Sok-sok sör, és néhány Zizi dal után Csaba barátom, együttesünk szájharmonikása igazán fifikus kérdést tett fel nekem, melyből az alábbi rövid párbeszéd kerekedett ki:
– Tudod, miben különbözik ez a szám az előzőtől?
– ???
– Semmiben!
Egyébként a Dubi nagyon jó volt, a Zizi meg valami hihetetlenül fantasztikusan baromi jóóóóó!
2010/10/16
2010/10/14
Zizi
Hétfőn immár másodszor lépett fel a világhír felé száguldó Zooglers Band (szemlátomást még egy értelmes nevet sem sikerült kitalálnunk magunknak).
Hétfőn és kedden kétnapos céges konferencia volt, egész Európából és közeli környékéből jöttek kollégák jó sokan. Első nap este ez a koncert volt az egyik a sok választható program közül. Akadt azonban egy-két logisztikai bibi, mint például az eltérő helyszín (a konferencia külső helyszínen volt, a koncert viszont a gyárépületben), valamint a többi programhoz képest késő meghirdetés. Meg ugyebár ha valaki idejön külföldről, akkor valószínűleg inkább a várost fedezi fel, mintsem kollégáit hallgatja meg zenélni.
Így történt, hogy a külföldi látogatók közül talán senki sem jött el, helyiek összesen húszan-harmincan lehettek a közönség soraiban. Viszont amilyen kevesen voltak, annyira lelkesek is voltak egyben!
Repertoárunk a duplájára nőtt, immár tíz számmal készültünk, melyből ötben gitároztam. Elég rövid lett a műsor, utána beszélgettünk a többiekkel, folytattuk az ivást (paprikás pálinka, ööööö), majd egy órácska elteltével (állítólag az én ötletem volt, bár a pálesztől csak igen halványan dereng) visszamentünk a színpadra ökörködni, pár dalt újra eljátszottunk, de előkerültek szinte egyáltalán nem gyakorolt kezdemények is, valamint mások is felkaptak egy-egy gitárt vagy dobverőt. A visszajelzés szerint a hivatalos koncert is jó volt, de ez a második felvonás még sokkal jobb. Családias, felszabadult volt a hangulat, ez biztos.
A svájci kötődésű mélylila füst a vízen nyitotta a koncertet, a Born to be Mild (vagy valami ilyesmi) folytatta a sort, majd a You Give Love a Bad Name (Bon Jovi) következett. Ez után léptem én színpadra, a múltkor már előadott Doobie Brothers dalban újításként akusztikus gitáron toltam a ritmust. Majd a Nothing Else Matters következett, az utólagos visszajelzések szerint ezzel eléggé mellényúltunk; hiába játszottuk az eredetinél gyorsabban és picit tökösebben, a közönség bulizósabb dalokat várt.
Elektromos gitárra váltva az Eye of the Tiger volt a következő, ahol a kattogó alapot toltam, vagyis nagyjából végig C hangot nyolcadokban (vagy mittudomén melyik kettőhatványodokban), ez nem kicsit unalmas. Na jó, a refrénben akkordoztam. Aztán már nem is emlékszem hogy milyen sorrendben, de a múltkori blues dal, meg a szintén múltkori Jets szám, valamint a ZZ Top-tól a Gimme All Your Lovin' következett, ezek közül a ZZ-ben nyomtam ritmusgitárt. Végezetül pedig a jól ismert Radiohead dal zárta a sort saját szöveggel (a dobos srác alap ötletét az énekes leányzó vitte tökélyre): „I'm a geek, I'm a nerd oh... What the hell am I doing here, when I should be coding?”
Visszatérve két korábbi együttesre: a Doobie-éknak egyedül ezt a hosszú vonatos számukat ismerem és szeretem, egy-kettőbe még belehallgattam, de nem ragadtak meg. A ZZ Top-ot sosem szerettem igazán (nem rosszak, de semmi nem fogott meg bennük), ez a közös zenélés során változott meg kicsit: játszani sokkal nagyobb élmény a számukat, mint hallgatni. Holnap ZZ Top koncert itt Zürichben. Előzenekar a Doobie Brothers. Ott leszünk. Nagyon kíváncsi leszek...
