Szóval régesrég, valamikor nyár elején egy hosszú hétvégére Lisszabonba repültem.
Igazából két fő esélyes úticél volt, két kedvenc kiszemelt helyem: Lisszabon és Barcelona. Két oka volt annak, hogy az előbbi nyert a versenyben. Az egyik, hogy épp ide volt olcsóbb a repülő. A másik, hogy Barcelonába szeretnék úgy menni, hogy előtte rendesebben felkészülök az építészetéből. Sajnos most nem volt időm előre tanulmányozni a meglátogatandó helyszínt, így eléggé spontán alakultak a programok. Mindössze annyi elképzelésem volt előre, hogy a várost, és picit tágabb környékét is szeretném bejárni.
Első nap megérkeztem, elintéztem olyan unalmas dolgokat, mint például vettem egy sim kártyát adatcsomaggal, hogy legyen nálam mindig térkép... aztán irány a szállás, majd a belváros. Itt különösebb cél nélkül kolbászoltam fel s alá, balra s jobbra. Persze a 28-as villamos, mint kötelező program, megvolt. Meg sok egyéb izgi helyszín is. Amerre spontán jártam. Itt vannak fényképek Lisszabonról (nemcsak az első napról).
Második napra kinéztem egy biciklikölcsönzőt, ahol elektromos biciklit is lehet bérelni. Előtte pár héttel a cégnél az egyik gyár reklámozta ilyen cangáit, kipróbáltam egy rövid körre, és tökre tetszett hogy csak jelképesen tekerek, az meg száguld alattam. (Aztán az ára már nem tetszett annyira.) A bérelt járgánnyal áthajóztam Barreiro-ba, majd elvonatoztam Pinhal Novo-ig (elnézést, tudom hogy hosszú ó-val és kötőjel nélkül kellene írni, mégsem úgy teszem), innen indultam útnak dél felé. Ez a bicikli teljesen másmilyen volt, mint a cégnél kipróbált. Nem is száguldott annyira alattam, nem segített annyira, meg teljesen hülye fazonja is volt, szóval amenyit segített, annyit hátráltatott is a kényelmetlen testtartás és nehezebb erőkifejtés miatt. Szóval sajnos már az elejefelé látszott, hogy nem volt egy túlzottan nyerő ötlet, de persze egyszer az életben ki kellett próbálni ahhoz, hogy rájöjjek, milyen. Az Arrábida Nemzeti Park keleti szélét súrolva megnéztem Palmela-t és Setúbal-t, majd a part mentén nyugatnak vettem az irányt. Itt lélegzetelállító kilátás fogadott a tengerre, talán a fényképek átadnak valamennyit, ám a bicaj aksija már csak 2-es szinten volt az 5-ből, nekiállt emelkedni az út, és a nehéz járgánnyal fárasztó volt felfelé tekerni, meleg is volt, semmi kedvem nem volt nekivágni a nagyon hosszú ismeretlen tájnak, inkább visszagurultam Setúbal-ba, hazavonatoztam, épphogy visszaértem a bicajkölcsönzőbe zárásra. Este meg természetesen Lisszabonban járkáltam fel s alá megint, főként a Belém nevű negyedben, a Golden Gate híd koppintása alatt.
Elhatároztam, hogy ha már a bicikli nem jött be, autót kéne bérelni két napra. Így is tettem. Eggyel azonban elnéztem a foglalást, és a harmadik és negyedik nap helyett sikerült a negyedik és ötödik napra foglalni. Szerencsére mázlim volt, rendesek voltak és tudtak szerezni aznapra és másnapra egy szemlátámást nem szokásos bérbeadásra szánt autót (teherszállításra kialakított Ibiza: első két ülés mögött rács, mögötte rakodótér).
