2010/03/29

Hatvanhétésfél

Most hétvégén elkezdődött számomra a bicikliszezon. Ticinoban tekeregtem, mert ott volt szép idő. Ami pedig a hegyeket illeti: nos, voltak, és ahhoz képest hogy szezon első napjaiban mindig tök rossz kondiban vagyok és a legkisebb dombok is gondot okoznak, most könnyebben gurult fölfelé a bicikli mint tavaly bármikor. Hogy miért is? Hát ezért:



Igazi rajztehetség veszett el bennem, ugye?

Létezik egy legendás, híres-hírhedt fogalom, a „Google Fifteen”. Ez annak a fedőneve, hogy új Google tagok általában 15 fontot, azaz csaknem 7 kilót felszednek a rengeteg ingyen kajának köszönhetően. Én sem voltam ez alól kivétel.

Háromszor veri ezt kenden...! Kettő már meg is volna, javában a harmadikon munkálkodom.

Azon gondolkodom, hogy ki kéne adnom egy könyvet „Hogyan fogyjunk le szenvedés- és éhezésmentesen, étkezési szokásainkat fel nem adva, minden nap degeszre zabálva magunkat kétharmad év alatt tizenöt kilót” címmel. Az alcím lehetne valami olyasmi, hogy „Garantált, klinikailag bizonyított, 83%-kal hatékonyabb módszer” – épp akkora lódítás volna, mint a főcím. Na jó, könyv helyett inkább itt írom meg, hogyan jártam sikerrel.

A módszer nagyon egyszerű. Mindössze két dologra kell odafigyelni.

Első: Mérleg

Könyörtelenül szükség lesz egy digitális mérlegre. (Köszi az UHU csapatnak!) Analóg mérleg felejtős, mivel nem lehet róla kellő pontossággal leolvasni az értéket, és egyébként is elállítódik meg minden.

Rengetegszer hallom fogyni szándékozó emberektől, hogy nem mernek ráállni, mert félnek a mutatott értéktől. Valóban, ha valaki csak elvétve áll rá a mérlegre és mindig elszörnyed az eredménytől, neki a mérleg ellenség. Ha azonban rendszeresen ráállsz, napokon belül jó barát lesz.

Kell találni egy olyan helyet, ahol nincs útban, de mindig útba esik. Minden nap legeslegalább egyszer (ébredés utáni folyóügyek elintézése és reggelizés között – ez tűnik számomra a legegyenletesebbnek), de lehetőség szerint sokkal többször, akár 6-8 alkalommal is meg kell méredzkedni. Egy szál semmiben (azt hiszem nem véletlenül hívják fürdőszobamérlegnek), mivel minimális öltözék is dobhat pár tized kilót a mutatott értéken, és ezt a zajt ki szeretnénk szűrni. Meg persze minden apró trükköt megpróbál bevetni az ember annak érdekében, hogy minél kisebb számot lásson.

Hogy miért is fontos a mérleg? Azért, mert kapsz visszajelzést. Ez pedig elengedhetetlen a kellő lelkierő összegyűjtéséhez és egyéb áldozat meghozatalához. Ha látod, hogy két tized kilóval könnyebb vagy, mint múlt héten ugyanekkor, az hihetetlen ösztönzést ad a folytatáshoz. (Egy hét alatt két tized kiló gyakorlatilag semennyi. Simán lemegy minimális odafigyeléssel. És máris évi tíz kiló mínusznál tartunk.)

Tulajdonképpen, ha jól belegondolok, én sosem kezdtem el fogyókúrázni. Nem volt elhatározás. Régesrég tudtam hogy nem oké a helyzet, röviddel a gugliban kezdés után meg már nagyon rossz volt, de sosem tettem ellene semmit. Egyszerűen elkezdtem rendszeresen ráállni a mérlegre kíváncsiságból, a többi meg mind jött magától, hiszen láttam csökkenni a számokat egy-egy végigbiciklizett nap után, és úgy éreztem, tudom tartani a jó irányt.

A gyakori mérés során megismered, hogy egy-egy étkezés vagy ürítés hirtelen mennyit változtat a testsúlyon, vagyis hogy mekkora rövidtávú ingadozás természetes. De azért is kell rendszeresen méredzkedni, hogy egy-két hónap alatt ráérezz a hosszútávú ingadozásokra. Rengeteg meglepetést tartogatnak a számok. Felfedezed a heti periodicitást, amely a hétköznapok és hétvége közti eltérő életstílusból és eltérő étkezési szokásokból adódik. (Én például hónapokon át úgy fogytam, hogy hétfőtől péntekig minden egyes héten nőtt a súlyom, és közben tudtam hogy ez rendben van!) Megismered a napi ingadozást is, beleértve azt a teljesen meglepő tényt, hogy reggel ébredéskor mást mutat a mérleg mint előző este lefekvéskor, holott közben nem is jártál abban a bizonyos helyiségben (nem a kamrára gondolok :)). Találós kérdés: miért?