Hétfőn és kedden kétnapos céges konferencia volt, egész Európából és közeli környékéből jöttek kollégák jó sokan. Első nap este ez a koncert volt az egyik a sok választható program közül. Akadt azonban egy-két logisztikai bibi, mint például az eltérő helyszín (a konferencia külső helyszínen volt, a koncert viszont a gyárépületben), valamint a többi programhoz képest késő meghirdetés. Meg ugyebár ha valaki idejön külföldről, akkor valószínűleg inkább a várost fedezi fel, mintsem kollégáit hallgatja meg zenélni.
Így történt, hogy a külföldi látogatók közül talán senki sem jött el, helyiek összesen húszan-harmincan lehettek a közönség soraiban. Viszont amilyen kevesen voltak, annyira lelkesek is voltak egyben!
Repertoárunk a duplájára nőtt, immár tíz számmal készültünk, melyből ötben gitároztam. Elég rövid lett a műsor, utána beszélgettünk a többiekkel, folytattuk az ivást (paprikás pálinka, ööööö), majd egy órácska elteltével (állítólag az én ötletem volt, bár a pálesztől csak igen halványan dereng) visszamentünk a színpadra ökörködni, pár dalt újra eljátszottunk, de előkerültek szinte egyáltalán nem gyakorolt kezdemények is, valamint mások is felkaptak egy-egy gitárt vagy dobverőt. A visszajelzés szerint a hivatalos koncert is jó volt, de ez a második felvonás még sokkal jobb. Családias, felszabadult volt a hangulat, ez biztos.
A svájci kötődésű mélylila füst a vízen nyitotta a koncertet, a Born to be Mild (vagy valami ilyesmi) folytatta a sort, majd a You Give Love a Bad Name (Bon Jovi) következett. Ez után léptem én színpadra, a múltkor már előadott Doobie Brothers dalban újításként akusztikus gitáron toltam a ritmust. Majd a Nothing Else Matters következett, az utólagos visszajelzések szerint ezzel eléggé mellényúltunk; hiába játszottuk az eredetinél gyorsabban és picit tökösebben, a közönség bulizósabb dalokat várt.
Elektromos gitárra váltva az Eye of the Tiger volt a következő, ahol a kattogó alapot toltam, vagyis nagyjából végig C hangot nyolcadokban (vagy mittudomén melyik kettőhatványodokban), ez nem kicsit unalmas. Na jó, a refrénben akkordoztam. Aztán már nem is emlékszem hogy milyen sorrendben, de a múltkori blues dal, meg a szintén múltkori Jets szám, valamint a ZZ Top-tól a Gimme All Your Lovin' következett, ezek közül a ZZ-ben nyomtam ritmusgitárt. Végezetül pedig a jól ismert Radiohead dal zárta a sort saját szöveggel (a dobos srác alap ötletét az énekes leányzó vitte tökélyre): „I'm a geek, I'm a nerd oh... What the hell am I doing here, when I should be coding?”
Visszatérve két korábbi együttesre: a Doobie-éknak egyedül ezt a hosszú vonatos számukat ismerem és szeretem, egy-kettőbe még belehallgattam, de nem ragadtak meg. A ZZ Top-ot sosem szerettem igazán (nem rosszak, de semmi nem fogott meg bennük), ez a közös zenélés során változott meg kicsit: játszani sokkal nagyobb élmény a számukat, mint hallgatni. Holnap ZZ Top koncert itt Zürichben. Előzenekar a Doobie Brothers. Ott leszünk. Nagyon kíváncsi leszek...
2010/10/01
Szibériai hörcsög
A céges csevegő levlistára néha igen érdekes levelek érkeznek. És néha ezeknek még érdekesebb a folytatásuk.