A kocsibérlős kaland happyendje után az előző napival teljesen ellentétes irányba indultam el: Sintra, Cabo da Roca és Cascais irányába. Sintra-ban egy várat, valamint a régi királyi családok nyári rezidenciáját néztem meg, de akadt volna itt még sok egyéb látnivaló is. Azok helyett viszont inkább továbbálltam Cabo da Roca felé, ami a szárazföldi Európa legnyugatibb pontja világítótoronnyal és hatalmas sziklákkal. (Később aztán sok-sok hasonló világítótornyot és hasonló sziklákat is láttam, de ez volt az első ilyen élmény.) Végül a part mentén (többször meg-megállva) Cascais-ban kötöttem ki, amely egy szép kis tengerparti falu. Valamint van még egy különlegessége. Számomra teljesen érthetetlen és sokkoló módon Portugáliában alig lehet normális fagyit kapni. Mindenütt a gyári, ismert márkás fagyikat-jégkrémeket tolják. Cascais-ban találtam először rendes fagyizót. Olyan hosszú sor állt, hogy nem álltam ki. Szóval ha egyszer ideköltözöm, megvan hogy milyen vállalkozást fogok indítani. :) Este természetesen megint egy adag Lisszabon volt a program: megint egy kis Belém, majd a város túlvégén a „másik” (Vasco de Gama) híd és az Expo negyed.
Negyedik nap délnek vettem az irányt, a riói Krisztus szobor utánzatának megtekintése, majd egy kis tengerparti döglés (pancsolás, napozás) után Sesimbra felé, majd az Arrábida parkon végigautóztam oda-vissza majdnem Setúbal-ig, összeérintve az útvonalat a biciklis kalanddal (ez magyarázza, hogy az albumban első ránézésre logikátlan sorrendben vannak a képek – valójában időrendben). Végezetül Cabo Espichel-hez mentem el, ez Sesimbra-tól nyugatra a félsziget délnyugati csücske, természetesen hatalmas sziklafallal, a tetején pedig világítótoronnyal.
Ötödik napra, hétfőre ismét Lisszabon maradt. A Sé Katedrális megtekintése, és a tengeri felfedezők emlékműve tetejéről körülnézés után két fő kiszemelt program maradt. Az egyik a Jeromos Kolostor belseje lett volna, a másik pedig az éppen futó foci VB kapcsán a Portugália – Észak-Korea focimeccset kivetítőn néző tömeg fotózása (előzőleg már kiszúrtam, hol van nagy kivetítő). Naivan úgy gondoltam, mindkettő bele fog férni az időbe szépen egymás után. Meg aztán az 1 órás időeltolódás is jól megzavart. Lényeg a lényeg, hatalmas szerencsémre a kolostor épp hétfőnként tart zárva. Így helyette gyorsan a belváros felé vettem az irányt, ahova röviddel a második félidő kezdete után érkeztem meg. Persze ha tudtam volna előre, milyen meccs lesz, egy percig nem hezitáltam volna. De így se volt még csöppet sem késő. A tömeg lelkesedése, ünneplése leírhatatlan volt. Na jó, volt pár koreainak tűnő fazon, az ő lelkesedésük elég könnyen leírható volt: a negyedik gól után szép csöndben leléptek. A többiekről meséljenek helyettem a fényképek.
Hát, így telt el villámgyorsan a vakáció.
2010/09/26
2010/08/21
A nagy sportember
A mai biciklizés adag: 2500m szintkülönbség. Oberalppass -> Disentis/Mustér (ez teljesen a dijoni mustárra emlékeztet, pedig csak egy kicsike falu német és rétoromán neve), majd Oberalppass -> Erstfeld.
2010/08/09
Hangzavar
Hát a július kimaradt blogolásilag. Így járás tipikus esete. Sebaj. Igazából vendégeim voltak, akár rájuk is foghatnám.
Adós vagyok még a lisszaboni élménybeszámolóval és fotókkal (lőttem vagy ezret, végignézni is fárasztó volt). Elöljáróban csak annyit, hogy nagyon-nagyon király volt. Mivel a mai írás témája a zenebona, ezért csak annyit említek meg, hogy sajnos a Fado muzsika kimaradt. Akadt bőven egyéb program, és egyedül beülni egy bárba nem annyira izgi, mint mondjuk járni a környéket. De persze elhatároztam, hogy ha legközelebb arra járok, akkor ezt is bepótlom. Miután visszaérkeztem, még azon a héten jött e-mail a cégben, hogy szeptemberben megy a nagy csapat pár napos offsite-ra... na mit gondoltok hova?
