Beigazolódott a sejtésem, kimosott állapotban is undorítóan néztek ki. Saját cuccok be, mosógép beindít. Persze még egy kis logisztikai problémát meg kellett oldani: a mosóport fent kell betölteni, tehát érdemes a szomszéd ruháinak kirámolása előtt megejteni.
Irány vissza a városba megint. 6-7 villamosmegálló a központ, nem vészes, de nem is olyan hűde közel, hogy élmény legyen egyfolytában hazapattanni. Megint nem találtam semmit. Aztán vissza a mosógép miatt. Útközben megnéztem a házunkhoz elég közel lévő publikus mosodát. Rakat mosó- és szárítógép, melyek zsetonnal működnek. Egy 40 fokos mosás 7 frank, 25 percnyi szárítás újabb 4 frank, az két adag ruhára bő 3000 magyar pénz, jajj. Bár az idő pénz. Hogy mennyi, az jó kérdés. Szóval délután négy körül járhattunk, amikor konstatáltam, hogy a lepedők még mindig a mosógép tetején, az illető első adag cucca meg még mindig a szárítóban. Kipakoltam azt is, első adag ruhám eggyel balra (azzal is szívesen elbeszélgetnék, aki a két gépet egymástól jó messze rakta, nem ám egymás mellé), második adag ruha a mosógépbe be, mosópor nemtriviális módon betölt, mindkét gép indít. Én újra be a városba.
Picit ismeretlen utakra tévedtem (szándékosan), és találtam tök jópofa dolgokat. Például négyszintes játékboltot, ahol 1-1 szint dedikáltan a tipikus fiú- és a lányjátékok számára van kitalálva, és további két „koedukált” emelet is van. Sok időm nem volt körülnézni (a mosás ugye), de másnapra beterveztem, hogy visszatérek.
Este 6 körül haza. A ruhák a pipeline-ban eggyel tovább. Az első adag elkészült, és bár a szárítógép legalább 1 órán keresztül ment, mégsem lettek tök szárazak, tehát itt fent a lakásban kiteregettem őket. Jó fáradt voltam, kicsit ledöglöttem.
Kábé egy órával később lementem. A második adag ruha (tudjátok még követni? aminek a szárítóban kellett volna száradnia) a szárító tetején tök nedvesen, a szárító működik ezerrel, a redvás lepedők meg sehol (gondolom a szárítóban, de annak nem átlátszó az ajtaja). Egy pillanatig gondoltam, leállítom, kivágom a földre ami benne van és visszarakom az én cuccaimat. Aztán elszámoltam tízig, és kiteregettem. Szeretném azt hinni, hogy van valami reális magyarázat. Például hogy a gép elromlott és hibából hamarabb leállt. Az illető srác pedig van olyan rendes, hogy csak steril gumikesztyűvel nyúl hozzá mások cuccaihoz (saját cuccainak állapotát látva a gumikesztyű használata nem is lenne olyan meglepő), így nem tűnt fel neki, hogy azok tök nedvesek. Hmmm, vajon miért megy olyan nehezen elhinni magamnak egy ilyen mesét?
Szóval így, hogy ráment az egész szombatom (jajj bocs, nem az egész, utána jött csak a lakásavató szintén hajnali 2-ig), elgondolkodtató, hogy inkább a közeli mosodába menjek legközelebb.
Állítólag az egész mosógépes őrület mögött az áll, hogy régen míg a férjek dolgoztak, addig a feleségek számára ez volt a közösségi élet. A pincében. Hát, amíg kézzel mostak, addig még csak-csak el tudom hinni ezt a mesét, de a mosógép megjelenésével már elég hülyén hangzik. Meg egyébként is, tegyük fel, megpróbálom elképzelni, hogy háziasszony vagyok, és közösségi életet szeretnék élni a házban a többi háziasszonnyal. Szerintem inkább főzicskézésre hívnám át őket, mint közös mosásra. Az meg egy másik dolog, hogy talán jó lenne haladni a korral...
Vasárnapra két dolgot terveztem. Napközbenre vásárlást, estére pedig lepénysütést, azzal a céllal, hogy szülinapomat megünnepelendő bevigyem a cégbe. Mondtam is Petinek, hogy ha nyitva van a közeli bolt (amihez nem sok reményt fűztem), akkor visszajövök azonnal, egyébként meg csak soká. Merthogy nyilván a mirelit meggyet nem a karácsonyi bevásárlás elején veszi meg az ember, hanem a végén. Na a közeli bolt természetesen nem volt nyitva, ez nem lepett meg. Ami viszont meglepett, az az, hogy szinte semmi más nem volt nyitva. Az egész Bahnhofstrasse (Váci u.), az összes igazi bolt és az összes karácsonyi fából összetákolt pavilon zárva volt. A játékboltról nem is beszélve. Maradt tehát maga a pályaudvar a rakat állandó és a rakat ideiglenes árussal.
Itt már nem tudom, hányadszor jártam körbe az árusokat, és már kezdett egy-egy ajándékjelölt kikristályosodni, amikor felhívott Ania kolléganőm, hogy itt vagyok-e, és csatlakozhat-e hozzám. Ez roppant jó ötlet volt, mert jót dumcsiztunk, meg felhívta a figyelmemet pár tök jó boltra, ami elkerülte a figyelmemet. Aztán valamikor este 6 körül hívott Peti telefonjáról Eszter (fent említett Balázs barátnője), hogy ugyan hol vagyok már, merthogy ők ott vannak nálunk pókerezni, és egyébként is Petitől úgy tudják, hogy süti alapanyagokért pattantam le sok-sok órával azelőtt, és egyébként is, mikor csinálom meg a lepényt nekik?... Hátbakker. Ráadásul már mióta próbáltak hívni, csak a pályaudvar nyüzsijében nem könnyű meghallani a telefont. Sprint a boltba azonnal, dupla adag lepény alapanyag beszerezve, majd haza. Kissé nagyon gáz, teljesen elfeledkeztem erről a bizonyos partyról. Meglepődöttségemet fokozta, hogy további nem várt vendégek is voltak a lakásban. De ekkor még mitsem sejtettem. Ám pár perc múlva, amikor Eszter megmutatta az új gitárját, és elkezdett pötyögni valamit, és néztem hogy de szépen szól, meg de ügyesen játszik, és már a végére ért, amikor leesett, hogy hmmmm, ez mintha a klasszikus „happy birthday to you” lett volna. Á, biztos hallucinálok. Eljátszotta még egyszer, ekkor már minden kétséget kizáróan az volt. Majd az ajtóban megjelent valami fénylő tárgy. Nem, nem ufó, hanem torta gyertyákkal. Na, kész voltam. Azt hittem, a tavalyi übermeglepetésbuli után idén nem tud velem senki sem kitolni... Tévedtem. :-)
Volt karaoke, volt póker, volt túróscsusza, volt Egmont keksz (bizony, Eszter és Péter csináltak nekem ilyet, a keksz tetejébe bele voltak nyomva a betűk, az öcsémről elnevezett világhírű Albert keksz mintájára, bár ez a keksz (vagy süti?) sokkal finomabb volt). (Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy megemlítsem, hogy az összes magyar googlert vagy Péternek, vagy Balázsnak hívják, és mindenkinek az összes nőnemű hozzátartozóját (feleségét, barátnőjét, húgát stb.) vagy Eszternek, vagy pedig Kingának. Ha valakit mégsem, az mérési hiba. Így például az előbb említett két ember közül sem Eszter, sem Péter nem egyezik meg a pár bekezdéssel feljebb említett druszájukkal.)