Hétfőn valaki azt írta, hogy az állatkereskedésben kapott egy patkányt, amit szívesen továbbajándékozna lelkes új gazdinak.
Szerdán, mikor bementem, már kicsi csapatunk főhadiszállásán az asztalok, számítógépek, nerf puskák (jujj, azt meg se blogoltam, amikor főnökünk beszerzett rakat ilyet a csapatnak) és hasonló jóságok közepette egy hatalmas ketrecben bújkált az új csapattag.
És hogy hétvégére ne unatkozzon, ma lakótársat is kapott.
Hétfőn valaki azt írta, hogy az állatkereskedésben kapott egy patkányt, amit szívesen továbbajándékozna lelkes új gazdinak.
Szerdán, mikor bementem, már kicsi csapatunk főhadiszállásán az asztalok, számítógépek, nerf puskák (jujj, azt meg se blogoltam, amikor főnökünk beszerzett rakat ilyet a csapatnak) és hasonló jóságok közepette egy hatalmas ketrecben bújkált az új csapattag.
És hogy hétvégére ne unatkozzon, ma lakótársat is kapott.
2010/09/26
.pt #1
Szóval régesrég, valamikor nyár elején egy hosszú hétvégére Lisszabonba repültem.
Igazából két fő esélyes úticél volt, két kedvenc kiszemelt helyem: Lisszabon és Barcelona. Két oka volt annak, hogy az előbbi nyert a versenyben. Az egyik, hogy épp ide volt olcsóbb a repülő. A másik, hogy Barcelonába szeretnék úgy menni, hogy előtte rendesebben felkészülök az építészetéből. Sajnos most nem volt időm előre tanulmányozni a meglátogatandó helyszínt, így eléggé spontán alakultak a programok. Mindössze annyi elképzelésem volt előre, hogy a várost, és picit tágabb környékét is szeretném bejárni.
Első nap megérkeztem, elintéztem olyan unalmas dolgokat, mint például vettem egy sim kártyát adatcsomaggal, hogy legyen nálam mindig térkép... aztán irány a szállás, majd a belváros. Itt különösebb cél nélkül kolbászoltam fel s alá, balra s jobbra. Persze a 28-as villamos, mint kötelező program, megvolt. Meg sok egyéb izgi helyszín is. Amerre spontán jártam. Itt vannak fényképek Lisszabonról (nemcsak az első napról).
Második napra kinéztem egy biciklikölcsönzőt, ahol elektromos biciklit is lehet bérelni. Előtte pár héttel a cégnél az egyik gyár reklámozta ilyen cangáit, kipróbáltam egy rövid körre, és tökre tetszett hogy csak jelképesen tekerek, az meg száguld alattam. (Aztán az ára már nem tetszett annyira.) A bérelt járgánnyal áthajóztam Barreiro-ba, majd elvonatoztam Pinhal Novo-ig (elnézést, tudom hogy hosszú ó-val és kötőjel nélkül kellene írni, mégsem úgy teszem), innen indultam útnak dél felé. Ez a bicikli teljesen másmilyen volt, mint a cégnél kipróbált. Nem is száguldott annyira alattam, nem segített annyira, meg teljesen hülye fazonja is volt, szóval amenyit segített, annyit hátráltatott is a kényelmetlen testtartás és nehezebb erőkifejtés miatt. Szóval sajnos már az elejefelé látszott, hogy nem volt egy túlzottan nyerő ötlet, de persze egyszer az életben ki kellett próbálni ahhoz, hogy rájöjjek, milyen. Az Arrábida Nemzeti Park keleti szélét súrolva megnéztem Palmela-t és Setúbal-t, majd a part mentén nyugatnak vettem az irányt. Itt lélegzetelállító kilátás fogadott a tengerre, talán a fényképek átadnak valamennyit, ám a bicaj aksija már csak 2-es szinten volt az 5-ből, nekiállt emelkedni az út, és a nehéz járgánnyal fárasztó volt felfelé tekerni, meleg is volt, semmi kedvem nem volt nekivágni a nagyon hosszú ismeretlen tájnak, inkább visszagurultam Setúbal-ba, hazavonatoztam, épphogy visszaértem a bicajkölcsönzőbe zárásra. Este meg természetesen Lisszabonban járkáltam fel s alá megint, főként a Belém nevű negyedben, a Golden Gate híd koppintása alatt.
