Szép volt, jó volt, elég volt

Négy és fél év... Hihetetlenül hosszú idő!

Ha az elején tudtam volna hogy ilyen hosszú lesz, talán bele se mertem volna vágni.

Rengeteg pozitív élmény ért, számtalan kalandban volt részem, jópárról lelkesen beszámoltam itt a blogban, még sokkal többről blogolási kedv hiányában nem. Nagyon megváltoztam, őszintén remélem és hiszem hogy jó irányba.

Aztán, tudjátok, idővel az újdonság varázsa megszűnt, egyre nehézkesebbé, egyre erőltetettebbé vált, egyre jobban hiányzott az amit Magyarországon feladni kényszerültem. Sajnos az utóbbi időben a meló sem volt már érdekes, lelkesedésem alábbhagyott, úgy érzem ez a cég már nem képes újat nyújtani számomra, és sajnos én sem a cég számára.

Állóvíz. Ellehetnék benne még egy-két évet; tapasztaltabb, bölcsebb, boldogabb már nem lennék, csak idősebb.

Pedig most megint jó. Barátok, filmklubok, koncertek, napsütés, szép idő, biciklizés, mezítláb hegymászás. Májusban a legszebb Svájc, ilyenkor imádom, kár hogy messze nem ilyen egész évben. A cégben is jó volt ez a hét – igaz, semmi dolgom nem volt.

Hihetetlen érzés fogott el pont két héttel ezelőtt, egy fantasztikus hétvége előtti péntek délutánon. Elillant az összes rossz emlék, összes rossz érzés, összes aktuális probléma: az egyedül töltött idők unalma, a nyögvenyelős meló okozta frusztráció, a kollégákkal vagy projekttel támadt problémák nyűge, a hazaköltözés bizonytalansága. Csak a szép emlékek, jó érzések maradtak. Hirtelen ott lebegtem a világegyetem közepén, a szívem és az agyam is olyan kristálytisztán érzett és látott, mint még talán soha. Mindkettő azt kiáltotta, hogy így volt kerek egész a történet, itt és most kell abbahagyni, felkavarni a sehova sem vezető langymeleg állóvízet, és belevágni az ismeretlenbe. Akkor is, ha olyan jó volna, ha olyan kényelmes volna még maradni. Akkor is, ha nem szeretném feladni mindazt ami jó itt. Akkor is, ha sokmindent újra kell kezdenem. Akkor is, ha tudom, hogy az elején szörnyen nehéz lesz, és nagyon erősnek kell lennem. Akkor is, ha félek.

Előkerültek papírok, e-mailek, és rajtuk keresztül emlékek a legelső napokból. Elmerengtem.

Négy és fél év... Mintha csak tegnap lett volna!

Ma volt az utolsó munkanapom a cégben. Hamarosan hazaköltözöm Magyarországra, hogy egy óriási pihenést követően belevágjak valami teljesen újba. Hogy mibe, még nem tudom. De bármi is lesz, bátran állok elébe!

A fotóalbumot tervezem még frissíteni, bepótolom régebbi képek feltöltését, és jövőbelieket is rakok majd fel, ha nem leszek lusta. Az egmontmennizürich blog viszont ezennel véget ért, köszönöm kitartó figyelmeteket!

Búcsúzóul... hangerőt fel... még feljebb... hadd szóljon!!!