Na meg persze előbb-utóbb volt cseresznyés-málnás lepény is. Tök jó ilyen sokadszorra készíteni el ugyanazt a sütit. Az ember megtanul érdekes dolgokat. Például hogy ha a receptben az van, hogy meg kell nyomkodni a meggyet, hogy kijöjjön a leve, akkor az nem véletlenül van ott. Meg hogy ha az elkészült masszát a tepsibe átöntve az feltűnően kevés és feltűnően könnyen folyik, akkor a liszt kimaradt belőle. Továbbá hogy a meggyet nem praktikus málnával helyettesíteni, mert a sok kis apró mag belemegy az ember fogai közé, és ez valamelyest csökkent a süti élvezeti értékén (feltéve persze, hogy az összehasonlítás alapjául szolgáló meggy egytől egyig ki van magozva).
És természetesen volt sör, forralt bor és pálesz is, ezek nélkül nem lehetett volna teljes az este.
Szóval buli volt megint kábé fél háromig. Aztán alvás, hiszen másnap meló. Hajnali 10 körül sikerült felkelnem, tettem-vettem, mosogatógépbe minden be, program beindít, a második adag (előző este elkészült) lepénnyel kezembe cégbe be. Gondoltam majd jól meglepődnek. De nem, én lepődtem meg, mert azzal fogadtak, hogy boldog szülinapot kívánnak. Hátbakker... Én meg csak álltam ott, és nem tértem magamhoz...
Igen, egyre biztosabb vagyok benne... Világméretű összeesküvés áldozata vagyok. Vagy lehet, hogy a világ nem is valódi körülöttem, csak képzelem az egészet. Két szülinap egymás után, és mindkettőn a legváratlanabb módon lepnek meg a legváratlanabb emberek. Megérdemlem mindezt? Sajnos nem hiszem. Szóval nem értem. Viszont köszönöm mindenkinek! Na mindegy. Akarom mondani, mind1, Bencét idézve, vagyis bináris 11111. Idáig még egy kézen el lehet számolni.
Azt meg már csak nagyon titkon merem remélni, hogy pusztán a vak véletlen műve, és semmi köze hozzám, hogy ex-kollégáimnak épp vasárnap jutott eszükbe újabb UHU-Linux tesztkiadást csinálni, melyet épp XXXI kódnévvel illettek. Nem, ekkora összeesküvés a hátam mögött teljesen kizárt. Ez biztos csak véletlen. ;)
Az egyetlen bibi, hogy viszonylag kicsi a fejhallgató, a fülemet fizikailag a fejemhez préseli, ami nem túl kellemes egy idő után. A télikabát mellett az otthoni fejhallgatóm is szerepel a Top 10 Nagyon Hiányzó Cuccok listámon. Hangminőségre viszont nagyon jó a fejhallgató, vagy csak nekem kezd egyre vájtabb lenni a fülem, mert több számban is rátaláltam a zongorafutamra, ami eddig elbújt előlem. Érdekes, valahogy sokszor a többi hangszert jobban meghallom a pop-rock zenében, mint a zongorát (már feltéve persze, hogy nem az a fő hangszer, hanem csak egy a nagyon sok közül). Majd ha elhozom otthonról a fejhallgatómat, akkor összehasonlítom a kettőt, kíváncsi leszek.
A programozás után viszont már nem kellett fejhallgató, élőben jött a rock a céges ünnepváró bulin. Kicsit lassan és nehézkesen indult be (viszont jó volt a kaja), de aztán a buli is remek volt. Élőben tolt valami zenekar sok fúvóssal és egyéb rockhoz szükséges hangszerekkel valami általam meghatározhatatlan típusú zenét, ami annyira nem tetszett, de kétségtelenül nagyon profik voltak. A szünetben volt air guitar verseny, ahol igazi rockzene részletekre kellett az önkéntes jelentkező kollégáknak produkálniuk magukat. Nem kis meglepetésünkre a szobánkban ülő csöndes, vékony hangú, visszahúzódó természetűnek tűnő pakisztáni leányzó toronymagasan vitte a pálmát – akarom mondani a felfújható gumigitárt, ami a nyertesnek járt. Aztán ismét a zenekar jött, majd a végén DJ, kábé hajnali kettőig.
Szombaton értelemszerűen nem keltem túl korán, mondjuk 11 körül. Este 8-ra hivatalos voltam Henrik lakásavatójára, előtte két dolgot terveztem csinálni: mosni és karácsonyi bevásárolni. Reggel jött e-mail Balázstól (nem a lakótársamtól, ő most otthon van, hanem a másiktól), hogy mit szólnék este egy pókerpartihoz, meg hogy hol legyen. Írtam neki, hogy nekem aznap nem jó, de másnap este jöhetnek hozzánk. Persze Petinek, lakótársamnak elfelejtettem szólni erről. És én is megfeledkeztem az egészről, miután szombat estig nem jött válasz erre a felvetésre. Na de ne szaladjunk előre ennyire.
Szóval megtelt a szennyestartóm, ami két adagnyi mosandót jelent. Lementem, láttam hogy megy a mosógép, de a vége felé jár. Petivel picit tanakodtunk, hogy mi a teendő, ha valakinek lejár a programja, de nem megy érte. Ő azt mondta, hogy neki már pakolta ki valaki a cuccait, szerinte ez teljesen rendben van. Én is így gondoltam, ezért picivel később, déltájt lementem, hogy lesz ami lesz, most már biztos lejárt az a program, elindítom az enyémet. Ámde épp lent volt a srác, pakolta át a kimosott cuccait a szárítóba, és mutatta, hogy van nála még egy adag. Jó fejnek tűnt (itt még), kérdezte hogy nekem csak egy adag-e, udvarias akart lenni és talán előreengedni, de mivel mondtam, hogy nekem két kör is lesz, és egyébként is ő volt ott előbb, rakja be ő, aztán utána jövök én. Zárójeles megjegyzés, hogy ami ágyneműt, lepedőt, törölközőt, ilyesmiket készült berakni, azok úgy néztek ki ránézésre, mint amiket én már legalább 5 éve kidobtam volna a kukába, és amiken tippem szerint egy mosás nem sokat segít.