Elhatároztam, hogy ha már a bicikli nem jött be, autót kéne bérelni két napra. Így is tettem. Eggyel azonban elnéztem a foglalást, és a harmadik és negyedik nap helyett sikerült a negyedik és ötödik napra foglalni. Szerencsére mázlim volt, rendesek voltak és tudtak szerezni aznapra és másnapra egy szemlátámást nem szokásos bérbeadásra szánt autót (teherszállításra kialakított Ibiza: első két ülés mögött rács, mögötte rakodótér).
A kocsibérlős kaland happyendje után az előző napival teljesen ellentétes irányba indultam el: Sintra, Cabo da Roca és Cascais irányába. Sintra-ban egy várat, valamint a régi királyi családok nyári rezidenciáját néztem meg, de akadt volna itt még sok egyéb látnivaló is. Azok helyett viszont inkább továbbálltam Cabo da Roca felé, ami a szárazföldi Európa legnyugatibb pontja világítótoronnyal és hatalmas sziklákkal. (Később aztán sok-sok hasonló világítótornyot és hasonló sziklákat is láttam, de ez volt az első ilyen élmény.) Végül a part mentén (többször meg-megállva) Cascais-ban kötöttem ki, amely egy szép kis tengerparti falu. Valamint van még egy különlegessége. Számomra teljesen érthetetlen és sokkoló módon Portugáliában alig lehet normális fagyit kapni. Mindenütt a gyári, ismert márkás fagyikat-jégkrémeket tolják. Cascais-ban találtam először rendes fagyizót. Olyan hosszú sor állt, hogy nem álltam ki. Szóval ha egyszer ideköltözöm, megvan hogy milyen vállalkozást fogok indítani. :) Este természetesen megint egy adag Lisszabon volt a program: megint egy kis Belém, majd a város túlvégén a „másik” (Vasco de Gama) híd és az Expo negyed.
Negyedik nap délnek vettem az irányt, a riói Krisztus szobor utánzatának megtekintése, majd egy kis tengerparti döglés (pancsolás, napozás) után Sesimbra felé, majd az Arrábida parkon végigautóztam oda-vissza majdnem Setúbal-ig, összeérintve az útvonalat a biciklis kalanddal (ez magyarázza, hogy az albumban első ránézésre logikátlan sorrendben vannak a képek – valójában időrendben). Végezetül Cabo Espichel-hez mentem el, ez Sesimbra-tól nyugatra a félsziget délnyugati csücske, természetesen hatalmas sziklafallal, a tetején pedig világítótoronnyal.
Ötödik napra, hétfőre ismét Lisszabon maradt. A Sé Katedrális megtekintése, és a tengeri felfedezők emlékműve tetejéről körülnézés után két fő kiszemelt program maradt. Az egyik a Jeromos Kolostor belseje lett volna, a másik pedig az éppen futó foci VB kapcsán a Portugália – Észak-Korea focimeccset kivetítőn néző tömeg fotózása (előzőleg már kiszúrtam, hol van nagy kivetítő). Naivan úgy gondoltam, mindkettő bele fog férni az időbe szépen egymás után. Meg aztán az 1 órás időeltolódás is jól megzavart. Lényeg a lényeg, hatalmas szerencsémre a kolostor épp hétfőnként tart zárva. Így helyette gyorsan a belváros felé vettem az irányt, ahova röviddel a második félidő kezdete után érkeztem meg. Persze ha tudtam volna előre, milyen meccs lesz, egy percig nem hezitáltam volna. De így se volt még csöppet sem késő. A tömeg lelkesedése, ünneplése leírhatatlan volt. Na jó, volt pár koreainak tűnő fazon, az ő lelkesedésük elég könnyen leírható volt: a negyedik gól után szép csöndben leléptek. A többiekről meséljenek helyettem a fényképek.