Ha gondolod, vezetheted papíron vagy elektronikusan az értékeket. Én nem teszem. Amit teszek viszont: fél kilónként újabb és újabb célt állítok be. Most először csökkent le 82 kg-ra a mutatott érték? Hip hip hurrá, kiadós vacsorával ünnepelünk (csak viccelek!), azonnal 81,5 kg a következő cél, holott tudom hogy eleinte a 82 is nagyon ritka lesz, az ingadozások miatt simán visszamegy akár 83,5-ig is az érték. Néhány kéttel később egyszercsak 81,5-öt mutat a mérleg, hurrá, azonnal irány a 81! És így tovább... Ezzel párhuzamosan az elfogadható maximumot is csökkentgetem, tehát például azt mondom hogy már nem inoghat be egy pillanatra sem 84 fölé. Ezt persze nehezebb megtippelni, és itt sikerélményre nincs esély, csak csalódásra, ezért ez kevésbé fontos mozzanat. Azt hiszem, a fél kilós pszichés egység teljesen jól működik. Ha az elején nem az lett volna a cél, hogy leadjak fél kilót, aztán ha sikerült akkor jön az újabb fél kilós cél és így tovább, hanem az hogy leadjak tizenötöt, egész biztosan nem tartanék sehol.

Ha elutazol pár napnál hosszabb időre, akkor ugye tudod már, hogy mi lesz az a szokatlan tárgy, amit nem szabad otthonfelejtened? Ha otthonhagyod, az utazás végén garantáltan kellemetlen élményben lesz részed. Ha viszont magaddal viszed, akár még Miamiból is megblogolhatod hogy 70.0-t láttál.

Második: Mérsékelt étkezés

Van egy jó meg egy rossz hírem. Melyikkel kezdjem?

Kezdem a rosszal, mert azt már úgyis kitaláltad. Bizony jóval kevesebbet szabad csak enni. Bizony része a fogyókúrának, hogy néha éhezni is kell egy kicsit.

Cserébe gyorsan elárulom a jó hírt is: Ezt csak elkezdeni nehéz. Ha már elkezdted, és elindultak a kilók lefelé, akkor a tempót tartani nagyon könnyű!

Sokan az étrend változtatásával, vagy rendszeres étkezési szokások kialakításával kezdik a fogyókúrát. Én nem így tettem. Továbbra is mindenevő vagyok, és még most is kissé rendszertelenül kajálok.

Amin viszont változtattam, és szerintem kulcsfontosságú lépés volt: igyekszem csak akkor enni, ha éhes vagyok. Az éhség és a jóllakottság között van egy roppant széles semleges zóna, amikor még nem éhes az ember, de már jól esne nassolni. Na ez az, amikor még nem szabad enni!

Az első guglis hónapokban tonnaszámra zabáltam a mindenféle csokikat, csak azért, mert ott voltak és finomak. Meg is látszott az eredménye. Nemrégiben kezem ügyébe került egy Bounty szelet, leraktam az asztalomra az egér közelébe, és láss csodát, két napon át ott maradt. A szervezet meglepően gyorsan, néhány hét alatt hozzászokik az új mentalitáshoz, a nassolás megszűnéséhez. És ha ez egyszer megtörtént, akkor onnan kezdve nem éhesen már nem kívánja az elé tett ételt, pláne ha az nem is csalogat az illatával.

Úgy vettem észre, sokat segít, ha néha egy ideig éhes az ember. Azt mondják, nem szabad átesni a ló túloldalára: ha sokat éhezik az ember, akkor a szervezet megtanulja, hogy amint ételhez jut, mindent el kell raktározni belőle. Nyilván nem ez a cél. De néha igyekszem két-három órán keresztül az éhség ellenére még várni az evéssel. Ez hétköznap roppant nehéz, mivel van egy dolog, amit lehetetlen kissé éhesen csinálni: koncentrálni. Márpedig egy szoftverfejlesztő munkájához ez elengedhetetlen. Sok mást, például punnyadni, takarítani, blogolni, kirándulni vagy biciklizni simán lehet – fontos azonban, pláne sportolásnál, hogy legyen kéznél vésztartalék kaja, és semmiképp se húzzuk addig, hogy a szervezet gyengének érezze magát, nem a kimerülés a cél.

