2009/02/02

Fogadalom

Ma reggel újévi fogadalmat tettem.

Mondjuk ez nem nagy újdonság, újévkor mindig szoktam ilyet, csak aztán sose lesz belőlük semmi. Most viszont kollégáimnak már elújságoltam, és meg is blogolom, éppen azért, hogy nagyobb legyen rajtam a nyomás, és folyton-folyvást azt kérdezzétek, hogy hogy állok vele, és bizony rá legyek kényszerítve, hogy azt mondhassam különösebb lelkiismeretfurdalás nélkül, hogy kösz, megy simán.

És egy pillanatra tekintsünk el attól az aprócska részlettől is, hogy újév igazából nem épp most van.

Tulajdonképpen már a téli szünet folyamán komolyan elhatároztam, hogy idén csomó mindent ügyesebben, okosabban fogok csinálni. Csakhát ez ismét túlontúl általános ahhoz, hogy bármi is legyen belőle.

Aztán jött az amerikai kiruccanás, ami kellően szokatlan ahhoz, hogy értelme legyen valami állandó jellegű dolgot ott elkezdeni. Aztán egy újabb hét, amikor vissza kellett volna állnom itteni időzónára, de a jetlaget leküzdeni, pláne ebbe az irányba, hát az nem könnyű. Korán kell aludni menni, és korán kell felébredni, amikor a szervezet még nem kívánja.

És ha még csak a szervezetem nem kívánná! Node volt egyéb külső zavaró körülmény is. Konkrétan egy kütyü, amit nem lehet letenni. A cég karácsonyi ajándéka, melyet az utazások miatt csak most egy hete kaptam kézhez. A hardver (def.: amibe bele lehet rúgni) egy G1 nevű doboz, a szoftver (def.: ami miatt általában bele akarsz rúgni) pedig a Google által fejlesztett Android. Természetesen fejlesztői kiadás. És nem, nem akarok belerúgni (csak néha, egy icipicit ;-)).

Hozzá nem értők számára: ez egy „okostelefon”, amivel kismillió dolgot lehet csinálni. Böngészni, e-mailezni, térképészni, videózni, helymeghatározni, vízszintmérni, mélységélességet számolni, zenélni, kígyózni, hipnotizálni, égboltot nézni, időjóskodni, vonalkódot olvasni, kukoricát pattogtatni, és még végtelenségig folytathatnám a sort. Sőt, képzeljétek, állítólag még telefonálni is lehet vele!

De talán a legeslegfontosabb szolgáltatása, hogy végre van egy telefonom, amin be lehet állítani, hogy hétköznaponként szóljon az ébresztő. Egy darabig szükségem lesz rá azt hiszem. Ennek segítségével könnyebb lesz megvalósítanom a nagy megfoghatatlan cél első apró mozzanatát. A mai fogadalmat.

Minden nap reggeli a cégben...

14 megjegyzés:

nilatako írta...

:D
Asszem túl nagyszabásúra sikerült a felvezetés. Sok sikert a mindennapi reggelihez!

mimke írta...

nila: azt hiszem minden háttérinfót nélkülözöl. Egmont? reggel? időben? felkelni???!
Várom a fejleményeket :D (És teljes erőbedobással szurkolok:)

Névtelen írta...

Mi is kaptunk HTC G1 Dream Android Dev Phone-t. A fogadalmad szempontjabol kellemetlen tulajdonsaga, hogy zabalja az akksit (latod, nem mindig a szoftver miatt akarozdzik jol megrugdosni a hardvert, meg aki tervezte) ugyhogy szerintem lefekves elott dugd konnektorba.

Amugy a kutyu tenyleg okos. A fogadalomhoz sok sikert, a kutyuhoz pedig happy hacking!

nilatako írta...

Őőő, asszem már kapizsgálom mimke... :)

egmont írta...

nilatako: Kábé 10 és fél 12 között szoktam volt felkelni, majd több-kevesebb szöszmötölés után mondjuk 11 és fél 1 között beérni melóba. Reggeli 10-ig van. Remélem így már érzed a kihívást :) Büszkén jelentem, hogy az első napon nem vallottam kudarcot!

hodja: Igen, általában töltőn van, az aksija tényleg mindenki szerint nagyon szar, én élőben még nem tapasztaltam meg, de ami késik, nem múlik. Fejlesztésbe még nem vágtam bele, de erre is sort kerítek majd.

nilatako írta...

Hö?Mi?Hogyan? 11 és fél 1 között beérni melóba?
Ilyet lehet?

