2009/08/30

Félidő?

Véget ért egy újabb nyár. Már sokkal hűvösebb van, korábban sötétedik, a horizonton már kezd feltűnni és közeledni felém a szokásos őszi depi. Úgy érzem, hogy ebből a nyárból sem igazán vettem ki a részemet.

Nem mintha nem történt volna sokminden. Ott volt például a költözés. Ami persze túl sok időt elvitt, és igyekszem magam azzal vigasztalni, hogy vacak volt az idő (tényleg), de azért biztos lehetett volna mást is csinálni azon a néhány a hétvégén, mint a kecót berendezni. Egyébként hétfőn megvolt az első lakásavató is, palacsintasütéssel egybekötve; a sörhiányt leszámítva szerintem jól sikerült.

Volt egy egyhetes bictúra az Őrségben, meg szokásos csobb party. Egy hét nem elég. Az egy hetes nyaralással az a baj, hogy egy hét pontosan arra elég, hogy az ember a végére kikapcsoljon a munkából, elfelejtse a dolgos hétköznapokat és igazán el tudja kezdeni élvezni a nyaralást. De addigra pont vége, irány vissza a melóba. Kellett volna még egy hét legalább.

A nyaralást egyébként már nagyon vártam. Sőt, akartam is volna menni magamtól fene tudja hova. Leginkább Spanyolba vagy Portugálba. Tengerpartra. Nagyon furcsa volt a július környéke. Egyrészt az új lakás miatt sem lett volna szerencsés akkortájt lelécelni. Másrészt a cégben is projekt célegyenesében tartottunk, és ott nagyon rosszul jött volna ki, ha lelépek. Pedig sok hasznom nem volt. Láttam magamon, és a bizony többiek is látták rajtam, hogy volt egy nagyon csúnya mélypontom. Néhány hét, nagyjából június-július határa körül. Nagyon furcsa érzés volt. Az agyam teljesen kikapcsolt. Abban a pillanatban, hogy leültem a cégben a számítógép elé, egyszerűen semmi értelmeset nem bírtam csinálni. Ha bármi másról volt szó, például bútorszerelésről, vagy akármiről, azt csináltam gond nélkül, lelkesen, örömmel. Amint munkáról volt szó, nagyon össze kellett szednem magam ahhoz, hogy fél órán keresztül tudjak koncentrálni és haladni. Aztán megint beblokkolt az összes agysejtem. Szóval ez volt az, amikor tényleg nagyon-nagyon el akartam húzni a csíkot, de mégsem tettem; nem mertem, mivel arra a fél-fél órácskára is nagy szükség volt. Aztán csak sikerült kimászni belőle – ne kérdezzétek, hogy hogyan, meg hogy miért volt ez az egész, nem tudom.

Vannak pozitív történések is. Például egész jól kezd összekovácsolódni a magyar guglisok egy része. Ennek egyik mozzanataként újabban rendszeresen van egyikünknél filmklub. Hetente egyszer valaki visz valami filmet, megnézzük együtt, sörözünk közben, majd utána a hangulatunktól, a filmtől, és a jelenlevőktől függően általában el is beszélgetünk róla (mondanám, hogy elemezzük, ha ez a szó nem ébresztene fel kellemetlen emlékeket az iskolapadból).

Másik új elfoglaltságom a vonatozás. Van a cégben egy szép kis terepasztal. Körülbelül három íróasztalnyi nagyságú, plusz a párkányon is hosszan húzódik. Eredetileg három, múlt szombati bevásárlásom óta négy mozdony, állítólag napokon belül jön az ötödik. Természetesen kocsik hozzájuk. Rakat sín, csomó váltó, kettő közülük távolról is állítható (ha vonat áthalad adott ponton, az bebillenti valamelyik irányba), illetve két szemafor is van, amellyel meg lehet állítani vonatot, és másik vonat valahol elhaladva tudja kiengedni. A vonatok sebessége és iránya egymástól függetlenül vezérelhető. Persze nem az a lényeg, hogy a vonatok mennek körbe-körbe. Az is szép látvány, és azt is el lehet nézni órákon keresztül, de az igazán komoly játék újabb és újabb pályákat kitalálni és megépíteni. Tulajdonképpen eléggé hasonlít a szoftverfejlesztéshez. Van egy alapgondolatod, azt elkezded megcsinálni, összerakod, rájössz hogy totál nem működik, pofozgatod, meghegeszted, újragondolod, akkor már működik, de még nem az igazi, aztán egy-két héten át apróságokat javítasz rajta, a végén már tök izgalmas és tök jópofa, aztán jön egy újabb ötlet amit meg akarsz valósítani, ezért a pálya felét szétszeded és kezded szinte elölről... ja és természetesen nem egyedül, hanem csapatmunkában... próbálod elmagyarázni az ötleteidet, amiket még te sem értesz; és próbálod megérteni a másik hasonlóan kósza gondolatait...

