Végül minden ilyen irányú dilemmámat szertefoszlatta az, hogy Amerikában a legelső nap, a vidámparkos kirándulás során szembejött ez a szóvicc egy pizzéria neveként. Ezt már nem lehet alulmúlni...Szombaton hajnalban indultam hazafelé. Az első repülő kábé 40 percet késett. Időben beszálltunk, majd valami gond volt a csomagokkal, az egyik konténer jócskán késve érkezett meg. Kissé para voltam, mivel csupán 1 óra 20 percem volt az átszállásra, aminek a fele elúszott. Bár drukkoltam is annak, hogy lekéssem, kapjak jegyet másnapra, meg egy rakat költőpénzt kárpótlásul. Jó lett volna belekukkantani New Yorkba. Sajnos elértem a csatlakozást, amelyik sikeresen megduplázta a késés mértékét. A változatosság kedvéért itt is időben beszálltunk, tehát a szűkös ülésen töltöttük ezt a bónusz másfél órát is. Valaki feladta a csomagjait, de aztán nem jelent meg a repülőn, azt kellett megvárnunk, amíg a konténerből megkereseik és kiveszik az ő csomagjait. Az igazi sokk viszont teljesen váratlanul ért az átszállásnál. Három héten keresztül ahhoz voltam szokva, hogy angolul beszélnek az emberek. Itt viszont hirtelen felsértette a fülemet valami nagyon-nagyon ronda nyelv.
Vasárnap reggel megérkeztem az új lakásba, a mi lakásunkba, melybe időközben a többiek áthozták a cuccaimat. Se ágy, se lámpa, sőt, még azt sem tudtuk, melyik lesz kinek a szobája. Nekiestünk az osztozkodásnak. A különféle algoritmusokkal támasztott ellenérzések miatt ad-hoc alapon tologattuk az árakat, nyíltan megbeszéltük, hogy kinek mennyi pluszt ér meg egyik vagy másik nagyobb szobára váltani, mígnem eljutottunk egy olyan állapotig, ami mindenkinek tetszik. Elég vicces volt, hogy az utolsó negyed órát körülbelül 20 frank tologatásával töltöttük, mintha az bármit is számítana. Szóval immár van szobám. Hogy melyik, azt nem árulom el. Mindenesetre én spórolok legtöbbet.
Másnap kirándulás bútorüzletekbe. Dietlikon nevű falu (nem tévesztendő össze Dietikonnal, ami tök más irányban van), IKEA és Conforama. Előbbiben vettem világoskék lógó nyelvű zsiráfot, aki az irodában csücsül azóta (illetve most épp a lóg a fejénél fogva, ami beszorult a két monitorom közé), és ágyneműt. Utóbbiban pedig matracot. A földön van a matrac, tök jó ez így, nem is tervezek rendes ágyat venni. Végre kemény matracon alszom, nem olyan vacak puhán, mint az ikeások. Lámpa még mindig nincs, csak a monitor világít most a blog pötyögése során. Azt is akartam venni, csak a kedvenc állólámpám épp elfogyott. Sebaj, majd szombaton úgyis hazahozzuk a fél ikeát. Valamelyik hétköznap pedig a másik felét.
A házhozszállíttatás állítólag elég gáz, 2-3 hetes határidővel vállalják. Viszont lehet bérelni haszongépjárművet, amibe belefér sok jóság. Mázli, hogy Amerikában kipróbáltam a vezetést. Különben elég nagy bajban lettem volna az automata váltóval. Így viszont sikeresen haza tudtam hozni a matracot, meg Balázs ágykeretét és gardróbját. Igaz, fél órányival kevesebbet kellett volna fizetni az autóbérlésért, ha tudtuk volna, hogyan lehet betalálni az egyirányú utcánkba a megfelelő végéről. Csomószor körbejártuk a környéket, minden lehetőséget kipróbáltunk, mégsem jutottunk be. Bebizonyítottuk, hogy nem lehet bejutni. Aztán megkerestük a bizonyításban a hibát, így sikerült hazajutnunk.
Szép volt, jó volt Mountain View-ban, mégis jól esik most „itthon” lenni, még annak ellenére is, hogy otthagytuk a nyarat, és hogy itt szörnyű nyelven beszélnek az emberek. Még jobb lesz pár hét múlva, ha a lakás elkezd hasonlítani egy otthonra.
2 megjegyzés:
Mivel többen nem értik a pizzás szóviccet, de mindenki csak privátban meri megírni nekem, lelövöm a poént. Szóval olyan nagyon rondán kell kiejteni, hogy a pizza szóból már majdnem "piece of" legyen. Ugye mondtam hogy nagyon szar? :-)
én is percekig néztem és mondogattam magamban és nem értettem, de aztán rájöttem magamtól :-)
Megjegyzés küldése