Pfäffikon

Időnként szép csöndben bővülnek a képek. Múltkor mondtam, hogy ha a jobb felső sarokban változik a kép, akkor érdemes kattintani rá, és megnézni, hogy vannak-e újak. Néha csak villámbeszámolót írok rövidke képaláírások formájában. Persze közben rájöttem, hogy páran nem a blogoldalra látogattok el, hanem mindenféle speckó blogolvasó progit használtok – így járás tipikus esete.

Két hete vasárnap elég ramaty időben, helyenként saras földutakon, néha csöpögő esőben tekergettünk picit a közelben, Adliswilt és Talwilt néztük meg, majd onnan hazahajókáztunk. Némelyik fényképen igazán látszik a tipikus svájci tájkép, melynek elengedhetetlen összetevői: hófödte hegyek, tó vagy folyó, zöld fű, néhány betonförmedvény, csöppet sem szép társasházak, hatalmas villanyvezetékek és daruk.

Múlt vasárnap sokkal szebb időben indultunk nagyobb útra. Talán már említettem, hogy Zürich és környéke tele van ikon végű településekkel vagy városrészekkel, melyek sokszor tök összetéveszthetők. Van például Dietlikon és Dietikon, van Wiedikon és Witikon – igazán átkeresztelhetnénk Zürichet is Zürikonra – legújabb felfedezésem azonban a Pfäffikon kontra Pfäffikon volt. Két azonos nevű falu, az egyik a Zürichi-tó partján, de nem Zürich tartományban, a másik pedig Zürich tartományban, egy másik tó partján. Úticélunk ez utóbbi volt.

A táj és az időjárás csodálatos volt, erről ismét beszéljenek a képek. Amiről ők nem beszélnek, kénytelen vagyok tehát én, az az, hogy bőven akadt emelkedő, amik során csúnyán megerőltethettem magam rossz szokásom szerint. Már a túra eleje felé várható volt, hogy a torkomat hazavágom rendesen, később azonban fejfájás is látszott kibontakozni. Ezek alapján valószínűleg elég rossz ötlet volt a Zürichbe visszavonatozás után úgy dönteni, hogy annyira azért nem vagyunk fáradtak hogy villamosra szálljunk tekerés helyett, ahhoz viszont túl büszkék vagyunk hogy hagyjuk az épp elszalasztott villamost hamarabb hazaérkezni.

Hétfő délelőtt lázasan készülődtünk az innsbrucki kétnapos céges konferenciára és az azt követő síelésre. Sajnos ami engem illet, a készülődés jelzője nem átvitt értelemben értendő. A közérzetem is elég szar volt, de bíztam benne hogy gyorsan rendbe jön. Hát sajnos nem így történt. A láz és a kaparó torokfájás által gerjesztett köhögés egymást váltották, előbb-utóbb a náthát is segítségül hívva, és természetesen rossz közérzettel, gyengeséggel, fáradékonysággal kombinálva. Így sajnos a konferenciát nem tudtam maradéktalanul élvezni, pedig nagyon jó volt! Utána pedig azt hiszem, én voltam az egyetlen, aki a komplett sícuccal a kezében a Söldenbe tartó buszok helyett a Zürichbe visszajövő vonatra szállt. Csütörtökön már lényegesen jobban éreztem magam, nagyjából csak a torokfájás-köhögés maradt, de a biztonság kedvéért még itthon tolom magamba a forró mézes teákat, a meló ráér hétfőig. Közben azon filózok, lehetséges-e, hogy a biciklizés során nagyon-nagyon megerőltettem magam, és ez váltotta ki a torokfájáson túl a többit is, vagy konkrétan a torkom nagyon-nagyon hazavágása váltotta ki a többi tünetet, vagy napszúrást kaptam, vagy véletlenül futott össze két független valami. Na mindegy, nem számít.

Fényképeket sem készítettem sajnos az úton és Innsbruckban, pedig nagyon-nagyon szépeket lehetett volna, csak hangulatom nem igazán volt hozzá. Helyette ajánlom Balázs dublini blogját, ő nagyon szépeket kattintgatott, igaz, főleg a síterepen, ahol én nem is jártam.