Voltam Matterhorn környékén is. Lesznek majd fényképek, és talán szöveges beszámoló is. Egyelőre csak annyit, hogy hajnali 4.45-kor csörgött a vekker... hát, egyszer oké volt, de ebből nem akarok rendszert csinálni :-)

Hirtelen ennyi jutott eszembe arról, hogy mi is történik velem manapság... Aki idáig kibírta a sok unalmas részletet, annak jutalmul most már jöhet a mai szösszenet igazi mondanivalója. Az, amit jó előre kigondolva egész pontosan egy hónapja akartam megírni ugyanezzel a címmel, a sok fenti rizsa nélkül. Csak aztán pont minden úgy összejött, hogy nem volt ihletem és időm blogolni. A cím, vagyis a „Félidő?” tehát egész pontosan úgy értendő, hogy „Egy hónappal ezelőtt félidő?”

És akkor itt jöttek volna magasztos kezdő szavak, amik blogbejegyzés indításához tök jól hangzottak volna, de így ennyi jelentéktelen mitörténtvelem után már hülyén jönne ki, és úgysem tudnám rendesen megfogalmazni. Szóval valami olyasmi, hogy amíg pici az ember, mondjuk iskolás meg egyetemista, akkor az élet nagyjából adagolja a következő lépéseket, következő pár évet, és mindig van valami cél. És biztos vannak szerencsés emberek, akik később is megtalálják ezt a célt. Mert valami célra szükség van, anélkül az egész csak úgy elúszik a semmibe. És nekem most tulajdonképpen nincs ilyen célom. Illetve nem volt. Ilyenkor pedig az a megoldás, hogy önkényesen igenis ki kell találni valamit.

Szóval itt van ez a munka, ez az ország, ez a minden... és annyiszor, de annyiszor kérdeztétek tőlem, és én még sokkal többször kérdeztem magamtól, hogy meddig fogom ezt csinálni... meddig maradok itt ebben a langymeleg helyzetben. Abban, ami van annyira jó, hogy nem ébredek egyik nap sem azzal, hogy ma hazamegyek végleg; de messze nem jó annyira, hogy évtizedekre, vagy egész életre itt akarjak ragadni. Ez az a szituáció, amiből nagyon nehéz kilépni, és nagyon könnyű elúszni a semmibe. A megoldás pedig, mint azt már több hónapja felismertem, csak az lehet, ha előre eldöntöm, hogy meddig maradok.

Hát bizony, eldöntöttem. Sokat, nagyon sokat gondolkoztam rajta. Az évszak könnyű volt. Tavasz végén kell hogy legyen a nagy nap, hiszen szeretnék még egy igazi hosszú nyári szünetet magamnak. Az évet már sokkal nehezebb volt kitalálni. Hónapokig figyeltem saját hangulatom ingadozását, gyűjtöttem az érveket az ittlét (meló, ország bejárása kicsit jobban, ilyesmik) és a hazaköltözés (ismerősök, bulik, koncertek, anyanyelv stb.) mellett, mérlegeltem, és nem utolsó sorban a hasamra ütöttem. Így született meg a nagy elhatározás, mely szerint még szűk két évig, 2011. május végéig maradok. És ha ez valóban így lesz, akkor bármily fura is belegondolni, bizony egy hónappal már túlvagyok a félidőn.

Azt hiszem, mindezt most leginkább saját magamnak írom. Igen, így van. Legyetek szívesek, ha közeledik ez az időpont, akkor szóljatok rám, hogy olvassam el újra. Nem, semmi esetre sem végérvényes a döntés. Mondjuk úgy, hogy inkább egy terv. Terv arra az esetre, ha semmi egetrengető változás nem történik velem. Cél arra az esetre, ha az élet nem szül más célt közben.

6 megjegyzés:

Zoltan Nemeth írta...

639.

egmont írta...

He?

Zoltan Nemeth írta...

Tegnap még 640-et írtam volna.

mimke írta...

Ez aaannnyira vidámra sikerült...jelentkezhetsz nálam egy ölelésre :) De azért örülni fogok, ha egyszer itthon leszel...

pozsy írta...

Szerintem ez amit írsz nem cél, hanem inkább egy terv illetve következő lépés. De legalább az megvan. Én is szoktam ezen gondolkozni, nem egyszerű. Majd ha itthon leszel és meghívsz megint hozzád, beszélgetünk :)

Egyébként még nem válaszoltál arra, hogy hogy állsz a fogadalmakkal/szokásokkal.

Daniel A. Nagy írta...

Hamarosan (1-2 hónapon belül) megint megyek Zürichbe jól meghányni-vetni a dolgokat állandó tettestársaimmal.

Nagyon szívesen találkoznék veled is egy hosszabb beszélgetés, biciklizés, kirándulás vagy valami hasonló ürügyén.

Most voltunk Koltay Ágival Oroszországban egy jót turistáskodni és üzletelni (saját világmegváltó őrültségünkkel selfteltünk, természetesen). Ági fotóit megtekintheted itt. Az enyimeket is szívesen megmutatom, de azokra publikus link nincs. Valamilyen IM-en keresztül el lehet téged érni a nap valamely szakaszában?