Egyből nem érzem szemtelenségnek azt, hogy én 10 és 11 között futok be... :P

Janusz írta...

hat, ahhoz hogy ez mukodjon asszem a konyhasnenikkel kell lezsirozni hogy adjanak neked kesobb is reggelit :)
telorol meg mar akartam erdeklodni skypeon de mindig olyankor jelentkeztel be, amikor en mar majd leestem a szekrol, olyan almos voltam :)

kicsikrumpli írta...

csinálj otthon szendvicset, és vidd be magaddal - íme a kiskapu :)

egmont írta...

Nade kicsikrumpliii! Ejnye-bejnye! Hát ilyet nem szabad!!!

janusz: Nem kell lezsírozni őket, a nutella titkos rejtekhelyét már kiszemeltem, így bármikor hozzáférek :)

nilatako: Ne érezd szemtelenségnek... Bár ez attól is függ, hogy este meddig maradsz. Ha például most kiakadsz azon, miért estét mondok délután helyett, akkor az talán aggodalomra adhat okot :-)

nilatako írta...

Nem akadok. Hozzá tudom én is adni a 11 órához a 8 órát. Más kérdés, hogy én igyekszem csak max. 6ot maradni, mert kb. annyiért fizetnek meg....

Névtelen írta...

Szerintem nem az akksija szar, hanem az áramfelvétele brutális.

Az üzemszerűen használt telefonom most egy Nokia E51, amiben ugyan egy csomó minden nincs a G1-ből, de wifi van. És valahogy olyan ügyesen használja, hogy annak ellenére, hogy bekapcsolva szoktam hagyni (leginkább mint hálózatkeresőt használom, hogy érdemes-e elővenni a notebookot az adott helyen), mindig több, mint egy hétig bírja, pedig a wifi elég komoly teljesítményt követel, ha folyamatosan forgalmaz.

Vettem nagymamámnak egy iPhone-t. Na persze nem az Apple félét, hanem a Cisco félét, ami egy self-contained skype kliens, ami úgy néz ki, mint egy mobiltelefon, csak wifihez kapcsolódik, nem GSM-hez. Na, az is zabálja az akksit ezerrel, mint a G1. De tök jó, hogy nagymamám is tudja használni és ingyen vagy nagyon olcsón beszélgethet a fél világgal.

bejcike írta...

félig-meddig offtopic:

és eddig otthon "reggeliztél" 11 körül vagy a benti ebéddel indítottad a napot? :-)

agnes koltay írta...

Hehe, es hogy haladsz?
Meg tudlak erteni, en is notorius keso vagyok, a reggelt illetoen. Dubaiban eleinte jol ment a dolog, annyira sut a nap hogy mar reggel otkor ebren voltam, de aztan nagyon gyorsan hozzaszoktam, es mar megint 11 utan erek be... (nyolc helyett...ehhh)

egmont írta...

Válaszok az elfeledett meg az új kérdésekre, továbbá helyzetjelentés:

Hodja: Amerikában állítólag a T már cseréli le az aksit az előfizetőinek, mi sajnos nem vagyunk előfizetők, így nekünk marad ez. Ki lehet bírni.

Alby: Régebben az ebéddel indult a nap. Ha korábban beértem, és nagyon éhes voltam, akkor egy banán vagy ilyesmi.

Ági: Üdv itt! Jól haladok, köszi, eddig mindig bent reggeliztem (kivéve amikor vendégek jártak itt, tehát hivatalosan lógtam), és meglepően jól esik ilyen korán kelni (jó, tudom, a fél kilenccel még mindig kussolhatok). Két fő trükkje van: egyrészt radikálisan kell váltani (a mindig picit korábban módszert is próbáltam, nem működött), a másik, hogy kell valami konkrét esemény, amihez képest szigorúan mérni lehet a sikert. Például az nem lenne jó, hogy 9-re beérek, mert akkor a 9 óra 5 percet is elfogadnám csalva egy picit, aztán egyre kijjebb csúszna a határ. Ez tiszta sor: a reggeli vagy ott van még, vagy nincs. Ha nincs, az baj.

Veled mizujs? Ezer éve nem hallottam rólad, és a blogod sem frissül már mióta.

Visszakanyarodva a másik témához: Az utóbbi időben elég sokat programozgattam a kütyüt. Semmi komoly, csak úgy játszadozom, ismerkedem vele. Például írtam egy progit, ami, ha leejted a telefont, kiírja hogy "Ouch!". (Feltéve hogy előtte elindítod ezt a progit.) Roppant praktikus :-)