2008/01/21

Teleport

Ahogy ígértem, íme egy újabb interaktív bejegyzés.

Az utóbbi években meglehetősen sokszor költöztem. A gyerekkori fészekből saját lakásba. Előző munkahelyemmel első irodába be, majd kétszer is másikba át. Aztán ki Zürichbe. Rakat cipekedés, pakolás, rendezkedés minden alkalommal.

Most hétvégén is költöztünk. Péntek délben végleg ki voltunk dobva a cég régi épületéből. Tudjátok, amelyikről még fényképet is raktam a kezdetek kezdetén ide a blogba. Ez az épület immár nem a miénk. Cuccainkat előtte beraktuk egy dobozba, a gépet szétmadzagoltuk, majd elmentünk a szélrózsa minden irányába egy hosszabbacska hétvégére.

Ma fincsi reggelivel, na meg az új asztalnál a cuccainkkal fogadtak minket az új irodaépületben. Bár a többi költözés is ilyen egyszerű lett volna!

A reggeli után körüljártuk az épületet. Hát, alig kellett pár perc, hogy megszeressem. Már nem gondolok nosztalgikusan a régi gyönyörű épületre, ehelyett többszáz hozzám hasonlóan idétlen, önmagát kisgyereknek érző kollégámmal együtt élvezem az új által hozott igazi, cégünkhöz méltó infantilizmust.

Annyi minden izgalmas és érdekes dolog van benne, hogy azt egy blogbejegyzésben el sem tudnám mesélni, ráadásul vendégeink is vannak épp, illene velük foglalkoznom a blogolás helyett. Rövid leszek tehát, és mindössze egy dolgot árulok el.

Nem, bocsi, egyet sem árulok el, hanem felteszem találós kérdésként.

Képzeljétek el, hogy többszáz idétlen fiatal számára kell megálmodnotok egy irodaépületet. Az itt dolgozóknak vannak mindenféle nem túl meglepő elvárásaik az épülettel szemben. Például hogy az egyik emeletről el lehessen jutni a másikra.

Nos, erre a roppant egyszerű problémára milyen ötletekkel állnátok elő?

10 megjegyzés:

mimke írta...

csúúszdaa!!!

Janusz írta...

ofkoz olyan cso amin a tuzoltok csuszkalnak :)

Janusz írta...

meg fogadjunk hogy a sok hulyeseg kozott nincs turbo rocket :D

pozsy írta...

http://www.youtube.com/watch?v=xSYaIx0p1f8

Zoltan Nemeth írta...

ha már teleport, akkor "teleport koktél" - megiszod itt, felébredsz ott...

dole írta...

http://www.youtube.com/watch?v=9qMyHi_-N4k
Én mindig egy ilyenre vágytam, de egy csigalépcsőt is elfogadnék.
A kíváncsiság majd szétvet.

egmont írta...

Turbó rakéta itt sajnos nincs, bár a Mountain View-i irodában láttam párat. Ha megint van az obiban százasé', vegyetek pár tucatot!

Hamarosan eredményhirdetés...

bejcike írta...

Én a tűzoltós izére tippeltem volna, de megelőztek.
Esetleg általános iskola: kötélmászás?

Vagy anno Ipari Minisztérium (és pl. jelenleg MÁV székház) páternoszter? (bár ha minden igaz, az nem EU-konform)

Netán ha sokan akarnak pl a 4.-ről a 6. emeletre menni, akkor közvetlen lépcsőház/lift csak ezzel a két végponttal?

Mozgólépcső / ferde mozgójárda????

Nincs több tipp...

egmont írta...

Öööööö... Svájc mióta EU? :-)

egmont írta...

Eredményhirdetés a Bra című blogbejegyzésben.