Aztán volt egy piknik a cégben, ennek is jó ideje már. Kitalálták, hogy alkalmi guglis zenekar összedobhatna valami rövid műsort. Beindult a gyakorlás ezerrel, kemény két hét alatt sikerült 5 dalt összehozni. Persze gitárosból annyi van, mint nyű, de érdekes módon amint akkordozós ritmusos játék lett a téma (amit tábortüzeknél gyakoroltam bőven), hirtelen a nálam sokkal jobb hallással és dallamjátékkal rendelkező emberkék többen is bedobták a törölközőt. Így adódott, hogy az egyik számban én gitároztam (kattintani csak saját felelősségre!) Mondjuk az meg az én gitártudásomat minősíti, hogy a fő riffben a bal kézzel végig két ujjat kell felemelni meg visszatenni ugyanoda, nos ez az ugyanoda a legelső alkalommal jól hallhatóan nem sikerült. Sebaj. (A másik dolog, ami a videón megfigyelhető, hogy régesrég nem jártam fodrásznál, ez azóta sem változott.) A hirtelen szerveződő csapatról még megemlíteném, hogy az énekes pakisztáni leányzó (aki egyébként most erre a fél évre a mentorom) kedden válaszolta kérdésünkre, hogy nem, ő még sosem hallotta ezt a dalt. Azon a héten pénteken játszottunk. (A többi négy dal, amiben nem játszottam, nincs is fent a neten. A program ez volt: Are you gonna be my girl; Smoke on the water; Long train running; Poor boy boogie; Born to be wild.) A nagy sikerre való tekintettel azóta is folyamatosan gyakorlunk, bővítjük a repertoárt – a karácsonyi bulin egész estés koncerttel számítanak ránk.
A legújabb szerzemény zene fronton pedig az, hogy az utolsó pillanatban vettem repjegyet, fogalmam sincs hogyan fogok holnap hajnali 4-kor felkelni, de irány a Sziget! Csík, JunK, Besh, Veronika, Fruttik, Bori, Kiscsillag, Sumo, Kistehén, Maiden, és még ki tudja mi más... Sajnos azonban semmi sem lehet tökéletes, nem láttam Méheket a műsoron, a Tudosókra meg már újra Svájcban leszek.
Adós vagyok még a lisszaboni élménybeszámolóval és fotókkal (lőttem vagy ezret, végignézni is fárasztó volt). Elöljáróban csak annyit, hogy nagyon-nagyon király volt. Mivel a mai írás témája a zenebona, ezért csak annyit említek meg, hogy sajnos a Fado muzsika kimaradt. Akadt bőven egyéb program, és egyedül beülni egy bárba nem annyira izgi, mint mondjuk járni a környéket. De persze elhatároztam, hogy ha legközelebb arra járok, akkor ezt is bepótlom. Miután visszaérkeztem, még azon a héten jött e-mail a cégben, hogy szeptemberben megy a nagy csapat pár napos offsite-ra... na mit gondoltok hova?
Aztán volt egy piknik a cégben, ennek is jó ideje már. Kitalálták, hogy alkalmi guglis zenekar összedobhatna valami rövid műsort. Beindult a gyakorlás ezerrel, kemény két hét alatt sikerült 5 dalt összehozni. Persze gitárosból annyi van, mint nyű, de érdekes módon amint akkordozós ritmusos játék lett a téma (amit tábortüzeknél gyakoroltam bőven), hirtelen a nálam sokkal jobb hallással és dallamjátékkal rendelkező emberkék többen is bedobták a törölközőt. Így adódott, hogy az egyik számban én gitároztam (kattintani csak saját felelősségre!) Mondjuk az meg az én gitártudásomat minősíti, hogy a fő riffben a bal kézzel végig két ujjat kell felemelni meg visszatenni ugyanoda, nos ez az ugyanoda a legelső alkalommal jól hallhatóan nem sikerült. Sebaj. (A másik dolog, ami a videón megfigyelhető, hogy régesrég nem jártam fodrásznál, ez azóta sem változott.) A hirtelen szerveződő csapatról még megemlíteném, hogy az énekes pakisztáni leányzó (aki egyébként most erre a fél évre a mentorom) kedden válaszolta kérdésünkre, hogy nem, ő még sosem hallotta ezt a dalt. Azon a héten pénteken játszottunk. (A többi négy dal, amiben nem játszottam, nincs is fent a neten. A program ez volt: Are you gonna be my girl; Smoke on the water; Long train running; Poor boy boogie; Born to be wild.) A nagy sikerre való tekintettel azóta is folyamatosan gyakorlunk, bővítjük a repertoárt – a karácsonyi bulin egész estés koncerttel számítanak ránk.