Irány be a városba. Ajándéknézegetés. Naná hogy nem találtam semmit persze. Egy vagy talán másfél óra nézelődés után vissza haza a mosógép miatt. Az adott cuccok persze benn voltak a mosógépben, én szedtem ki azokat és raktam a gép tetejére. Beigazolódott a sejtésem, kimosott állapotban is undorítóan néztek ki. Saját cuccok be, mosógép beindít. Persze még egy kis logisztikai problémát meg kellett oldani: a mosóport fent kell betölteni, tehát érdemes a szomszéd ruháinak kirámolása előtt megejteni.
Irány vissza a városba megint. 6-7 villamosmegálló a központ, nem vészes, de nem is olyan hűde közel, hogy élmény legyen egyfolytában hazapattanni. Megint nem találtam semmit. Aztán vissza a mosógép miatt. Útközben megnéztem a házunkhoz elég közel lévő publikus mosodát. Rakat mosó- és szárítógép, melyek zsetonnal működnek. Egy 40 fokos mosás 7 frank, 25 percnyi szárítás újabb 4 frank, az két adag ruhára bő 3000 magyar pénz, jajj. Bár az idő pénz. Hogy mennyi, az jó kérdés. Szóval délután négy körül járhattunk, amikor konstatáltam, hogy a lepedők még mindig a mosógép tetején, az illető első adag cucca meg még mindig a szárítóban. Kipakoltam azt is, első adag ruhám eggyel balra (azzal is szívesen elbeszélgetnék, aki a két gépet egymástól jó messze rakta, nem ám egymás mellé), második adag ruha a mosógépbe be, mosópor nemtriviális módon betölt, mindkét gép indít. Én újra be a városba.
Picit ismeretlen utakra tévedtem (szándékosan), és találtam tök jópofa dolgokat. Például négyszintes játékboltot, ahol 1-1 szint dedikáltan a tipikus fiú- és a lányjátékok számára van kitalálva, és további két „koedukált” emelet is van. Sok időm nem volt körülnézni (a mosás ugye), de másnapra beterveztem, hogy visszatérek.
Este 6 körül haza. A ruhák a pipeline-ban eggyel tovább. Az első adag elkészült, és bár a szárítógép legalább 1 órán keresztül ment, mégsem lettek tök szárazak, tehát itt fent a lakásban kiteregettem őket. Jó fáradt voltam, kicsit ledöglöttem.
Kábé egy órával később lementem. A második adag ruha (tudjátok még követni? aminek a szárítóban kellett volna száradnia) a szárító tetején tök nedvesen, a szárító működik ezerrel, a redvás lepedők meg sehol (gondolom a szárítóban, de annak nem átlátszó az ajtaja). Egy pillanatig gondoltam, leállítom, kivágom a földre ami benne van és visszarakom az én cuccaimat. Aztán elszámoltam tízig, és kiteregettem. Szeretném azt hinni, hogy van valami reális magyarázat. Például hogy a gép elromlott és hibából hamarabb leállt. Az illető srác pedig van olyan rendes, hogy csak steril gumikesztyűvel nyúl hozzá mások cuccaihoz (saját cuccainak állapotát látva a gumikesztyű használata nem is lenne olyan meglepő), így nem tűnt fel neki, hogy azok tök nedvesek. Hmmm, vajon miért megy olyan nehezen elhinni magamnak egy ilyen mesét?
Szóval így, hogy ráment az egész szombatom (jajj bocs, nem az egész, utána jött csak a lakásavató szintén hajnali 2-ig), elgondolkodtató, hogy inkább a közeli mosodába menjek legközelebb.
Állítólag az egész mosógépes őrület mögött az áll, hogy régen míg a férjek dolgoztak, addig a feleségek számára ez volt a közösségi élet. A pincében. Hát, amíg kézzel mostak, addig még csak-csak el tudom hinni ezt a mesét, de a mosógép megjelenésével már elég hülyén hangzik. Meg egyébként is, tegyük fel, megpróbálom elképzelni, hogy háziasszony vagyok, és közösségi életet szeretnék élni a házban a többi háziasszonnyal. Szerintem inkább főzicskézésre hívnám át őket, mint közös mosásra. Az meg egy másik dolog, hogy talán jó lenne haladni a korral...
Vasárnapra két dolgot terveztem. Napközbenre vásárlást, estére pedig lepénysütést, azzal a céllal, hogy szülinapomat megünnepelendő bevigyem a cégbe. Mondtam is Petinek, hogy ha nyitva van a közeli bolt (amihez nem sok reményt fűztem), akkor visszajövök azonnal, egyébként meg csak soká. Merthogy nyilván a mirelit meggyet nem a karácsonyi bevásárlás elején veszi meg az ember, hanem a végén. Na a közeli bolt természetesen nem volt nyitva, ez nem lepett meg. Ami viszont meglepett, az az, hogy szinte semmi más nem volt nyitva. Az egész Bahnhofstrasse (Váci u.), az összes igazi bolt és az összes karácsonyi fából összetákolt pavilon zárva volt. A játékboltról nem is beszélve. Maradt tehát maga a pályaudvar a rakat állandó és a rakat ideiglenes árussal.
Itt már nem tudom, hányadszor jártam körbe az árusokat, és már kezdett egy-egy ajándékjelölt kikristályosodni, amikor felhívott Ania kolléganőm, hogy itt vagyok-e, és csatlakozhat-e hozzám. Ez roppant jó ötlet volt, mert jót dumcsiztunk, meg felhívta a figyelmemet pár tök jó boltra, ami elkerülte a figyelmemet. Aztán valamikor este 6 körül hívott Peti telefonjáról Eszter (fent említett Balázs barátnője), hogy ugyan hol vagyok már, merthogy ők ott vannak nálunk pókerezni, és egyébként is Petitől úgy tudják, hogy süti alapanyagokért pattantam le sok-sok órával azelőtt, és egyébként is, mikor csinálom meg a lepényt nekik?... Hátbakker. Ráadásul már mióta próbáltak hívni, csak a pályaudvar nyüzsijében nem könnyű meghallani a telefont. Sprint a boltba azonnal, dupla adag lepény alapanyag beszerezve, majd haza. Kissé nagyon gáz, teljesen elfeledkeztem erről a bizonyos partyról. Meglepődöttségemet fokozta, hogy további nem várt vendégek is voltak a lakásban. De ekkor még mitsem sejtettem. Ám pár perc múlva, amikor Eszter megmutatta az új gitárját, és elkezdett pötyögni valamit, és néztem hogy de szépen szól, meg de ügyesen játszik, és már a végére ért, amikor leesett, hogy hmmmm, ez mintha a klasszikus „happy birthday to you” lett volna. Á, biztos hallucinálok. Eljátszotta még egyszer, ekkor már minden kétséget kizáróan az volt. Majd az ajtóban megjelent valami fénylő tárgy. Nem, nem ufó, hanem torta gyertyákkal. Na, kész voltam. Azt hittem, a tavalyi übermeglepetésbuli után idén nem tud velem senki sem kitolni... Tévedtem. :-)
Volt karaoke, volt póker, volt túróscsusza, volt Egmont keksz (bizony, Eszter és Péter csináltak nekem ilyet, a keksz tetejébe bele voltak nyomva a betűk, az öcsémről elnevezett világhírű Albert keksz mintájára, bár ez a keksz (vagy süti?) sokkal finomabb volt). (Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy megemlítsem, hogy az összes magyar googlert vagy Péternek, vagy Balázsnak hívják, és mindenkinek az összes nőnemű hozzátartozóját (feleségét, barátnőjét, húgát stb.) vagy Eszternek, vagy pedig Kingának. Ha valakit mégsem, az mérési hiba. Így például az előbb említett két ember közül sem Eszter, sem Péter nem egyezik meg a pár bekezdéssel feljebb említett druszájukkal.)