Manapság így néz ki egy hétköznapom: Reggel általában beérek reggelire, de vagy egyáltalán nem eszem semmit, vagy mondjuk egy joghurtot, vagy valami hasonló méretűt. Ebédre szűk adag főétel, és néha desszert, bár meglepően gyakran egyszerűen nem kívánom az édességet, vagy ha kívánom is, könnyen ellen tudok állni (vagy ha nem, az sem baj – ha a mérleg szépen nézett rám legutóbb, akkor belefér, ha meg csúnyán, akkor ez önmagában úgyis elég lelkierőt ad hogy ellenálljak a kísértésnek). Aztán általában délután két vékony szelet kenyér valami felvágottal meg sajttal, vagy egy pohár müzli, vagy valami kevéske meleg vacsora. Meg mondjuk egy szelet csoki. Ennyi. Hétvégén meg általában még ennél is jóval kevesebb, sőt, sokszor teljesen kimarad a meleg étel (nem tudom hogy ez segít-e, vagy csak megszokás). Nem is olyan régen ennek az étrendnek a puszta gondolatától is éhenhaltam volna.

Hát, ez volna az én receptem.

Érdekességként, minap hallottam a kockafej diétája (szabad magyar fordítás általam) oldalról. Informatikus-üzletember csóka úgy uszkve negyvenévesen picit elgondolkodott azon, hogy ha világhírű szoftvercég alapítójaként, valamint világhírű termékük programozójaként elég sokra vitte az életben, akkor nehogymár azokkal a fránya kilókkal ne tudjon mit kezdeni. Ezt a problémát is programozóként közelítette meg, és saját módszerének köszönhetően fél év alatt megszabadult a fölösleges harminc kilótól, és azóta is (immár húsz éve) köszöni, jól tartja magát. Ahogy olvastam honlapján a módszerét és magyarázatait (nálam sokkal-sokkal részletesebben fejti ki), megdöbbentő volt látni, hogy kísértetiesen ugyanazokra az elemekre építkezünk. Nemhiába, ezek az informatikusok...

12 megjegyzés:

pozsy írta...

Ez a rajz zseniális :)))

Zoltan Nemeth írta...

méreckedni - fogalmam se volt eddig, ezt a szót hogyan kell írni, de így rápillantva az az érzésem, hogy nem így.

(kekeckedni=off)

:-)

egmont írta...

Gugli szerint c, hunspell szerint dz. Asszem az utóbbiban jobban meg lehet bízni. :) Javítom, köszi!

kittka írta...

Hú, a rajz nekem is nagyon tetszik! :)
A fogyáshoz gratulálok, én is épp ebben a cipőben vagyok, szóval teljesen átérzem a helyzetet.

Viszont van 1-2 különbség: Nekem az első 6-7 kg nagyon könnyen lement. Mondjuk én úgy kezdtem az egészet, hogy heti 2x eljártam sportolni. Most már szinte függő vagyok, a közérzetem is sokkal jobb lett tőle, így már heti 3-4x megyek ha van rá időm.
A másik nagyon jó lépés volt, hogy este 6 után nem eszek. Ha nagyon éhes vagyok, akkor 6 körül még eszem valamit, majd semmit, de ritkán jön rám az éhség. Naponta viszont van hogy 5x is eszek, mert én is azt hallottam, hogy tartósan éhesnek lenni nem jó, és inkább többször egyek kevesebbet.
Szóval én így csinálom. :)

Amióta ledobtam az első nagyon fölös 6-7 kg-ot (kb. 2 hónap alatt), azóta nálam is belassult a fogyás, mostmár ilyen havonta fél kg kb., de még nem adtam fel, nekem nagy globális célom van, remélem eljutok szép lassan odáig.

Még amin változtattam, hogy nem nagyon eszem vörös húst. Ez nem volt valami nagy áldozat, egyébként is jobban szeretem a csirke/pulyka mellet mint a többi féle húst.

Nassolni én is szoktam, de csak mértékkel és 90%-ban csak délelőtt, max ebéd után rögtön, később már próbálom kerülni az iyet, ha nassolhatnékom van, akkor eszek valami gyümölcsöt.
Ha szereted a gyümölcsöket, akkor nagyon laktató tud lenni a natúr joghurt, bele banán, narancs, mandarin, szőlő, alma és müzli. Mostanában rákaptam erre. :)

Én így csináltam, bocs, hogy ilyen hosszú lett, de nekem is nagyon nagy sikerélmény volt, gondoltam megosztom. :)

nyenyec írta...