A legújabb szerzemény zene fronton pedig az, hogy az utolsó pillanatban vettem repjegyet, fogalmam sincs hogyan fogok holnap hajnali 4-kor felkelni, de irány a Sziget! Csík, JunK, Besh, Veronika, Fruttik, Bori, Kiscsillag, Sumo, Kistehén, Maiden, és még ki tudja mi más... Sajnos azonban semmi sem lehet tökéletes, nem láttam Méheket a műsoron, a Tudosókra meg már újra Svájcban leszek.
2010/06/15
28-as villamos
Elvileg nyárnak kéne lennie. Néha akad egy-egy napsütéses hétvége, de nem igazán jellemző. A múlt előttin például tök jót bicikliztem, vasárnap Pragelpass (1550m magas, talán 500-ról indultam), miután szombaton akartam megmászni, csak a többi puhány emberke meggyőzött valami könnyedebbről, majd pár perccel azelőtt hogy találkoztunk volna, csipogott a csipogóm, így egy tóparton számítógépezve töltöttem az azt követő két órát, ők meg naná hogy nem vártak meg (én sem vártam volna a helyükben). De ez még mindig jobb volt, mint a múlt hétvége, amikor pont olyan pocsék volt az idő, hogy az embernek nincs kedve semmit sem csinálni, a lakásból kimászni pláne nincs, mert hideg van, nem süt a nap, és néha csöpög az eső, néha pedig csak majdnem csöpög...
Most hétvégére is hasonlóan szar időt ígérnek egész Svájcba. Nekem viszont szükségem van napsütésre, melegre. Hát, itt bizony valamit tenni kell!
Meg egyébként is, milyen dolog már az, hogy 5 nap a munkahét, és 2 nap a hétvége? Sokkal jobb lenne fordítva! Ötnapos hétvégét akarok!
Épp most vettem meg a repjegyet. Csütörtök reggel irány a pihenés! Hétfő estig vissza sem jövök! Na, megyek és keresek valami szállást is...
Most hétvégére is hasonlóan szar időt ígérnek egész Svájcba. Nekem viszont szükségem van napsütésre, melegre. Hát, itt bizony valamit tenni kell!
Meg egyébként is, milyen dolog már az, hogy 5 nap a munkahét, és 2 nap a hétvége? Sokkal jobb lenne fordítva! Ötnapos hétvégét akarok!
Épp most vettem meg a repjegyet. Csütörtök reggel irány a pihenés! Hétfő estig vissza sem jövök! Na, megyek és keresek valami szállást is...
2010/05/30
Aranyat ér?
Hát ha a mondás szerint a májusi eső tényleg aranyat ér, akkor azt hiszem megvakultunk a csillogástól. Bolond egy hónap volt. Volt körülbelül három nap, amikor sütött a nap és nem esett az eső. Szerencsére ez épp a pünkösdi hosszú hétvége volt, amelyet ismét kedvenc helyemen, Ticinóban töltöttem, biciklistül, ott aludva kettőt.