Na meg persze előbb-utóbb volt cseresznyés-málnás lepény is. Tök jó ilyen sokadszorra készíteni el ugyanazt a sütit. Az ember megtanul érdekes dolgokat. Például hogy ha a receptben az van, hogy meg kell nyomkodni a meggyet, hogy kijöjjön a leve, akkor az nem véletlenül van ott. Meg hogy ha az elkészült masszát a tepsibe átöntve az feltűnően kevés és feltűnően könnyen folyik, akkor a liszt kimaradt belőle. Továbbá hogy a meggyet nem praktikus málnával helyettesíteni, mert a sok kis apró mag belemegy az ember fogai közé, és ez valamelyest csökkent a süti élvezeti értékén (feltéve persze, hogy az összehasonlítás alapjául szolgáló meggy egytől egyig ki van magozva).
És természetesen volt sör, forralt bor és pálesz is, ezek nélkül nem lehetett volna teljes az este.
Szóval buli volt megint kábé fél háromig. Aztán alvás, hiszen másnap meló. Hajnali 10 körül sikerült felkelnem, tettem-vettem, mosogatógépbe minden be, program beindít, a második adag (előző este elkészült) lepénnyel kezembe cégbe be. Gondoltam majd jól meglepődnek. De nem, én lepődtem meg, mert azzal fogadtak, hogy boldog szülinapot kívánnak. Hátbakker... Én meg csak álltam ott, és nem tértem magamhoz...
Igen, egyre biztosabb vagyok benne... Világméretű összeesküvés áldozata vagyok. Vagy lehet, hogy a világ nem is valódi körülöttem, csak képzelem az egészet. Két szülinap egymás után, és mindkettőn a legváratlanabb módon lepnek meg a legváratlanabb emberek. Megérdemlem mindezt? Sajnos nem hiszem. Szóval nem értem. Viszont köszönöm mindenkinek! Na mindegy. Akarom mondani, mind1, Bencét idézve, vagyis bináris 11111. Idáig még egy kézen el lehet számolni.
Azt meg már csak nagyon titkon merem remélni, hogy pusztán a vak véletlen műve, és semmi köze hozzám, hogy ex-kollégáimnak épp vasárnap jutott eszükbe újabb UHU-Linux tesztkiadást csinálni, melyet épp XXXI kódnévvel illettek. Nem, ekkora összeesküvés a hátam mögött teljesen kizárt. Ez biztos csak véletlen. ;)
2007/12/12
Lepény
Jajj, a lakásavató buliról meg ne feledkezzem (ha már a SF-i élménybeszámoló végleg elmaradni látszik).
Múlt hét elején történt, hogy Balázs (lakótársam) megemlítette a cégben: jön a húga és hoz túrót. Másik Balázs, akinél a múltkor voltunk túrós palacsintázni és karaoke-zni, meghallotta ezt, és rögtön lecsapott a témára: márpedig akkor hétvégén lakásavató nálunk. Mit volt mit tenni, meg kellett tartanunk.
Ennek természetesen előfeltétele volt, hogy rendet rakjunk, amit egyébként már hosszú hetek óta halasztottunk. Most végre kénytelenek voltunk venni egy nagy levegőt, és normális kinézetűre varázsolni a lakást. Sikerült.
Természetesen be is vásároltunk mindenfélét, aminek aztán jelentős része meg is maradt a buli után, sebaj, elfogy később. Csináltam meggyes lepényt a Horváth Ilona szakácskönyv alapján – az egyetlen süti, amit már csináltam korábban, elég jó sikerrel, így újból bevállaltam. Igaz, meggyet nem kaptunk, helyette cseresznye, valamint vegyes erdei gyümölcsök kerültek bele. Nem lett annyira fincsi, mint az otthoni, de azért egyáltalán nem volt rossz. A palacsinta is viccesre sikerült. Liszt címszó alatt valami rozslisztet(?) sikerült vennem, ami tök barna színű, így a tészta is barna lett (bár ízre szerintem nem volt nagy különbség). (Szerencsére a lepényhez még marad korábbról normális liszt.) A túróhoz meg nem volt tejföl, így Peti csinált gyümölcspudingot, azzal higítottuk fel.
A színes palacsintáról jut eszembe... Matek példa, most hallottam. Igazi matekosoknak triviális kell hogy legyen, de általában két táborra szokott szakadni a társaság... Valaki csinál három palacsintát. Az elsőt jól elrontja, mindkét fele odaég. A másodiknál már ügyesebb, csak az egyik fele ég oda. A harmadik tökéletesre sikerül. Mesebeli fordulatként ezt a három palacsintát berakjuk egy szatyorba (logikus, nemde?), majd csukott szemmel kiveszünk egyet, és még mindig csukott szemmel az asztalra tesszük. Eztán kinyitjuk a szemünket, és egy égett felet látunk. Mekkora valószínűséggel égett ennek a palacsintának az alsó fele?
Nade vissza a lakásavatóhoz. Volt projektor, hiszen megint készültünk karaoke-zni. Előtte azonban néztünk egy kis Shrek-et. Ebben az volt a különös, hogy valami gond volt a számítógép és a projektor közti kábellel, így az ég-világon minden zöld színű volt, kivéve maga Shrek.
Aztán karaoke, közben alapozásnak Piedone kedvenc söre, valamint erdélyi szilvapálesz UHU-s Andinak köszönhetően. Köszi! Ezután kevéske agyament gitározgatós-énekelgetős, majd póker, végül egy kis beszélgetés, míg ki nem dőltünk.