Hát, így telt el villámgyorsan a vakáció.
Igazából két fő esélyes úticél volt, két kedvenc kiszemelt helyem: Lisszabon és Barcelona. Két oka volt annak, hogy az előbbi nyert a versenyben. Az egyik, hogy épp ide volt olcsóbb a repülő. A másik, hogy Barcelonába szeretnék úgy menni, hogy előtte rendesebben felkészülök az építészetéből. Sajnos most nem volt időm előre tanulmányozni a meglátogatandó helyszínt, így eléggé spontán alakultak a programok. Mindössze annyi elképzelésem volt előre, hogy a várost, és picit tágabb környékét is szeretném bejárni.
Első nap megérkeztem, elintéztem olyan unalmas dolgokat, mint például vettem egy sim kártyát adatcsomaggal, hogy legyen nálam mindig térkép... aztán irány a szállás, majd a belváros. Itt különösebb cél nélkül kolbászoltam fel s alá, balra s jobbra. Persze a 28-as villamos, mint kötelező program, megvolt. Meg sok egyéb izgi helyszín is. Amerre spontán jártam. Itt vannak fényképek Lisszabonról (nemcsak az első napról).
Második napra kinéztem egy biciklikölcsönzőt, ahol elektromos biciklit is lehet bérelni. Előtte pár héttel a cégnél az egyik gyár reklámozta ilyen cangáit, kipróbáltam egy rövid körre, és tökre tetszett hogy csak jelképesen tekerek, az meg száguld alattam. (Aztán az ára már nem tetszett annyira.) A bérelt járgánnyal áthajóztam Barreiro-ba, majd elvonatoztam Pinhal Novo-ig (elnézést, tudom hogy hosszú ó-val és kötőjel nélkül kellene írni, mégsem úgy teszem), innen indultam útnak dél felé. Ez a bicikli teljesen másmilyen volt, mint a cégnél kipróbált. Nem is száguldott annyira alattam, nem segített annyira, meg teljesen hülye fazonja is volt, szóval amenyit segített, annyit hátráltatott is a kényelmetlen testtartás és nehezebb erőkifejtés miatt. Szóval sajnos már az elejefelé látszott, hogy nem volt egy túlzottan nyerő ötlet, de persze egyszer az életben ki kellett próbálni ahhoz, hogy rájöjjek, milyen. Az Arrábida Nemzeti Park keleti szélét súrolva megnéztem Palmela-t és Setúbal-t, majd a part mentén nyugatnak vettem az irányt. Itt lélegzetelállító kilátás fogadott a tengerre, talán a fényképek átadnak valamennyit, ám a bicaj aksija már csak 2-es szinten volt az 5-ből, nekiállt emelkedni az út, és a nehéz járgánnyal fárasztó volt felfelé tekerni, meleg is volt, semmi kedvem nem volt nekivágni a nagyon hosszú ismeretlen tájnak, inkább visszagurultam Setúbal-ba, hazavonatoztam, épphogy visszaértem a bicajkölcsönzőbe zárásra. Este meg természetesen Lisszabonban járkáltam fel s alá megint, főként a Belém nevű negyedben, a Golden Gate híd koppintása alatt.
Elhatároztam, hogy ha már a bicikli nem jött be, autót kéne bérelni két napra. Így is tettem. Eggyel azonban elnéztem a foglalást, és a harmadik és negyedik nap helyett sikerült a negyedik és ötödik napra foglalni. Szerencsére mázlim volt, rendesek voltak és tudtak szerezni aznapra és másnapra egy szemlátámást nem szokásos bérbeadásra szánt autót (teherszállításra kialakított Ibiza: első két ülés mögött rács, mögötte rakodótér).