Első nap az egyik patakvölgyben laza lankás emelkedő. Jó kis bemelegítés. Második napra egy kicsit nagyobbat néztem ki, bő ezres szintkülönbség, 50 km-es táv (meg aztán vissza). Aztán amikor az útnak bőven túl voltam már a felén, felfelé meg még alig tekertem (és ez nemcsak érzés volt, a csodatelefon GPS-e is megerősített benne), akkor éreztem már, hogy itt baj lesz. És valóban. Lényeg a lényeg: felfelé meghaltam. De nagyon. Amikor a kiszemelt végcél (egy tó) előtti utolsó falunál tartottam (és már csak egy kis halál-emelkedő volt hátra), akkor megálltam ott térképet nézegetni. Nemcsak a kiszemelt tó volt rajta, hanem még egy, távolságra nem messze, de még egy ugyanennyivel (mármint egész napi tekerésnyivel) magasabban. Gondolkoztam rajta, hogy este megszállok itt, és a harmadik napon feltekerek oda (vagy legalábbis reggel még lesz időm eldönteni) – helyesebben a teljesíteni vágyó és a lusta énem küzdött egymás ellen. Egyik azt mondta, hogy igen, muszáj, kihagyhatatlan; másik azt mondta, hogy szó sem lehet róla. Utóbbi énem nagyon megörült, amikor a tóhoz felszenvedve kiderült, hogy nem lehet továbbmenni, az út járhatatlan. Vicces volt ott az út végén, a semmi szélén összefutni egy kisebb csapat kollégával, köztük a Google-ben rendszeresen megforduló kutyák legaranyosabbikával. Szóval megkönnyebbülve gurultam egy hatalmasat, és lenn Asconában (ahol az első éjszakát is töltöttem, és ahol a tavalyihoz hasonlóan idén is teljesen véletlenül kifogtam az utcai művészek fesztiválját) aludtam egy másodikat is. Mondanom sem kell, harmadik nap punnyadás ezerrel.
Ja, fényképeket felraktam, sőt, végre-valahára Miami is felkerült, néhány bónusz videóval.
Keddtől „járj biciklivel melóba” hónap, amelyre idén először én is neveztem. Csapattársaim csúnyán fognak rámnézni, ha nem így teszek. Jajj, csak az időjárás térne már észhez!
Ami az új melót illeti, megvolt az első ügyeletes hét, igaz, még csak párban, figyelem a gyakorlott emberkét. Egy ilyen hét úgy néz ki, hogy hétköznap nappal 11-től 11-ig vagyok ügyeletes, hétvégén meg nonstop (péntek és szombat éjjel is). Ha csipog a csipogó, akkor be kell lépni a céges hálózatra, és cselekedni. Mondanom sem kell, legelső este 22:59-kor (nem hülyéskedek... nem túlzok... teljesen komolyan mondom, tényleg akkor!) jött az SMS... hű de morci voltam! Az első hétvége szerencsére elég nyugodt volt, nem ébresztett fel a technika ördöge éjszaka, és nappal sem volt túl sok teendőm. Tegnap bicikliztem egy közepeset a környéken, meg este találkoztam erre járó ismerőssel – ez belefér, csak magammal kell cipelnem laptopot meg minden egyéb kütyüt amivel bárhol internetet tudok magamnak csiholni és be tudok jutni a céges hálóba. Mondjuk elég kellemetlen volt a péntek esti buliban is, meg a rég nem látott ismerőssel találkozva is sűrű mentegetőzés közepette elvonulni kockulni.
Ezen a héten (jujj, Svájc hatása: a „héten” szót elsőre „tehén”-nek gépeltem félre – azt hiszem, ez intő jel hogy ideje lenne aludni menni) én leszek az igazi fő ügyeletes. De kivételesen még mindig lesz párom, aki figyel engem, viszont ezúttal enyém a főszerep. Ami azért tök jó, mert az esetek túlnyomó többségében még a leghalványabb fingom sincs, hogy mit kell tenni. Ez a hét úgy telt, hogy a legtöbb esetben a tapasztalt kolléga mondjuk 5-6 lépést tett meg velem együtt, amiből nekem mondjuk az első ment volna magamtól, a másodikat meg még tudtam követni ahogy magyarázza. Szóval nem kicsit lesz mélyvíz. Nemcsak engem szivatnak, állítólag mindenki így tanulja meg villámgyorsan a teendőket. Drukkoljatok!
