Évfordulók

Dupla évforduló. Épp tíz éves a cég. És épp egy éve annak, hogy a dugig megpakolt kocsival megérkeztünk Zürichbe. Hogy röpül az idő!

Van egy belső oldal a cégben, „G%gle” a neve, itt mindenki megnézheti, hogy az összes alkalmazott, illetve a vele azonos típusúak (esetemben ugyebár szoftvermérnökök) hány százaléka kezdett nála később. Minden kezdő hetente ránéz és virul a feje hogy feljebbkúszott a szám. Van egy vicces 10 pontból álló lista, ami újra meg újra felbukkan; annak a jeleit sorolja fel, hogy valaki már nem újonc a cégnél. Az egyik ilyen, hogy leszokik ennek az oldalnak a rendszeres megtekintéséről. Én is rég leszoktam már, de most újból megnéztem. Elgondolkodtató. (Azt hiszem, nem írhatom le, hogy milyen számokat látok ott.)

Egy ilyen évforduló sokmindent kiválthat az emberből. Leginkább mondjuk tök megfeledkezik róla, mint én is majdnem. Vagy akár lehetne ünnepelni is. Vagy eltöprengeni mindenfélén... Nekem most ez utóbbi jutott, bár nem tudatosan.

Vannak az embernek mindig hullámhegyei és -völgyei. Nekem elég tipikus szokott lenni az október-november környékén jelentkező őszi depi, amikor már sötét van, nyirkos hideg az idő. Tavaly ez kimaradt, nyilván a töménytelen újdonságnak, és a kaliforniai napsütésnek is köszönhetően. Idén úgy fest, hogy előrébb jött. A szeptember megérkeztével azonnal véget ért a nyár, semmi vénasszonyos utózönge (legalábbis egyelőre). A nyomott idő engem is nyomottá tesz, sokat alszom, fáradt vagyok nappal is. Közben olvasom a rengeteg e-mailt jobbnál jobb otthoni programokról, amikről mind le fogok maradni. Felerősödött bennem mindaz, amiről eddig igyekeztem nem beszélni a blogban, de valahol mindig bennem van. Hiányoznak a kedves ismerősök, az összejövetelek, meg valahogy úgy minden, amit megszoktam és megszerettem Magyarországon. Nagyon-nagyon sok jó oldala van az itteni létnek, de megvannak azok a mozzanatok is, amik miatt sokszor bizony egyáltalán nem könnyű. Azt hiszem, aki igazán ismer engem, az sokkal könnyebben megérti, hogy mire is gondolok.

Tervezgetek, számvetek, gondolkodom, próbálok valami értelmeset kitalálni, hogy mégis meddig fogom itt csinálni ezt az egészet, és ha egyszer már nem, akkor helyette majd mit, és hogy addig is hogyan lehetne valahogy sokkal jobban csinálni. Semmi okosat nem tudok kitalálni. Nem lehetne mondjuk megfogni az egész épületet és átrakni Budapestre, az összes benne dolgozó kollégával együtt? Nem, nem lehetne. Van valakinek valami jobb ötlete?

Hát most épp ez van. Depi és honvágy. Ne aggódjatok, majd elmúlik...