Múlt hét elején történt, hogy Balázs (lakótársam) megemlítette a cégben: jön a húga és hoz túrót. Másik Balázs, akinél a múltkor voltunk túrós palacsintázni és karaoke-zni, meghallotta ezt, és rögtön lecsapott a témára: márpedig akkor hétvégén lakásavató nálunk. Mit volt mit tenni, meg kellett tartanunk.
Ennek természetesen előfeltétele volt, hogy rendet rakjunk, amit egyébként már hosszú hetek óta halasztottunk. Most végre kénytelenek voltunk venni egy nagy levegőt, és normális kinézetűre varázsolni a lakást. Sikerült.
Természetesen be is vásároltunk mindenfélét, aminek aztán jelentős része meg is maradt a buli után, sebaj, elfogy később. Csináltam meggyes lepényt a Horváth Ilona szakácskönyv alapján – az egyetlen süti, amit már csináltam korábban, elég jó sikerrel, így újból bevállaltam. Igaz, meggyet nem kaptunk, helyette cseresznye, valamint vegyes erdei gyümölcsök kerültek bele. Nem lett annyira fincsi, mint az otthoni, de azért egyáltalán nem volt rossz. A palacsinta is viccesre sikerült. Liszt címszó alatt valami rozslisztet(?) sikerült vennem, ami tök barna színű, így a tészta is barna lett (bár ízre szerintem nem volt nagy különbség). (Szerencsére a lepényhez még marad korábbról normális liszt.) A túróhoz meg nem volt tejföl, így Peti csinált gyümölcspudingot, azzal higítottuk fel.
A színes palacsintáról jut eszembe... Matek példa, most hallottam. Igazi matekosoknak triviális kell hogy legyen, de általában két táborra szokott szakadni a társaság... Valaki csinál három palacsintát. Az elsőt jól elrontja, mindkét fele odaég. A másodiknál már ügyesebb, csak az egyik fele ég oda. A harmadik tökéletesre sikerül. Mesebeli fordulatként ezt a három palacsintát berakjuk egy szatyorba (logikus, nemde?), majd csukott szemmel kiveszünk egyet, és még mindig csukott szemmel az asztalra tesszük. Eztán kinyitjuk a szemünket, és egy égett felet látunk. Mekkora valószínűséggel égett ennek a palacsintának az alsó fele?
Nade vissza a lakásavatóhoz. Volt projektor, hiszen megint készültünk karaoke-zni. Előtte azonban néztünk egy kis Shrek-et. Ebben az volt a különös, hogy valami gond volt a számítógép és a projektor közti kábellel, így az ég-világon minden zöld színű volt, kivéve maga Shrek.
Aztán karaoke, közben alapozásnak Piedone kedvenc söre, valamint erdélyi szilvapálesz UHU-s Andinak köszönhetően. Köszi! Ezután kevéske agyament gitározgatós-énekelgetős, majd póker, végül egy kis beszélgetés, míg ki nem dőltünk.
Türkiz
Voltam masszázson. Merthogy itt ilyen is van. És ha van, akkor előbb-utóbb ki kell próbálni. Megérte. Néha kicsit fájdalmas volt, de ettől talán még jobban esett. Teljesen felfrissültem. Az esti játékon végig tök friss voltam, fel sem tűnt, hogy éjfél után fejeztük be.
Maffia most nem volt, viszont végre pókereztünk egyet, na meg biliárdoztunk (pool) is, és persze volt mindenféle társasjáték is. Biliárdban (csakúgy, mint minden másban, például csocsó) abszolút bénának érzem magam a többiekhez képest. Na persze vannak, akik néha késő este egymagukban gyakorolnak, hozzájuk képest nehéz labdába rúgni (képletesen persze... szép is lenne lábbal rugdosni a biliárdgolyókat).
Ami a biliárdot illeti, a régi épületben az asztal mellett ki vannak függesztve a játékszabályok. A nemzetközi társaság is magával vonja azt, hogy a hivatalos szabályok szerint játszunk, nincs helye semmiféle magyar kocsmaszabálynak. Az már derengett régebbről, hogy a „nagy hiba után kétszer jön a másik” az egy ilyen tök nagy baromság, de azt csak most tudtam meg, hogy a „fekete golyót a legutolsó golyóéval átellenes lyukba kell leküldeni” is hungarikum, valójában akármelyik lyukba be szabad rámolni. És természetesen előre meg kell mondani, melyik golyó melyik zsákba fog leesni; ha máshova talál be, vagy másik golyó esik le, az is kis hiba, az ellenfél jön. (Mindez csak az után van így, hogy már kiderült, melyik játékos a teli és melyik a csíkos.) Ami még szintén új volt számomra, az az, hogy nagy hiba esetén (pl. fehér leesik, vagy nem saját színűvel ütközik először, talán akkor is ha az ellenfél golyóját bezsákolod) a másik akárhova átrakhatja a fehéret.
Ha már a színeknél tartunk, érdemes megemlíteni, hogy a játékestek az új épületben vannak; egyelőre pusztán ez az, ami miatt néha arra járok. Az új épületben minden emeletnek saját jellegzetes színvilága van/lesz. Egyelőre a harmadik és a negyedik emelet van belakva. A harmadik (ahol a bejárat van, hehe) kék, a negyedik pedig zöld színű.
A lépcsőház tűzgátló vasajtók mögött található betonförmedvény, ahol elég könnyű eltéveszteni, hogy éppen hányadikon is járunk. A tájékozódást megkönnyítendő a vasajtókra kiragasztottak egy-egy hatalmas papírlapot. Az egyik szinten zöld háttérre kiírták, hogy „Blue”. A másikon pedig kék alapon „Green” olvasható.
Hatásvadász szünet azok számára, akik túl gyorsan olvasták az előző két mondatot, és semmi szokatlant nem találtak bennük... tessék lassabban olvasni... vizuálisan elképzelni... leesett?
Mielőtt megkérdezitek, hogy akkor most a szöveg és a szín közül melyik mond igazat és melyik füllent, elárulok még egy nagy titkot. Az épületben két lépcsőház van. ;-)
Maffia most nem volt, viszont végre pókereztünk egyet, na meg biliárdoztunk (pool) is, és persze volt mindenféle társasjáték is. Biliárdban (csakúgy, mint minden másban, például csocsó) abszolút bénának érzem magam a többiekhez képest. Na persze vannak, akik néha késő este egymagukban gyakorolnak, hozzájuk képest nehéz labdába rúgni (képletesen persze... szép is lenne lábbal rugdosni a biliárdgolyókat).