Első nap az egyik patakvölgyben laza lankás emelkedő. Jó kis bemelegítés. Második napra egy kicsit nagyobbat néztem ki, bő ezres szintkülönbség, 50 km-es táv (meg aztán vissza). Aztán amikor az útnak bőven túl voltam már a felén, felfelé meg még alig tekertem (és ez nemcsak érzés volt, a csodatelefon GPS-e is megerősített benne), akkor éreztem már, hogy itt baj lesz. És valóban. Lényeg a lényeg: felfelé meghaltam. De nagyon. Amikor a kiszemelt végcél (egy tó) előtti utolsó falunál tartottam (és már csak egy kis halál-emelkedő volt hátra), akkor megálltam ott térképet nézegetni. Nemcsak a kiszemelt tó volt rajta, hanem még egy, távolságra nem messze, de még egy ugyanennyivel (mármint egész napi tekerésnyivel) magasabban. Gondolkoztam rajta, hogy este megszállok itt, és a harmadik napon feltekerek oda (vagy legalábbis reggel még lesz időm eldönteni) – helyesebben a teljesíteni vágyó és a lusta énem küzdött egymás ellen. Egyik azt mondta, hogy igen, muszáj, kihagyhatatlan; másik azt mondta, hogy szó sem lehet róla. Utóbbi énem nagyon megörült, amikor a tóhoz felszenvedve kiderült, hogy nem lehet továbbmenni, az út járhatatlan. Vicces volt ott az út végén, a semmi szélén összefutni egy kisebb csapat kollégával, köztük a Google-ben rendszeresen megforduló kutyák legaranyosabbikával. Szóval megkönnyebbülve gurultam egy hatalmasat, és lenn Asconában (ahol az első éjszakát is töltöttem, és ahol a tavalyihoz hasonlóan idén is teljesen véletlenül kifogtam az utcai művészek fesztiválját) aludtam egy másodikat is. Mondanom sem kell, harmadik nap punnyadás ezerrel.
Ja, fényképeket felraktam, sőt, végre-valahára Miami is felkerült, néhány bónusz videóval.
Keddtől „járj biciklivel melóba” hónap, amelyre idén először én is neveztem. Csapattársaim csúnyán fognak rámnézni, ha nem így teszek. Jajj, csak az időjárás térne már észhez!
Ami az új melót illeti, megvolt az első ügyeletes hét, igaz, még csak párban, figyelem a gyakorlott emberkét. Egy ilyen hét úgy néz ki, hogy hétköznap nappal 11-től 11-ig vagyok ügyeletes, hétvégén meg nonstop (péntek és szombat éjjel is). Ha csipog a csipogó, akkor be kell lépni a céges hálózatra, és cselekedni. Mondanom sem kell, legelső este 22:59-kor (nem hülyéskedek... nem túlzok... teljesen komolyan mondom, tényleg akkor!) jött az SMS... hű de morci voltam! Az első hétvége szerencsére elég nyugodt volt, nem ébresztett fel a technika ördöge éjszaka, és nappal sem volt túl sok teendőm. Tegnap bicikliztem egy közepeset a környéken, meg este találkoztam erre járó ismerőssel – ez belefér, csak magammal kell cipelnem laptopot meg minden egyéb kütyüt amivel bárhol internetet tudok magamnak csiholni és be tudok jutni a céges hálóba. Mondjuk elég kellemetlen volt a péntek esti buliban is, meg a rég nem látott ismerőssel találkozva is sűrű mentegetőzés közepette elvonulni kockulni.
Ezen a héten (jujj, Svájc hatása: a „héten” szót elsőre „tehén”-nek gépeltem félre – azt hiszem, ez intő jel hogy ideje lenne aludni menni) én leszek az igazi fő ügyeletes. De kivételesen még mindig lesz párom, aki figyel engem, viszont ezúttal enyém a főszerep. Ami azért tök jó, mert az esetek túlnyomó többségében még a leghalványabb fingom sincs, hogy mit kell tenni. Ez a hét úgy telt, hogy a legtöbb esetben a tapasztalt kolléga mondjuk 5-6 lépést tett meg velem együtt, amiből nekem mondjuk az első ment volna magamtól, a másodikat meg még tudtam követni ahogy magyarázza. Szóval nem kicsit lesz mélyvíz. Nemcsak engem szivatnak, állítólag mindenki így tanulja meg villámgyorsan a teendőket. Drukkoljatok!
2010/04/25
2010/04/09
Szavazz érvényesen!
Talán egy hónapja lehetett, amikor kapcsoltam, hogy lassacskán jönnek a válsztások. És csak legyintettem, hogy úgysem követem ki mit csinál odahaza, ki mit ígérget, és úgysem tudom hogy kire szavaznék. Meg lusta is lennék időben elintézni a külföldi szavazást, aztán csak egy árva mit sem érő ikszecske miatt utazni három órát oda-vissza...