Sok méricskélés helyett lehet és szerintem érdemes mozgó átlagot használni. (A testsúlyingadozás nagy része a folyadék, nem pedig a leadni kívánt zsír.)

Így elég csak reggel ráállni a készülékre.

pozsy írta...

Ja, a találós kérdésre gondolom a válasz az, hogy elpárologtatsz szépen egy kis vizet. Nagyon lazán kapcsolódó másik találós kérdés: űrhajóban miért célszerű szellőző közelében aludni?

egmont írta...

@kittka: Köszi a beszámolót, minél hosszabb annál jobb :)

Azt elfelejtettem megírni, pedig nálam is az egyik első lépés volt, hogy az este 6-7 körüli vacsi után általában már nem eszem (ehhez pedig fontos előfeltétel volt, hogy ilyenkor befejezzem a munkát, ne dolgozzak későig). Legfeljebb egy picit ha már nagyon-nagyon éhes vagyok, de épphogycsak annyit, hogy az éhség pár percre rá elmúljon, semmiképp sem jóllakottságig (mint ahogy erre már a többi étkezés során is figyelek).

És itt jön egy újabb találós kérdés: Miért van az, hogy ha este éhesen alszol el, akkor reggel nem vagy éhes; ha viszont este betolsz egy egész pizzát, akkor reggel farkaséhesen ébredsz? (Nem tudom a választ.)

Joghurt, gyümölcs, sportolás mind-mind nagyon jól hangzik, bár én egy jó steak-ről nehezen tudnék lemondani. Mit sportolsz egyébként?

egmont írta...

@nyenyec: Valóban, a reggeli dolgok elintézése után tűnik a legegyenletesebbnek a test folyadéktartalma, ezért ilyenkor adja a legkiszámíthatóbb értéket a mérleg. Én azonban szeretem például már este látni, hogy hogyan is állunk (már elég jól meg tudom tippelni az estiből, hogy reggelre milyen nehéz leszek). Szóval ízlések és pofonok.

Az írásom végén említett pacák is a mozgóátlagot javasolja 5 vagy 10 napos intervallummal (de szerintem akkor már legyen 7 nap, kiszűrendő a heti ingadozást), avagy exponenciális lecsengéssel.

Lényegében az a kérdés, hogy látni szeretnéd-e a zajt és tudatosan felülemelkedni rajta, vagy külső eszközre bízod-e a zajszűrést.

egmont írta...

@pozsy: Így van (illetve helyesebben én is így tudom).

Az űrhajós kérdés így elég könnyűnek tűnik, az igazán nagy szám rájönni hogy bizony itt bibi lehet... Ha jól sejtem, nincs gravitáció ami a kilélegzett széndioxidot magához szippantaná hogy helyébe friss oxigén áramoljon, és így a saját lélegzetedben megfulladsz.

kittka írta...

@egmont: Heti 2x járok edzőterembe, ott általában futok (kb. 20 percet), majd erősítek egy kicsit.

Egy ideig jártam squasholni heti 1x, de most épp megfeneklett a dolog, világgá ment a partnerem.

Legújabban spinningelni járok mert kellően gyilkos és még csak nem is unalmas. :)

Most hogy kijött a jó idő újra akarok majd menni a Városligetbe futni néhány reggelen. Kb ennyi. :)

Méregetésre az én technikám, hogy heti 2x ha az edzőteremben vagyok, akkor ott megmérem magam. Így mindig a nap ugyanazon szakában mérem és ugyanazon a mérlegen.
Érdekes az ingadozás, de ki lehet szűrni, hogy mi egy kiadós vacsi és mi a tényleges súly. :)

mimke írta...

az esti evés reggeli éhezés témának azt hiszem az inzulinszinthez van köze, de talán egy orvost kéne megkérdezni erről...
Amúgy az állandó méredzkedésről csak annyit, hogy nagyon hamar függeni kezd tőle az, akinek hajlama van rá, szóval jobb a heti egy. Mindenesetre a lényeg az, hogy neked mi vált be...A lényeg úgyis mindig fejben dől el...Én már csak tudom :D

Unknown írta...

Nahát, ezek az informatikusok tényleg nagyon egyformán fogynak... ;-)

Aki ezt a blogbejegyzést érdeklődve olvasta, az esetleg szívesen vetne egy pillantás az alábbira is:

http://jozsefbiro.blog.hu/2010/03/12/promontor_nagy_fogyokuraja

Üdv és Gratula!