Ami a biliárdot illeti, a régi épületben az asztal mellett ki vannak függesztve a játékszabályok. A nemzetközi társaság is magával vonja azt, hogy a hivatalos szabályok szerint játszunk, nincs helye semmiféle magyar kocsmaszabálynak. Az már derengett régebbről, hogy a „nagy hiba után kétszer jön a másik” az egy ilyen tök nagy baromság, de azt csak most tudtam meg, hogy a „fekete golyót a legutolsó golyóéval átellenes lyukba kell leküldeni” is hungarikum, valójában akármelyik lyukba be szabad rámolni. És természetesen előre meg kell mondani, melyik golyó melyik zsákba fog leesni; ha máshova talál be, vagy másik golyó esik le, az is kis hiba, az ellenfél jön. (Mindez csak az után van így, hogy már kiderült, melyik játékos a teli és melyik a csíkos.) Ami még szintén új volt számomra, az az, hogy nagy hiba esetén (pl. fehér leesik, vagy nem saját színűvel ütközik először, talán akkor is ha az ellenfél golyóját bezsákolod) a másik akárhova átrakhatja a fehéret.
Ha már a színeknél tartunk, érdemes megemlíteni, hogy a játékestek az új épületben vannak; egyelőre pusztán ez az, ami miatt néha arra járok. Az új épületben minden emeletnek saját jellegzetes színvilága van/lesz. Egyelőre a harmadik és a negyedik emelet van belakva. A harmadik (ahol a bejárat van, hehe) kék, a negyedik pedig zöld színű.
A lépcsőház tűzgátló vasajtók mögött található betonförmedvény, ahol elég könnyű eltéveszteni, hogy éppen hányadikon is járunk. A tájékozódást megkönnyítendő a vasajtókra kiragasztottak egy-egy hatalmas papírlapot. Az egyik szinten zöld háttérre kiírták, hogy „Blue”. A másikon pedig kék alapon „Green” olvasható.
Hatásvadász szünet azok számára, akik túl gyorsan olvasták az előző két mondatot, és semmi szokatlant nem találtak bennük... tessék lassabban olvasni... vizuálisan elképzelni... leesett?
Mielőtt megkérdezitek, hogy akkor most a szöveg és a szín közül melyik mond igazat és melyik füllent, elárulok még egy nagy titkot. Az épületben két lépcsőház van. ;-)
2007/12/09
Jégkrém
Mikulás bácsi hozott nekünk egy közösségi estet. Moziba mentünk cégestül. Bíztam benne, hogy a kretén magyarok, akik minden filmcímet tök másképp fordítanak le, képesek lesznek kitalálni valami frappánsabbat, mint a szörnyen hangzó szó szerinti fordítás: „Az arany iránytű”. De nem.
Persze mi nem magyarul láttuk. Angolul, német és francia felirattal. Valami fantasy film, és hát én nem igazán rajongom az ilyen stílusért. Nézhető volt, de különösebben nem ragadott meg, és szerintem tele volt a történet idétlen és logikátlan eseményekkel. Nem tudom, hogy igazából ez a stílus velejárója, vagy csak ez a konkrét film ilyen, vagy esetleg én nem értettem az egészet. Ha rajongsz az ilyen típusú filmekért, kíváncsi leszek a véleményedre!
Na de nem is erről szeretnék beszélni. Hanem a hülye svájci mozikról. Tudtam előre, hogy ez lesz, mondták. Mégis meglepett.
Az még hagyján, hogy itt is negyed óra reklámmal indítanak. Az már meglepőbb, hogy mindezt szintén kábé negyed óra késéssel kezdik vetíteni (hé, Svájcban volnánk, nemde?). De ez még mind semmi.
Nagyban zajlik a cselekmény. Kiszúrom a jobb felső sarokban a bevillanó fekete jelet. Nem tudom, tudjátok-e, vagy feltűnt-e már, mozifilmekben kábé 20 percenként felvillan valami téglalap vagy kör, aztán néhány másodperc múlva újra. Innen tudja a gépkezelő, hogy szalagot kell váltania (a filmek ilyen hosszú tekercseken vannak), és innen kezdve a másik vetítőgép dolgozik. Szóval észreveszem a téglalapot (ebből is látszik, hogy mennyire kötött le a cselekmény), és pár másodperc múlva, amikor egy nagy jelenetváltásra számítok (szalaghatárokon mindig ez van, hogy pici időzítési eltérés a váltásban ne legyen gond), a vártnál még nagyobb váltás lep meg. Az egész vásznat betöltöti egy gigantikus jégkrém, meg valami szöveg, hogy itt az ideje enni egy jégkrémet. Szünet a film közepén. Nooormáááliiis???
Persze mi nem magyarul láttuk. Angolul, német és francia felirattal. Valami fantasy film, és hát én nem igazán rajongom az ilyen stílusért. Nézhető volt, de különösebben nem ragadott meg, és szerintem tele volt a történet idétlen és logikátlan eseményekkel. Nem tudom, hogy igazából ez a stílus velejárója, vagy csak ez a konkrét film ilyen, vagy esetleg én nem értettem az egészet. Ha rajongsz az ilyen típusú filmekért, kíváncsi leszek a véleményedre!
Na de nem is erről szeretnék beszélni. Hanem a hülye svájci mozikról. Tudtam előre, hogy ez lesz, mondták. Mégis meglepett.
Az még hagyján, hogy itt is negyed óra reklámmal indítanak. Az már meglepőbb, hogy mindezt szintén kábé negyed óra késéssel kezdik vetíteni (hé, Svájcban volnánk, nemde?). De ez még mind semmi.
Nagyban zajlik a cselekmény. Kiszúrom a jobb felső sarokban a bevillanó fekete jelet. Nem tudom, tudjátok-e, vagy feltűnt-e már, mozifilmekben kábé 20 percenként felvillan valami téglalap vagy kör, aztán néhány másodperc múlva újra. Innen tudja a gépkezelő, hogy szalagot kell váltania (a filmek ilyen hosszú tekercseken vannak), és innen kezdve a másik vetítőgép dolgozik. Szóval észreveszem a téglalapot (ebből is látszik, hogy mennyire kötött le a cselekmény), és pár másodperc múlva, amikor egy nagy jelenetváltásra számítok (szalaghatárokon mindig ez van, hogy pici időzítési eltérés a váltásban ne legyen gond), a vártnál még nagyobb váltás lep meg. Az egész vásznat betöltöti egy gigantikus jégkrém, meg valami szöveg, hogy itt az ideje enni egy jégkrémet. Szünet a film közepén. Nooormáááliiis???
Nem leszek karácsonyi dududú
Állítólag tél van, mindjárt itt a karácsony. Nekem annyira még nem tűnt fel. Persze, vannak utcai árusok, meg némelyik bolt vagy pláza egy-két vasárnap is nyitva tart. Vannak feldíszített karácsonyfák városszerte. Van sült gesztenye, forralt bor. Van karácsonyi süti a cégben. De az igazi hangulat (bennem legalábbis) még nincs meg.