Aztán ez villámgyorsan megváltozott. Elég volt csak icipicit belekukkantani a hírekbe ahhoz, hogy véleményt formáljak, és el is akarjam ezt mondani a megfelelő fórumon. A húsvéti hazautazás szervezésénél már szempont volt, hogy tudjak szavazni.
Szóval igen, van véleményem. Nem állítom hogy alá tudnám támaszatni egy vita során. Nem állítom, hogy négy év múlva is egészen biztosan büszkén fel fogom tudni vállalni. Nem tudhatom, hogy véleményem egybeesik-e azzal, ami a legjobb lenne az országnak. De ez nem is baj. A demokrácia nem arról szól, hogy mindenki becsületesen végiggondolja, hogy szerinte mi lenne a legjobb az egész népnek, és arra szavaz. Frászt. Legyünk őszinték, mindenki arra szavaz, ami szerinte neki személyesen a legjobb lenne, ebből alakul ki a végeredmény. Mindnyájan tudjuk, hogy a demokrácia nem a lehető legjobb államforma – pusztán még nem találtunk jobbat.
Rengeteg a politikából kiábrándult ember manapság. Úton-útfélen találkozni felhívással, hogy bojkottáld, szavazz érvénytelenül, rajzolj ezt-azt a szavazólapra. És akkor majd ha a fél ország így tesz, akkor kedves politikusaink észbe kapnak hogy valami nem stimmel, és akkor rend lesz.
Remek. Aztán felébredsz és bilibe lóg a kezed. Igen, én is volt hogy ilyen hülye voltam és egyszer régen már nem is tudom mit firkáltam rá. Azóta felnőttem. Aki azt hiszi, hogy ezzel a durcás csakazértiskitolokveletek hozzáállással bármit elér, vagy hogy tömegek fognak megmozdulni és mind így tenni, az hatalmasat téved. Igen, ahányan elmentek egy héttel korábban párnacsatázni, körülbelül annyian (nem ugyanazokra az emberekre gondolok) biztos direkt érvénytelenül fognak szavazni, és roppant büszkék lesznek rá hogy micsoda összetartó erő és milyen eszmék és jólmegaszongyuk nekik. Mind a kétszázan. Bravó! Csakhogy van egy nagy különbség. Kétszáz párnacsatázó ember fantasztikus szórakozás, de kétszáz összefogó és szavazólapot összefirkáló és erre büszke ember szánalmas. Tessék felébredni és körülnézni, mi is a valóság.
Ez itt a mi hazánk, mi országunk, legtöbben itt éltek, és terveim szerint én is itt fogom leélni a következő ciklus jelentős részét. Úgy érzem, mindenki tartozik annyival, hogy elmondja véleményét.
Szó nincs arról, hogy csak akkor érdemes szavazni, ha van egy számodra szimpatikus párt. Számtalan fontos kérdés nem dőlt még el. Például lesz-e kétharmados többség? (Jót tenne-e az országnak, ha lenne?) Bekerülnek-e a kis pártok? (Hasznosak-e, vagy csak szart kavarnak?)
Ha ezen kérdések bármelyikében van icipici preferenciád, el kell menned szavazni, és leadni voksodat ennek megfelelően. Ha kell, akkor egy olyan pártra, amit csak egy icipicit utálsz kevésbé, mint a többit.
Ha csak pindurkát is úgy érzed, hogy mindegyik pártot egyformán utálod, de az egyiket picit jobban, akkor válassz véletlenszerűen a kevésbé utáltak közül! Ezzel sokkal többet teszel, mint ha nem szavaznál.
Ne feledd! Akik nálad hangosabbak, akik számodra elfogadhatatlan véleményeket hangoztatnak, akiket taplónak tartasz, és akik a Mónika show szereplőinek értelmi színvonalán vannak és annyit konyítanak a politikához hogy kimennek tüntetni „rendszerváltást akarunk”-at skandálva, ők mind el fognak menni szavazni. Hagynád, hogy ők döntsenek helyetted?