A kocsibérlős kaland happyendje után az előző napival teljesen ellentétes irányba indultam el: Sintra, Cabo da Roca és Cascais irányába. Sintra-ban egy várat, valamint a régi királyi családok nyári rezidenciáját néztem meg, de akadt volna itt még sok egyéb látnivaló is. Azok helyett viszont inkább továbbálltam Cabo da Roca felé, ami a szárazföldi Európa legnyugatibb pontja világítótoronnyal és hatalmas sziklákkal. (Később aztán sok-sok hasonló világítótornyot és hasonló sziklákat is láttam, de ez volt az első ilyen élmény.) Végül a part mentén (többször meg-megállva) Cascais-ban kötöttem ki, amely egy szép kis tengerparti falu. Valamint van még egy különlegessége. Számomra teljesen érthetetlen és sokkoló módon Portugáliában alig lehet normális fagyit kapni. Mindenütt a gyári, ismert márkás fagyikat-jégkrémeket tolják. Cascais-ban találtam először rendes fagyizót. Olyan hosszú sor állt, hogy nem álltam ki. Szóval ha egyszer ideköltözöm, megvan hogy milyen vállalkozást fogok indítani. :) Este természetesen megint egy adag Lisszabon volt a program: megint egy kis Belém, majd a város túlvégén a „másik” (Vasco de Gama) híd és az Expo negyed.
Negyedik nap délnek vettem az irányt, a riói Krisztus szobor utánzatának megtekintése, majd egy kis tengerparti döglés (pancsolás, napozás) után Sesimbra felé, majd az Arrábida parkon végigautóztam oda-vissza majdnem Setúbal-ig, összeérintve az útvonalat a biciklis kalanddal (ez magyarázza, hogy az albumban első ránézésre logikátlan sorrendben vannak a képek – valójában időrendben). Végezetül Cabo Espichel-hez mentem el, ez Sesimbra-tól nyugatra a félsziget délnyugati csücske, természetesen hatalmas sziklafallal, a tetején pedig világítótoronnyal.
Ötödik napra, hétfőre ismét Lisszabon maradt. A Sé Katedrális megtekintése, és a tengeri felfedezők emlékműve tetejéről körülnézés után két fő kiszemelt program maradt. Az egyik a Jeromos Kolostor belseje lett volna, a másik pedig az éppen futó foci VB kapcsán a Portugália – Észak-Korea focimeccset kivetítőn néző tömeg fotózása (előzőleg már kiszúrtam, hol van nagy kivetítő). Naivan úgy gondoltam, mindkettő bele fog férni az időbe szépen egymás után. Meg aztán az 1 órás időeltolódás is jól megzavart. Lényeg a lényeg, hatalmas szerencsémre a kolostor épp hétfőnként tart zárva. Így helyette gyorsan a belváros felé vettem az irányt, ahova röviddel a második félidő kezdete után érkeztem meg. Persze ha tudtam volna előre, milyen meccs lesz, egy percig nem hezitáltam volna. De így se volt még csöppet sem késő. A tömeg lelkesedése, ünneplése leírhatatlan volt. Na jó, volt pár koreainak tűnő fazon, az ő lelkesedésük elég könnyen leírható volt: a negyedik gól után szép csöndben leléptek. A többiekről meséljenek helyettem a fényképek.
Hát, így telt el villámgyorsan a vakáció.
2010/08/21
A nagy sportember
A mai biciklizés adag: 2500m szintkülönbség. Oberalppass -> Disentis/Mustér (ez teljesen a dijoni mustárra emlékeztet, pedig csak egy kicsike falu német és rétoromán neve), majd Oberalppass -> Erstfeld.
2010/08/09
Hangzavar
Hát a július kimaradt blogolásilag. Így járás tipikus esete. Sebaj. Igazából vendégeim voltak, akár rájuk is foghatnám.