Nincs hó itt a városban. (A hegyekben persze van.) Sőt, esik az eső napok óta. Hideg sincs igazán. Sötét sincs annyira. Itt kábé 20 perccel később sötétedik, mint Pesten, ez elég sokat számít.
Ma kicsit körülnéztem, de csak arra volt jó, hogy elkezdjen fájni a fejem és hazajöjjek. Nem vettem semmit. Marad a jövő hétvégém a bevásárlásra. (Vésztartaléknak az azt követő hétvége Pesten.) Általában 3-4 napot el szoktam vele vacakolni, és most még nehezebb helyzetben is vagyok. A szokásos ötlethiányon túl itt azt sem tudom, hova érdemes menni, hol lehet jópofa cuccokat kapni. Ráadásul bizonyos ajándéktípusok (pl. könyv) eleve ki vannak lőve. Mindig utálom elkezdeni a bevásárlást. Most is. És mindig jó érzéssel tölt el, ha túlvagyok rajta. Remélem, most is így lesz.
Szóval lássuk csak a klasszikus svájci ötleteket. Bicska. Kést nem adunk ajándékba. Mondjuk lehet érte kérni 2 Ft-ot cserébe. Óra. Úgyis mindenkinek van. Tehén. Nem fér be a csomagtartóba. Csoki. Otthon is kapni, ráadásul nem igazán volt alkalmam végigkóstolni az itteni kínálatot (úgyis mindig kapunk kaját), szóval nem tudom, melyik az igazán finom belőlük. Müzli. Igen, az jó ötlet. Mindenféle tejben felkeverendő müzli, illetve cerbona szelet jellegű jóság. Tudtátok, hogy a müzli zürichi találmány? Rakat fajtát kapni belőle, és általában tök finomak. Vonat. Elég nagy kultusza lehet a vasútnak, mivel ha villamossal megyek dolgozni, útközben három vasútmodellboltot is látok. Az egyik itt van az utcánk sarkán. Múltkor végignéztem a kirakatát, különös tekintettel az árcetlikre. A szépen kidolgozott gőzmozdonyok 1000 frankért még úgy-ahogy, de ööööö... izééé... tessék mondani, mi kerül egy eredetileg is szörnyen ronda villanyvonat műanyag kicsinyített másán 8500 frankba (gyk. 1.3M Ft)? Ne nézz így rám a két szemeddel, mer' úgyse fogom megvenni neked karácsonyra. Inkább maradok a müzlinél.
Nincs hó itt a városban. (A hegyekben persze van.) Sőt, esik az eső napok óta. Hideg sincs igazán. Sötét sincs annyira. Itt kábé 20 perccel később sötétedik, mint Pesten, ez elég sokat számít.
Ma kicsit körülnéztem, de csak arra volt jó, hogy elkezdjen fájni a fejem és hazajöjjek. Nem vettem semmit. Marad a jövő hétvégém a bevásárlásra. (Vésztartaléknak az azt követő hétvége Pesten.) Általában 3-4 napot el szoktam vele vacakolni, és most még nehezebb helyzetben is vagyok. A szokásos ötlethiányon túl itt azt sem tudom, hova érdemes menni, hol lehet jópofa cuccokat kapni. Ráadásul bizonyos ajándéktípusok (pl. könyv) eleve ki vannak lőve. Mindig utálom elkezdeni a bevásárlást. Most is. És mindig jó érzéssel tölt el, ha túlvagyok rajta. Remélem, most is így lesz.
Szóval lássuk csak a klasszikus svájci ötleteket. Bicska. Kést nem adunk ajándékba. Mondjuk lehet érte kérni 2 Ft-ot cserébe. Óra. Úgyis mindenkinek van. Tehén. Nem fér be a csomagtartóba. Csoki. Otthon is kapni, ráadásul nem igazán volt alkalmam végigkóstolni az itteni kínálatot (úgyis mindig kapunk kaját), szóval nem tudom, melyik az igazán finom belőlük. Müzli. Igen, az jó ötlet. Mindenféle tejben felkeverendő müzli, illetve cerbona szelet jellegű jóság. Tudtátok, hogy a müzli zürichi találmány? Rakat fajtát kapni belőle, és általában tök finomak. Vonat. Elég nagy kultusza lehet a vasútnak, mivel ha villamossal megyek dolgozni, útközben három vasútmodellboltot is látok. Az egyik itt van az utcánk sarkán. Múltkor végignéztem a kirakatát, különös tekintettel az árcetlikre. A szépen kidolgozott gőzmozdonyok 1000 frankért még úgy-ahogy, de ööööö... izééé... tessék mondani, mi kerül egy eredetileg is szörnyen ronda villanyvonat műanyag kicsinyített másán 8500 frankba (gyk. 1.3M Ft)? Ne nézz így rám a két szemeddel, mer' úgyse fogom megvenni neked karácsonyra. Inkább maradok a müzlinél.
2007/12/05
Birka-jaj
avagy Black sheep, white sheep
Ma is kaptunk pólót. Persze ez csak véletlen, hogy így összejött kettő egymás után; nehogy azt higgyétek, hogy minden héten kapunk. Ha jól számolom, még csak 6 Google pólóm van.
Lefekvés előtt lehet számolni a bárányokat. Igaz, nincs kerítés, amin átugranak, és csak hatan vannak, ilyen gyorsan nem szoktam elaludni. Nem is ezt a célt szolgálja.
A sztori ott kezdődik, hogy voltak itt is valamiféle parlamenti vagy akármilyen választások, amik persze tök nem érdekelnek, de még nekem is feltűntek városszerte azok a plakátok, ahol piros alapon van három fehér és egy fekete bárány, és az egyik fehér éppen seggberúgja a feketét. Valami szöveg is van alatta, szerencsére nem értem. Nem rakok linket, aki rákeres, elég hamar talál képet róla a neten. Azt sem árulom el, milyen nézeteket valló pártról van szó – akinek még nem egyértelmű, az álomvilágban él.
A pólón, amit kaptunk (bocsánat, legyünk precízek: vehetett aki akart, nem kötelező) hat bárány van. Épp ugyanolyanok, mint az ominózus plakáton. Egy fehér, egy fekete, és természetesen négy Google-színű. Egyik sem rúgja seggbe a másikat.
Standard disclaimer: Ezeket a bárányokat egy független grafikus rajzolta. A Google (is) megvette a jogokat a felhasználásra. A póló nem hordoz semmiféle politikai tartalmat. A valósággal való bárminemű hasonlóság pusztán a véletlen műve.
Ma is kaptunk pólót. Persze ez csak véletlen, hogy így összejött kettő egymás után; nehogy azt higgyétek, hogy minden héten kapunk. Ha jól számolom, még csak 6 Google pólóm van.
