Évszakok

Ez már a harmadik blogbejegyzésem, melynek eredetileg a „Tavasz” címet szántam – látszik, mennyire várom minden évben, hogy véget érjenek a hideg, rövid nappalok.

Hét elején szörnyen hideg volt, talán a leghidegebb az eddigi szezonban, a póló és a kabát közé még pulóvert is vettem. Mostanra pedig felmelegedett rendesen és nagyon szépen kisütött a napocska – úgy hallom, odahaza is. Jó lett volna sétálni egyet, de nem volt kedvem hozzá; cserébe az erkélyen napoztam egy órát egy szál rövidnaciban, nagyon jól esett!

Nemcsak az időjárás alakul nagyon szépen és hozta meg a tavasz első jeleit. Most hétvégén ugyanis elkezdődött a csillagászati tavasz is.

Hogy micsoda? Biztos hülyén nézel rám, hogy majd március végén... Várj egy picit! Szeretnélek meggyőzni, hogy a csillagászok hülyék.

Gondolkodjunk együtt egy picit. Mit is jelent a négy évszak? Tél és nyár: a két szélsőség, hideg és meleg, rövid és hosszú nappalok. Tavasz és ősz: a két átmenet, köztes időjárás, hasonló hosszúságú nappalok és éjjelek. Persze a történet nem ilyen egyszerű, mivel a két tulajdonság nem egyszerre változik, ennek is köszönhető a csillagászati és a meteorológiai évszakok megkülönböztetése (egyesek három típust is megkülönböztetnek, a meteorológiait a tényleges időjárás szerint, a naptárit pedig az önkényes naptárrendszer teljes hónapjaira vetítve; mások ezt a kettőt összemossák). A nappalok és éjjelek hosszát közvetlen a Föld tengelyének Naphoz képesti helyzete adja meg. A föld, a levegő felmelegedéséhez vagy lehűléséhez idő kell, ezért az időjárás nyilván késleltetve követi a csillagok állását.

Ha a naptári évszakokat nézzük, a márciust már tavasznak, a júniust már nyárnak hívjuk. Ha az időjárást, akkor is általában hasonló következtetésre jutunk. Na de mi a helyzet a csillagászati évszakokkal? A csillagászok szerint március elején még bőven tél van. Június elején meg még tavasz majd' egy hónapon át. Tehát a csillagok lassú felfogásúak, késleltetve követik az időjárást. Nézik, hogy hoppá, már csiripelnek a madarak, melegszik a levegő, nosza, gyorsan tekerjük be a Föld tengelyét a megfelelő helyre!

Ha a Föld és Nap egymáshoz képesti helyzetét vesszük, akkor a napéjegyenlőségek és napfordulók épp egy-egy évszak legjellemzőbb napjai. Hogyan is lehetne egy időszak legjellemzőbb pontja épp a határán? Az elterjedt, hibás definíció szerint a csillagászati ősz és tél pontosan ugyanolyan rövid nappalokat tartalmaz (csak fordított sorrendben), a tavasz és nyár pedig ugyanolyan hosszúakat – ez egyáltalán nincs összhangban az évszakokról alkotott általános képünkkel. A legrövidebb nappalon, tehát a csillagászati tél legjellemzőbb napján váltunk át csillagászati őszből télbe, aztán a tavasz legjellemzőbb napján télből tavaszba, és így tovább. Micsoda hülyeség! Olyan, mintha a déltől éjfélig napszakot hívnánk nappalnak, az éjféltől délig tartót pedig éjszakának.

A csillagászati évszakokat úgy van értelme definiálni, hogy a két napforduló a tél és nyár kellős közepére, a két napéjegyenlőség pedig a tavasz és ősz kellős közepére essék, hiszen ezek a legjellemzőbb pontjaik. És ha így teszünk, akkor máris az időjárás követi a nappalok hosszát – igaz, hogy akár 1-2 hónap késéssel is, de mégis hihetőbb, mint az hogy a farok csóválja a kutyát.

Az egyetlen bibi, ami miatt nehéz lenne eladni ezt a gondolatot a népnek, az az, hogy a váltás nem nevezetes időpontokban történik, hanem teljesen jellegtelen pillanatokban, pont félúton a fordulók és egyenlőségek között, egy nyolcad évvel a mostani hibás határok előtt. De ez tulajdonképpen miért is lenne baj? A természet sem élesen különbözteti meg a négy évszakot, az átmenet folytonos, a négy fázisra osztás az emberi fantázia szüleménye, az évszakokat sokkal inkább jellemzi egy-egy nevezetes napjuk, mintsem a köztük lévő határ.

Szóval, kérem szépen, örömmel jelentem, hogy a helyes definíció szerint péntek délben beköszöntött a csillagászati tavasz. Hurrá!