Adós vagyok még a lisszaboni élménybeszámolóval és fotókkal (lőttem vagy ezret, végignézni is fárasztó volt). Elöljáróban csak annyit, hogy nagyon-nagyon király volt. Mivel a mai írás témája a zenebona, ezért csak annyit említek meg, hogy sajnos a Fado muzsika kimaradt. Akadt bőven egyéb program, és egyedül beülni egy bárba nem annyira izgi, mint mondjuk járni a környéket. De persze elhatároztam, hogy ha legközelebb arra járok, akkor ezt is bepótlom. Miután visszaérkeztem, még azon a héten jött e-mail a cégben, hogy szeptemberben megy a nagy csapat pár napos offsite-ra... na mit gondoltok hova?
Aztán volt egy piknik a cégben, ennek is jó ideje már. Kitalálták, hogy alkalmi guglis zenekar összedobhatna valami rövid műsort. Beindult a gyakorlás ezerrel, kemény két hét alatt sikerült 5 dalt összehozni. Persze gitárosból annyi van, mint nyű, de érdekes módon amint akkordozós ritmusos játék lett a téma (amit tábortüzeknél gyakoroltam bőven), hirtelen a nálam sokkal jobb hallással és dallamjátékkal rendelkező emberkék többen is bedobták a törölközőt. Így adódott, hogy az egyik számban én gitároztam (kattintani csak saját felelősségre!) Mondjuk az meg az én gitártudásomat minősíti, hogy a fő riffben a bal kézzel végig két ujjat kell felemelni meg visszatenni ugyanoda, nos ez az ugyanoda a legelső alkalommal jól hallhatóan nem sikerült. Sebaj. (A másik dolog, ami a videón megfigyelhető, hogy régesrég nem jártam fodrásznál, ez azóta sem változott.) A hirtelen szerveződő csapatról még megemlíteném, hogy az énekes pakisztáni leányzó (aki egyébként most erre a fél évre a mentorom) kedden válaszolta kérdésünkre, hogy nem, ő még sosem hallotta ezt a dalt. Azon a héten pénteken játszottunk. (A többi négy dal, amiben nem játszottam, nincs is fent a neten. A program ez volt: Are you gonna be my girl; Smoke on the water; Long train running; Poor boy boogie; Born to be wild.) A nagy sikerre való tekintettel azóta is folyamatosan gyakorlunk, bővítjük a repertoárt – a karácsonyi bulin egész estés koncerttel számítanak ránk.
A legújabb szerzemény zene fronton pedig az, hogy az utolsó pillanatban vettem repjegyet, fogalmam sincs hogyan fogok holnap hajnali 4-kor felkelni, de irány a Sziget! Csík, JunK, Besh, Veronika, Fruttik, Bori, Kiscsillag, Sumo, Kistehén, Maiden, és még ki tudja mi más... Sajnos azonban semmi sem lehet tökéletes, nem láttam Méheket a műsoron, a Tudosókra meg már újra Svájcban leszek.
Adós vagyok még a lisszaboni élménybeszámolóval és fotókkal (lőttem vagy ezret, végignézni is fárasztó volt). Elöljáróban csak annyit, hogy nagyon-nagyon király volt. Mivel a mai írás témája a zenebona, ezért csak annyit említek meg, hogy sajnos a Fado muzsika kimaradt. Akadt bőven egyéb program, és egyedül beülni egy bárba nem annyira izgi, mint mondjuk járni a környéket. De persze elhatároztam, hogy ha legközelebb arra járok, akkor ezt is bepótlom. Miután visszaérkeztem, még azon a héten jött e-mail a cégben, hogy szeptemberben megy a nagy csapat pár napos offsite-ra... na mit gondoltok hova?