Lefekvés előtt lehet számolni a bárányokat. Igaz, nincs kerítés, amin átugranak, és csak hatan vannak, ilyen gyorsan nem szoktam elaludni. Nem is ezt a célt szolgálja.
A sztori ott kezdődik, hogy voltak itt is valamiféle parlamenti vagy akármilyen választások, amik persze tök nem érdekelnek, de még nekem is feltűntek városszerte azok a plakátok, ahol piros alapon van három fehér és egy fekete bárány, és az egyik fehér éppen seggberúgja a feketét. Valami szöveg is van alatta, szerencsére nem értem. Nem rakok linket, aki rákeres, elég hamar talál képet róla a neten. Azt sem árulom el, milyen nézeteket valló pártról van szó – akinek még nem egyértelmű, az álomvilágban él.
A pólón, amit kaptunk (bocsánat, legyünk precízek: vehetett aki akart, nem kötelező) hat bárány van. Épp ugyanolyanok, mint az ominózus plakáton. Egy fehér, egy fekete, és természetesen négy Google-színű. Egyik sem rúgja seggbe a másikat.
Standard disclaimer: Ezeket a bárányokat egy független grafikus rajzolta. A Google (is) megvette a jogokat a felhasználásra. A póló nem hordoz semmiféle politikai tartalmat. A valósággal való bárminemű hasonlóság pusztán a véletlen műve.
2007/12/02
2007/12/01
Promó
Rég jelentkeztem... Nem azért, mert nem lenne miről írnom, sokkal inkább azért, mert nincs mikor. Amikor ráérnék, akkor meg fáradt vagyok. Most is takarítani kéne. Ahhoz viszont nincs lelkierőm. Marad helyette a pötyögés.
A legtöbb izgalmas dolog a cég kapuin belül történik. Ezek nagy részéről azonban nem beszélhetek, vagy mindenesetre nem tudom, hogy beszélhetek-e. Például arról, hogy mik lesznek az új épületben, ha teljesen elkészül. Eddig a régi sokkal jobban tetszett nekem, mert jóval hangulatosabb. Az új viszont sokkal jobban fogja hozni a Google infantilis lelkivilágát. Múlt héten megtudtunk csomó mindent, tegnap pedig láttam rajzokat, és azt kell hogy mondjam, egyre jobban tetszik. Majd ha átadják az épület megfelelő részeit és átköltözünk, akkor visszatérek erre.
A tegnapi több szempontból is izgalmas nap volt. Például kaptunk bocis pólót. Csak úgy. A cég logója előtt tehénkedik a boci, nyakában kolomp, szájából szalmaszál lóg. Aztán este hosszú idő után megint voltam társasozni. Utána éjféltájt pedig tűzoltás következett, ugyanis sikerült totál elrontanom valamit (értsd: a cég nagyvilág felé nyújtott szolgáltatásai közül), ezt a változtatást kellett villámgyorsan visszavonni. Bár ezt igazából a Mountain View-i kollégák csinálták, én meg drukkoltam nekik. Megesik az ilyen...
Picit elkezdtem keresgélni a neten, kíváncsi voltam, találok-e fényképet az új épületről. Nem találtam. De aztán eszembe jutott, hogy manapság az állókép már nem divat. Multimédia, az kell a népnek! Rögtön kettő is.
Az első egy általános bemutató arról, hogy miért is jó itt dolgozni. Életképek főleg a Frei-ból (ez a régi épület kódneve, Freigutstrasse). Ebédlő az ötödiken. Gólya. Hatalmas babzsák icipici gyerekkel a Bra-ban (Brandschenkestrasse, az új épület). Fehér háttér a Mátrixból. Terasz a Frei második emeletén. Az elmaradhatatlan lávalámpák. És sokminden más is.
A második, lazább és lendületesebb montázs a nyárbúcsúztató Beach Party-n készült, Amcsiba indulásom előtti pénteken. Bra hetedik emelet, egyelőre tök üresen. Csináltak műhomokot, volt koktél és kaja. Qty. Almák. Piros konyha. Mosogatógép, amit tényleg nem pakol ki senki. Csillagközi romboló (vagy mi a rák) legóból. De ez mind csekélység ahhoz képest, hogy még engem is láthattok. ;)
A legtöbb izgalmas dolog a cég kapuin belül történik. Ezek nagy részéről azonban nem beszélhetek, vagy mindenesetre nem tudom, hogy beszélhetek-e. Például arról, hogy mik lesznek az új épületben, ha teljesen elkészül. Eddig a régi sokkal jobban tetszett nekem, mert jóval hangulatosabb. Az új viszont sokkal jobban fogja hozni a Google infantilis lelkivilágát. Múlt héten megtudtunk csomó mindent, tegnap pedig láttam rajzokat, és azt kell hogy mondjam, egyre jobban tetszik. Majd ha átadják az épület megfelelő részeit és átköltözünk, akkor visszatérek erre.
A tegnapi több szempontból is izgalmas nap volt. Például kaptunk bocis pólót. Csak úgy. A cég logója előtt tehénkedik a boci, nyakában kolomp, szájából szalmaszál lóg. Aztán este hosszú idő után megint voltam társasozni. Utána éjféltájt pedig tűzoltás következett, ugyanis sikerült totál elrontanom valamit (értsd: a cég nagyvilág felé nyújtott szolgáltatásai közül), ezt a változtatást kellett villámgyorsan visszavonni. Bár ezt igazából a Mountain View-i kollégák csinálták, én meg drukkoltam nekik. Megesik az ilyen...
Picit elkezdtem keresgélni a neten, kíváncsi voltam, találok-e fényképet az új épületről. Nem találtam. De aztán eszembe jutott, hogy manapság az állókép már nem divat. Multimédia, az kell a népnek! Rögtön kettő is.
Az első egy általános bemutató arról, hogy miért is jó itt dolgozni. Életképek főleg a Frei-ból (ez a régi épület kódneve, Freigutstrasse). Ebédlő az ötödiken. Gólya. Hatalmas babzsák icipici gyerekkel a Bra-ban (Brandschenkestrasse, az új épület). Fehér háttér a Mátrixból. Terasz a Frei második emeletén. Az elmaradhatatlan lávalámpák. És sokminden más is.
A második, lazább és lendületesebb montázs a nyárbúcsúztató Beach Party-n készült, Amcsiba indulásom előtti pénteken. Bra hetedik emelet, egyelőre tök üresen. Csináltak műhomokot, volt koktél és kaja. Qty. Almák. Piros konyha. Mosogatógép, amit tényleg nem pakol ki senki. Csillagközi romboló (vagy mi a rák) legóból. De ez mind csekélység ahhoz képest, hogy még engem is láthattok. ;)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