Vasárnap én ott leszek és érvényesen fogok szavazni. Kérlek, Te is tedd ezt!
Aztán ez villámgyorsan megváltozott. Elég volt csak icipicit belekukkantani a hírekbe ahhoz, hogy véleményt formáljak, és el is akarjam ezt mondani a megfelelő fórumon. A húsvéti hazautazás szervezésénél már szempont volt, hogy tudjak szavazni.
Szóval igen, van véleményem. Nem állítom hogy alá tudnám támaszatni egy vita során. Nem állítom, hogy négy év múlva is egészen biztosan büszkén fel fogom tudni vállalni. Nem tudhatom, hogy véleményem egybeesik-e azzal, ami a legjobb lenne az országnak. De ez nem is baj. A demokrácia nem arról szól, hogy mindenki becsületesen végiggondolja, hogy szerinte mi lenne a legjobb az egész népnek, és arra szavaz. Frászt. Legyünk őszinték, mindenki arra szavaz, ami szerinte neki személyesen a legjobb lenne, ebből alakul ki a végeredmény. Mindnyájan tudjuk, hogy a demokrácia nem a lehető legjobb államforma – pusztán még nem találtunk jobbat.
Rengeteg a politikából kiábrándult ember manapság. Úton-útfélen találkozni felhívással, hogy bojkottáld, szavazz érvénytelenül, rajzolj ezt-azt a szavazólapra. És akkor majd ha a fél ország így tesz, akkor kedves politikusaink észbe kapnak hogy valami nem stimmel, és akkor rend lesz.
Remek. Aztán felébredsz és bilibe lóg a kezed. Igen, én is volt hogy ilyen hülye voltam és egyszer régen már nem is tudom mit firkáltam rá. Azóta felnőttem. Aki azt hiszi, hogy ezzel a durcás csakazértiskitolokveletek hozzáállással bármit elér, vagy hogy tömegek fognak megmozdulni és mind így tenni, az hatalmasat téved. Igen, ahányan elmentek egy héttel korábban párnacsatázni, körülbelül annyian (nem ugyanazokra az emberekre gondolok) biztos direkt érvénytelenül fognak szavazni, és roppant büszkék lesznek rá hogy micsoda összetartó erő és milyen eszmék és jólmegaszongyuk nekik. Mind a kétszázan. Bravó! Csakhogy van egy nagy különbség. Kétszáz párnacsatázó ember fantasztikus szórakozás, de kétszáz összefogó és szavazólapot összefirkáló és erre büszke ember szánalmas. Tessék felébredni és körülnézni, mi is a valóság.
Ez itt a mi hazánk, mi országunk, legtöbben itt éltek, és terveim szerint én is itt fogom leélni a következő ciklus jelentős részét. Úgy érzem, mindenki tartozik annyival, hogy elmondja véleményét.
Szó nincs arról, hogy csak akkor érdemes szavazni, ha van egy számodra szimpatikus párt. Számtalan fontos kérdés nem dőlt még el. Például lesz-e kétharmados többség? (Jót tenne-e az országnak, ha lenne?) Bekerülnek-e a kis pártok? (Hasznosak-e, vagy csak szart kavarnak?)
Ha ezen kérdések bármelyikében van icipici preferenciád, el kell menned szavazni, és leadni voksodat ennek megfelelően. Ha kell, akkor egy olyan pártra, amit csak egy icipicit utálsz kevésbé, mint a többit.
Ha csak pindurkát is úgy érzed, hogy mindegyik pártot egyformán utálod, de az egyiket picit jobban, akkor válassz véletlenszerűen a kevésbé utáltak közül! Ezzel sokkal többet teszel, mint ha nem szavaznál.
Ne feledd! Akik nálad hangosabbak, akik számodra elfogadhatatlan véleményeket hangoztatnak, akiket taplónak tartasz, és akik a Mónika show szereplőinek értelmi színvonalán vannak és annyit konyítanak a politikához hogy kimennek tüntetni „rendszerváltást akarunk”-at skandálva, ők mind el fognak menni szavazni. Hagynád, hogy ők döntsenek helyetted?
Vasárnap én ott leszek és érvényesen fogok szavazni. Kérlek, Te is tedd ezt!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