Aztán volt egy piknik a cégben, ennek is jó ideje már. Kitalálták, hogy alkalmi guglis zenekar összedobhatna valami rövid műsort. Beindult a gyakorlás ezerrel, kemény két hét alatt sikerült 5 dalt összehozni. Persze gitárosból annyi van, mint nyű, de érdekes módon amint akkordozós ritmusos játék lett a téma (amit tábortüzeknél gyakoroltam bőven), hirtelen a nálam sokkal jobb hallással és dallamjátékkal rendelkező emberkék többen is bedobták a törölközőt. Így adódott, hogy az egyik számban én gitároztam (kattintani csak saját felelősségre!) Mondjuk az meg az én gitártudásomat minősíti, hogy a fő riffben a bal kézzel végig két ujjat kell felemelni meg visszatenni ugyanoda, nos ez az ugyanoda a legelső alkalommal jól hallhatóan nem sikerült. Sebaj. (A másik dolog, ami a videón megfigyelhető, hogy régesrég nem jártam fodrásznál, ez azóta sem változott.) A hirtelen szerveződő csapatról még megemlíteném, hogy az énekes pakisztáni leányzó (aki egyébként most erre a fél évre a mentorom) kedden válaszolta kérdésünkre, hogy nem, ő még sosem hallotta ezt a dalt. Azon a héten pénteken játszottunk. (A többi négy dal, amiben nem játszottam, nincs is fent a neten. A program ez volt: Are you gonna be my girl; Smoke on the water; Long train running; Poor boy boogie; Born to be wild.) A nagy sikerre való tekintettel azóta is folyamatosan gyakorlunk, bővítjük a repertoárt – a karácsonyi bulin egész estés koncerttel számítanak ránk.
A legújabb szerzemény zene fronton pedig az, hogy az utolsó pillanatban vettem repjegyet, fogalmam sincs hogyan fogok holnap hajnali 4-kor felkelni, de irány a Sziget! Csík, JunK, Besh, Veronika, Fruttik, Bori, Kiscsillag, Sumo, Kistehén, Maiden, és még ki tudja mi más... Sajnos azonban semmi sem lehet tökéletes, nem láttam Méheket a műsoron, a Tudosókra meg már újra Svájcban leszek.
2010/06/15
28-as villamos
Elvileg nyárnak kéne lennie. Néha akad egy-egy napsütéses hétvége, de nem igazán jellemző. A múlt előttin például tök jót bicikliztem, vasárnap Pragelpass (1550m magas, talán 500-ról indultam), miután szombaton akartam megmászni, csak a többi puhány emberke meggyőzött valami könnyedebbről, majd pár perccel azelőtt hogy találkoztunk volna, csipogott a csipogóm, így egy tóparton számítógépezve töltöttem az azt követő két órát, ők meg naná hogy nem vártak meg (én sem vártam volna a helyükben). De ez még mindig jobb volt, mint a múlt hétvége, amikor pont olyan pocsék volt az idő, hogy az embernek nincs kedve semmit sem csinálni, a lakásból kimászni pláne nincs, mert hideg van, nem süt a nap, és néha csöpög az eső, néha pedig csak majdnem csöpög...
Most hétvégére is hasonlóan szar időt ígérnek egész Svájcba. Nekem viszont szükségem van napsütésre, melegre. Hát, itt bizony valamit tenni kell!
Meg egyébként is, milyen dolog már az, hogy 5 nap a munkahét, és 2 nap a hétvége? Sokkal jobb lenne fordítva! Ötnapos hétvégét akarok!
Épp most vettem meg a repjegyet. Csütörtök reggel irány a pihenés! Hétfő estig vissza sem jövök! Na, megyek és keresek valami szállást is...
Most hétvégére is hasonlóan szar időt ígérnek egész Svájcba. Nekem viszont szükségem van napsütésre, melegre. Hát, itt bizony valamit tenni kell!
Meg egyébként is, milyen dolog már az, hogy 5 nap a munkahét, és 2 nap a hétvége? Sokkal jobb lenne fordítva! Ötnapos hétvégét akarok!
Épp most vettem meg a repjegyet. Csütörtök reggel irány a pihenés! Hétfő estig vissza sem jövök! Na, megyek és keresek valami szállást is...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
